Elmondta az igazat Esztergályos Cecília! Így érzi magát a védőoltás után , ilyen mellékhatásokat tapasztalt!

Hirdetés
Elmondta az igazat Esztergályos Cecília! Így érzi magát a védőoltás után , ilyen mellékhatásokat tapasztalt!
Hirdetés

A művésznő egyébként elsők között regisztrált a védőoltásra, csütörtökön pedig meg is kaphatta az oltóanyag első dózisát. A színésznő elmondta, hogy semmit sem érzett, olyan volt mint egy szúnyogcsípés.

/"Megálljt kell parancsolnunk ennek a vírusnak és ez máshogy nem megy, mint oltással\./

Hirdetés
Ez egy világháború, a világot meg kell menteni ettől a vírustól" - nyilatkozta Cecília a Borsnak, aki hozzátette, hogy számára ez a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy ha lesz oltás, akkor ő jelentkezik, valamint elmondta, hogy óriási dolog, hogy ennyi idő alatt lett vakcina a betegségre, ráadásul többféle.
Hirdetés

"A kínai természetgyógyászat harminc éve olyan népszerű volt itthon is, hogy emberek fél vagyonokat voltak képesek elkölteni egy akupunktúrás kezelésre. Hatásos is volt, hiszen a kínai orvostudomány az egyik legrégebbi, nem is értem, most bárki is miért kétkedik. Én úgy vagyok vele, hogy mindent megteszek az egészségemért, amit a szakemberek mondanak"- nyilatkozta a színésznő a lapnak. Cecília egyébként hallgat a háziorvosára, elmondta, ha ő azt mondja neki, hogy a vakcina jó, akkor az úgy is van.

Hirdetés

Nem a legendás színésznő az egyetlen, aki megkapta a vakcinát a sztárvilágban, ugyanis már a Korda Gyuri és Balázs Klári páros is sorra került, valamint nemrégiben Pásztor Erzsinek is jutott a védőoltásból. Bodrogi Gyula pedig volt olyan szerencsés, hogy már mindkét adagot megkapta az oltóanyagból.

2021. február 28. (vasárnap), 12:05

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 18:04
Hirdetés

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 17:15

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Orbán Viktorra kerestek a megnyitott ügynökakták között – ezt jelezte a rendszer2026. november 4-én elindult a Nyitott...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 16:24

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Sorra kerülnek elő a politikusnevek – Fidesz a Horn- és az Antall-kormány volt miniszterei is szerepelnek az...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 15:38

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Közpénzből készült a Németh Balázst népszerűsítő lap – nyomoz a NAVKöltségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 14:22

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira  indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetbenEgy...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 13:48

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Bőrgyógyász szólalt meg Agárdi Szilvi betegségéről – az énekesnőnek másfél órás próbatétel egy étkezésGyorsan...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 12:46

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

Nathalia 17 évesen már pilóta volt – húszévesen halt meg a floridai gépbalesetbenNathalia Gadelha Filgueiras volt a...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 08:31

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!