Élet halál közt az intenzíven Havas Henrik. Most jött a drámai hír

Hirdetés
Élet halál közt az intenzíven Havas Henrik. Most jött a drámai hír
Hirdetés

Havas Henrik újságíró, műsorvezető, író a Blikknek mondta el, hogy nyár elején a Sportkórházba ment térdvizsgálatra, de már ekkor érezte, hogy valami más gond is lehet, hamar elfáradt, a sportot sem élvezte. /Orvosa beutalta a kardiológiára, ahol kiderült, hogy a bal szívkamrája alig ötven százalékosan dolgozik\./

Hirdetés
Szeptemberre kapott időpontot, mert a beavatkozás, a műtét elkerülhetetlenné vált.

Néhány éve már legyőztem a halálos kórt, valamelyest megedződtem abban a harcban, úgyhogy most jöhetett a következő csata az életemért…

– fogalmazott Havas Henrik, akit a Haller utcai klinikán műtöttek meg.

Hirdetés

„Szívbillentyűcserét hajtottak végre nálam: ha ez a beavatkozás nem történik meg, az orvosok elmondása szerint egy, maximum két évem lehetett volna hátra. Egyszer csak eldőlök menthetetlenül teniszezés vagy olvasás közben. Ez várt volna rám. Két napot töltöttem az intenzív osztályon, az sem volt egy humorfesztivál. De túl vagyok rajta” – mondta. 

A szív- és érrendszeri betegségek több áldozatot szednek Magyarországon, mint minden más betegség és baleset együttesen.

Hirdetés
Egymillió magyar valószínűleg nem is tudja, hogy magas a vérnyomása – ezt mondta korábban a Kardiológusok Társaságának főtitkára az RTL Híradónak:

2023. október 03. (kedd), 23:16

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Havas Henrik VETT EGY NAGY MÉLY LEVEGŐT ,majd kijelentette: Sokkal vonzóbb voltam, mint Alain Delon !„Láttam mondjuk A fekete tulipán című filmet, megnéztem magamat a tükörben, és pontosan tudtam, hogy sokkal vonzóbb vagyok nála”

Havas Henrik VETT EGY NAGY MÉLY LEVEGŐT ,majd kijelentette: Sokkal vonzóbb voltam, mint Alain Delon !„Láttam...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. október 24. (csütörtök), 21:41
Hirdetés

Tragédia az utakon: Halálos balesetben vesztettem el a fiamat!

Tragédia az utakon: Halálos balesetben vesztettem el a fiamat!

  A Debreceni Járási ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmények miatt emelt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. október 24. (csütörtök), 20:44

Borzalmas hír jött ma estére– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Borzalmas hír jött ma estére– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Péterfalvi Lajos, a Ferencvárosi Torna Club legendás atlétikai edzője – 98 évesen távozott közülünkMély gyászba...

Mindenegyben blog
2024. október 24. (csütörtök), 16:42

Most érkezett a szomorú hír Hajdú Péterről

Most érkezett a szomorú hír Hajdú Péterről

Noszály Sándor jelenlegi állapota mélyen megrázta a magyar közönséget, és sokakban felkavarta a múltban megélt...

Mindenegyben blog
2024. október 24. (csütörtök), 07:43

Csütörtök reggel Magyar Péter felrobbantotta a facebookot- EZT kaptuk tőle!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Csütörtök reggel Magyar Péter felrobbantotta a facebookot- EZT kaptuk tőle!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Csütörtök reggel Magyar Péter felrobbantotta a facebookot- EZT kaptuk tőle!????? ? ?????́???́??́?????́?!Történelmet...

Mindenegyben blog
2024. október 24. (csütörtök), 07:39

Péntek reggel Magyar Péter felrobbantotta a facebookot- EZT kaptuk tőle!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Péntek reggel Magyar Péter felrobbantotta a facebookot- EZT kaptuk tőle!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Történelmet írunk. 18 éve nem volt ilyen.Magyarország üzent: Orbán Viktor rendszerének vége van.Vége van, mert nem...

Mindenegyben blog
2024. október 24. (csütörtök), 06:25

Rákóczi Feri: imádkoztam érte, hogy " menjen el " az apám..megváltás volt számára a halál..

Rákóczi Feri: imádkoztam érte, hogy " menjen el " az apám..megváltás volt számára a halál..

Rákóczi Feri, a Balázsék rádióműsor népszerű műsorvezetője, ma már az egyik legismertebb rádiós Magyarországon, de a...

Mindenegyben blog
2024. október 24. (csütörtök), 05:31

Óriási baleset az autópályán! Közel 5 km-es a torlódás.....,1 óra az átjutási idő.

Óriási baleset az autópályán! Közel 5 km-es a torlódás.....,1 óra az átjutási idő.

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események2024. október 24. 07:14A közúti közlekedés biztonságát,...

Mindenegyben blog
2024. október 23. (szerda), 13:13

Megszakad a szív! Nincsenek szavak: Szívbemarkoló , ami kiderült Sallai Nóráról

Megszakad a szív! Nincsenek szavak: Szívbemarkoló , ami kiderült Sallai Nóráról

Nincsenek szavak: Sallai Nóra nélkül temetik el a kisfiátSallai Nóra színésznő, akit a nézők a Jóban Rosszban című...

Hirdetés
Hirdetés