Csodaszámba megy, amit Zente művel. Nem csak, hogy lábára állt, hanem szánkózik a kis csöppség

Hirdetés
Csodaszámba megy, amit Zente művel. Nem csak, hogy lábára állt, hanem szánkózik a kis csöppség
Hirdetés

Csodaszámba megy, amit Zente művel. Nem csak, hogy lábára állt, hanem szánkózik a kis csöppség

/Mint minden kisgyermek, az SMA\-s Zente is szereti a havat, szüleivel ki is használták, hogy az elmúlt napokban nagyobb mennyiség esett a hegyekben\./

Hirdetés
Az izomsorvadásban szenvedő kisfiúért az egész ország izgult, története mindenkit megérintett.
Hirdetés

Micsoda nagy utat tett meg az SMA-betegséggel diagnosztizált Zente, akiért egy emberként fogott össze az ország 2019-ben. A kisfiú kezelésére négy hét alatt összegyűlt a 700 millió forint, amiért családja azóta sem tud eléggé hálás lenni.

Hirdetés

Zente egy csodagyerkőc, aki másfél éve még csak annyira volt képes izomsorvadása miatt, hogy ülő helyzetben maradjon, és akinek egy 20–30 grammos játék felemelése is gondot okozott.

A kezelés után sem ment minden könnyen, ám Zente kis kora ellenére óriási akarat-erőről tett tanúbizonyságot. Soha nincs egy rossz szava a megerőltető gyógytornákon, a fejlesztő foglalkozásokon. Mert bár még csak február végén lesz 3 éves, több rosszon ment keresztül, mint egy felnőtt.

Hirdetés

Ő az, aki sosem adja fel, mit neki kerekesszék, mit neki betegség. Édesanyja elmondása szerint már ugyanolyan rossz, mint amilyennek egy fiú gyerkőcnek lennie kell ennyi idős korában. Imád játszani, főleg a család kutyájával, Fruzsival, és anyukája idegeivel, aki persze nem haragszik érte. Ők is alig várták az első nagyobb havat, ki is használták a hétvégi jó időt, szánkózni mentek a hegyekbe.

Hirdetés
A képeken jól látszik, hogy milyen önfeledten élvezi a tél szépségeit ez a csöppnyi hős – írja a Bors.

Hirdetés

2021. január 21. (csütörtök), 07:56

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 05:59
Hirdetés

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Ekkora tököm még nem volt! – szokatlan ajándékkal pózolt Magyar PéterÓriási sütőtökkel a kezében, kétértelmű...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 19:39

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 18:04

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 17:15

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Orbán Viktorra kerestek a megnyitott ügynökakták között – ezt jelezte a rendszer2026. november 4-én elindult a Nyitott...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 16:24

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Sorra kerülnek elő a politikusnevek – Fidesz a Horn- és az Antall-kormány volt miniszterei is szerepelnek az...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 15:38

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Közpénzből készült a Németh Balázst népszerűsítő lap – nyomoz a NAVKöltségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 14:22

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira  indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetbenEgy...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 13:48

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Bőrgyógyász szólalt meg Agárdi Szilvi betegségéről – az énekesnőnek másfél órás próbatétel egy étkezésGyorsan...

Hirdetés
Hirdetés