Elmondta az igazat Győrfi Pál! Így érzi magát az oltás után 2 nappal, ilyen mellékhatásokat tapasztalt!

Hirdetés
Elmondta az igazat Győrfi Pál! Így érzi magát az oltás után 2 nappal, ilyen mellékhatásokat tapasztalt!
Hirdetés

Győrfi Pál az elsők között jelentkezett a vakcináért, és már be is oltották. Elárulta, hogy teljesen jól van, és egyre több kollégája szintén beoltatja magát. 

/ „Hétfőn kaptam meg az oltást az Üllői úti klinikán, ami egy igazán megható pillanat volt\./

Hirdetés
Érdekes élmény volt, hogy a váróban egészségügyi dolgozók tartózkodnak, hiszen máskor itt a betegek várnak.

Az oltóponton szép rendben ment minden, volt egy adatfelvétel és egy vizsgálat is.

Hirdetés
A személyzet roppant aranyos volt, jó hangulatban telt az itt töltött idő.”

– mesélte a Borsnak Győrfi Pál, majd azt is elárulta: teljesen jól van, a szúrás sem fájt neki, és még csak kicsit sem fáj a karja.

Az OMSZ szóvivője azt is elárulta: egyre többen jelentkeznek az oltásért a mentők közül is, akiknek már csak a munkájukból adódóan is nagy szükségük van rá, hiszen nap, mint nap találkoznak koronavírusos betegekkel.

Hirdetés
 Azt is hozzátette: nem csak ő, de kollégái sem éreznek azóta sem semmiféle mellékhatást.

„Állítólag már az első oltás után egy héttel elkezd kialakulni az immunitás, de a maximális védettséget csak a második oltás után nyolc-tíz nappal érjük el.

Nagyon várom ezt a pillanatot és persze azt, hogy a feleségem – aki nem egészségügyi dolgozó – is megkaphassa, hogy az egész család fellélegezhessen.

Abban bízom, hogy a társadalom nagy része felveszi az oltást, így kialakul majd a védettség és mindannyian túl leszünk ezen.” – emelte ki Győrfi Pál, aki arról is beszélt: már tavasz óta szorított, hogy minél hamarabb legyen vakcina, és nagyon örül, hogy hazánkban is elkezdték az oltást.

Hirdetés

2021. január 09. (szombat), 17:26

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 14:33
Hirdetés

Azonosították a floridai repülőgép-katasztrófa kilenc áldozatát, két kisgyermek is meghalt

Azonosították a floridai repülőgép-katasztrófa kilenc áldozatát, két kisgyermek is meghalt

Egy család is odaveszett a floridai gépzuhanásban – hat kilométerre is találtak roncsdarabokatKilencen haltak meg 2026....

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 13:53

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 11:26

Tarr Zoltán lemondását követelik – a Nyitott Akták leállítását is sürgetik!

Tarr Zoltán lemondását követelik – a Nyitott Akták leállítását is sürgetik!

Tarr Zoltán lemondását követeli a Fidesz az aktahiba miatt – Magyar Péter már bocsánatot kértTarr Zoltán miniszter...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 10:05

Szijjártó körül óriási a botrány: most már tényleg szorulhat a hurok!

Szijjártó körül óriási a botrány: most már tényleg szorulhat a hurok!

Nyomozók a külügy szerverszobájában: új fordulat a Szijjártó idején kötött lélegeztetőgép-üzletekbenElektronikus...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 07:57

ÍGY RONGÁLTÁK MEG Magyar Péter dédnagyapjának sírját – ezt üzente az elkövetőknek!

ÍGY RONGÁLTÁK MEG Magyar Péter dédnagyapjának sírját – ezt üzente az elkövetőknek!

ÍGY RONGÁLTÁK MEGMagyar Péter dédnagyapjának sírját– ezt üzente az elkövetőknekFeldúlták a Békés vármegyei Dobozon...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 06:37

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027: tízszázalékos emelés jöhet, egyesek ennél jóval többet kaphatnakTíz százalékkal emelnék a már...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 05:59

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Ekkora tököm még nem volt! – szokatlan ajándékkal pózolt Magyar PéterÓriási sütőtökkel a kezében, kétértelmű...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 19:39

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Hirdetés
Hirdetés