Durva felhőszakadás várható!Kilenc megyére adtak ki figyelmeztetést !
Hirdetés
Hirdetés
Még pár óra és ránk szakad az ég!
Az a mediterrán ciklon, amely az ország délnyugati felére tartós és jelentős esőtt hozott, továbbra is nagy nedvességtartalmú levegőt szállít fölénk. /Mivel a következő napokban nem lesz zárt a felhőzet felettünk, ezért egyre nagyobb szerep jut a helyi hatásoknak az időjárás alakításában\./
Hirdetés
Kedden az északnyugati és az északkeleti szél "találkozásánál", hozzávetőlegesen a Duna vonalában egy ún. összeáramlási zóna alakul ki, amely elősegíti a felfelé irányuló áramlást.
Hirdetés
E zóna mentén nagy számban alakulnak ki záporok, zivatarok - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentésében.
Kilenc megyére is citromsárga riasztás van érvényben a várható heves esőzések miatt. Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Tolna, és Veszprém megyében intenzívebb, akár ismétlődő jellegű záporoknak, néhol zivatarok lehetnek, 25-30 millimétert meghaladó csapadékkal.
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Mindenegyben blog 2025. október 25. (szombat), 09:41
Hirdetés
Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 54 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>
Felfoghatatlan veszteség: elhunyt dr. Frank József, a Dunaújváros FC szeretett orvosa ? A dunaújvárosi sportéletet mély...
Mindenegyben blog 2025. október 23. (csütörtök), 20:27
Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)
Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...
Mindenegyben blog 2025. október 23. (csütörtök), 19:27
Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA