A tanár az egész osztály előtt porig alázta a kisfiút a félévi bizonyítványa miatt .Amit az édesanya tett az felrobbantotta a netet.

Hirdetés
A tanár az egész osztály előtt porig alázta a kisfiút a félévi bizonyítványa miatt .Amit az édesanya tett az felrobbantotta a netet.
Hirdetés






Aláírtam a gyerekem félévi bizonyítványát, de nem néztem meg

Ma a gyerek hazahozta a félévi bizonyítványát és úgy adta át, hogy az osztályfőnök azt mondta, nem szép a bizi, benne sokkal több van és anya egészen biztosan szomorú lesz.



Én, az anya, aki a tanárnő szerint egészen biztosan szomorú leszek, szomorú is lettem … attól, hogy a gyerekem ezt a félmondatot kapta útravalóul a bizonyítvány mellé, de elsősorban rém dühös a tanárra. /Szerencsétlen kisfiúnak remegett a keze, pedig a bizonyítványában hármasnál rosszabb jegy nincs\./
Hirdetés
Mégis, úgy járult elém, félholtra halványodott ábrázattal, mint aki legalább is kivégzőosztag elé igyekezne.
Hirdetés



Átvettem a bizonyítványt, fellapoztam az adott oldalt, aláírtam ott, ahol kell, majd mosolyogva visszaadtam a gyereknek, rakja csak vissza a táskába. Perdültem egyet és felhívtam a figyelmét, hogy vettem almát, ha kér, van a konyhában.



– De hát a jegyek, anya – kezdte el a fiam és én azt mondtam neki:

– A jegyek nem érdekelnek. A jegyek csupán számok.
Hirdetés
Nincsenek azok a számok mögött olyan dolgok, amik igazán számítanak.



Mert nincs bennük:



– Annak a matekházinak az élménye, amikor először én törtem a fejem, majd apa agya sült be, majd a könyvelőmet rimánkodtam fel, hogy segítsen. Mind elvéreztünk. Végül erős könyörgések után este kilenckor egy pécsi, volt matektanárnő barátnőmet sikerült odáig nyegtetnem, hogy oldja már meg az ötödikes matekot.
Hirdetés



– Az a rohadt két hét, amikor minden áldott este a Kőmíves Kelement magoltuk, mert eredeti, míves magyar nyelvezetében kellett megtanulni az egészet.



– Az a sírógörcs, ami egy angol vers tanulását övezte. Amit itthon csutak elmondott, az iskolában pedig belesült. Majd itthon újra elmondta tökéletesen, másnap javított úgy, hogy az éjszakát az idegtől egy csomó mindennel töltötte, de alvással nem. És ez így hármast ért, mert az első egyes után a javítás már ötös lett.
Hirdetés



Benne van viszont:



– Az a szerencsétlen egyes, amit arra kapott a gyerek, mert valamelyik tanórán nem találta meg a radírját.



– Az a hármas, ami egy három hetes betegszünetet követő első tanórán felelésből jött, miközben a fél osztály a gyereknek súgott és a többiek sem értették, miért pont ő felel.



– Az az őskövület hülyeség, hogy jegyet kell adni rajzra vagy énekre, miközben a gyerek maximum fekete varjút képes rajzolni alagútban, vagy tökéletes, gömb formájú fejet két bogyó szemmel.
Hirdetés
A hangjáról meg jobb, ha nem is beszélünk, mert még a végén reményeket táplál majd, hogy jelentkezzen az X-faktorba, mint elrettentő példa.



Lényeg a lényeg: aláírtam a gyerekem félévi bizonyítványát, majd megölelgettem őt, tök pozitívan közöltem vele, hogy hurrá, már csak egy félév van hátra a tanévből, amúgy meg szeretem őt. Ja, és szomorú……az nem vagyok miatta.

Forrás:internet






































2021. február 02. (kedd), 08:55

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 19:39
Hirdetés

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 18:04

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 17:15

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Orbán Viktorra kerestek a megnyitott ügynökakták között – ezt jelezte a rendszer2026. november 4-én elindult a Nyitott...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 16:24

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Sorra kerülnek elő a politikusnevek – Fidesz a Horn- és az Antall-kormány volt miniszterei is szerepelnek az...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 15:38

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Közpénzből készült a Németh Balázst népszerűsítő lap – nyomoz a NAVKöltségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 14:22

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira  indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetbenEgy...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 13:48

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Bőrgyógyász szólalt meg Agárdi Szilvi betegségéről – az énekesnőnek másfél órás próbatétel egy étkezésGyorsan...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 12:46

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

Nathalia 17 évesen már pilóta volt – húszévesen halt meg a floridai gépbalesetbenNathalia Gadelha Filgueiras volt a...

Hirdetés
Hirdetés