Az Inárcsi pihenőhelyen mögénk állt egy Rendőrautó, és olyat tettek, amire életemben nem gondoltam volna.Nekik üzenek!

Hirdetés
Az Inárcsi pihenőhelyen mögénk állt egy Rendőrautó, és olyat tettek, amire életemben nem gondoltam volna.Nekik üzenek!
Hirdetés

Tegnap délután az inárcsi pihenőnél álltam meg a 1,5 éves kislányommal. Tisztába tettem, megetettem, én is megettem egy rántotthúsos szendvicset, majd folytattuk volna utunkat Pestre./Beszálltunk az autóba és elindultam, de ekkor éreztem, hogy valami nem stimmel az autóval\./

Hirdetés
Mikor kiszálltam akkor láttam meg, hogy defektem van.Soha nem cseréltem még kereket, de most nem volt más választásom “nekiestem” a dolognak. Próbáltam a rászorult kerékcsavarokat meglazítani amikor hallom, hogy egy autó megáll mögöttem.
Hirdetés
Hátranézek és látom, hogy egy rendőrségi autó.

Kiszállt belőle két fiatal rendőr majd így szólt az egyikük:– Látom segítségre szorul! – mosolygott – Engedje meg, hogy segítsünk!Majd kicserélték a kereket pillanatok alatt. Ha rajtam múlt volna a dolog még lehet hogy most is ott lennénk.Nem győztem nekik hálálkodni, de ők csak annyit mondtak: Ez is hozzátartozik a munkánkhoz, ott segítünk ahol tudunk, hiszen önökért vagyunk!Szeretném, ha erről mindenki tudna és örök hálám eljutna hozzájuk! Osszátok!

2023. október 05. (csütörtök), 12:10

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 21:02
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar teniszvilág: elhunyt Komáromy Ferenc, Taróczy Balázs egykori edzőjeMély gyász borult a magyar...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 16:56

Mégsem ő nyert?

Mégsem ő nyert?

Lehullt a lepel: csalást kiáltanak a Séfek séfében, sokan még most sem értik, miért nem Norbi nyertHiába ért véget...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 14:22

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter: nem engedhetjük, hogy az Orbán-kormány háborúba vigye az országotÁllítsuk meg az Orbán-kormányt! Ne...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 13:41

Félrenyelte a bolognai spagettit a bölcsődében és meghalt a 9 hónapos Oliver

Félrenyelte a bolognai spagettit a bölcsődében és meghalt a 9 hónapos Oliver

Tragédiába torkollott egy hétköznapi ebéd egy bölcsődében: egy mindössze 9 hónapos kisfiú, Oliver félrenyelte a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 12:14

Megdöbbentő vallomás Korda Györgyről –ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézni

Megdöbbentő vallomás Korda Györgyről –ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézni

Évtizedes titok derült ki Korda Györgyről – ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézniVannak történetek, amelyek még...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 09:04

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítaná

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítaná

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítanáÚjabb aggasztó fordulatot vett a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 08:19

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Mély szomorúság rázta meg a rajongókat: 54 éves korában meghalt Nicholas Brendon, akit a világ leginkább a Buffy, a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 06:42

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! GyászolOrbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia .Gyászol a világ: 86 éves...

Hirdetés
Hirdetés