Emberi DNS-t találtak hamburgerekben. Többet nem eszem, az tuti

Hirdetés
Emberi DNS-t találtak hamburgerekben. Többet nem eszem, az tuti
Hirdetés

A gyorséttermek rajongói már hozzászokhattak a gondolathoz, hogy kedvenc hamburgerük húspogácsája esetenként nem az állatok nemesebbik részeiből készül és akár némi lóhús is megbújhat a paradicsom alatt. /Arra viszont talán csak nagyon kevesen gondolnak, hogy patkányból és emberből származó részek is belekerülhetnek a masszába\./

Hirdetés

A Clear Labs nevű amerikai élelmiszer-kutató cég egy új tanulmánya elkészítéseshez 258 hamburgert vizsgáltatott be. A minták többségével nem volt semmi probléma, de két vegetáriánusoknak való termékben húst, három burgerben patkány-, egyben pedig emberi DNS-t találtak.
Hirdetés

Persze, nem kell mindjárt a maffiára vagy szemétkedő gyorséttermi alkalmazottakra gondolni. Az emberi DNS a legvalószínűbb módon a gyártási folyamat közben a húskészítménybe kerülő hajból, szőrből vagy körömdarabkából származik. Bár a húsfeldolgozó üzemekre szigorú higiéniás szabályok vonatkoznak, melyek betartását rendszeresen ellenőrzik is, azért vannak biztonsági rések.
Hirdetés

„Amit sok fogyasztó nem tud, az az, hogy bizonyos mennyiségű humán- és patkány-DNS a szabályozás szerint teljesen elfogadható" – áll a tanulmányban. Az emberi darabkák egyébként az otthon gyúrt fasírtban is előfordulhatnak, talán nagyobb arányban is, mint a húsüzemi termékekben.

Sokkal aggasztóbbak a vegetáriánus címkével való visszaélések, a vizsgált húsmentes burgerek negyedében ugyanis nem az volt, amit az összetevőlistán feltüntettek. Két vegaburgerben például marhahúst találtak, egy a címkéje szerint feketebabból készültben pedig egyáltalán nem volt bab.

Hirdetés


De a húsimádók sem lehetnek teljesen nyugodtak, a termékek hat százalékában meglepő mixek voltak: például csirke vagy pulyka a marhahús-pogácsában. Ez egy amerikai fogyasztó számára szentségtörés.

A legnagyobb gond mégis az, hogy az összes burgerminta 4,3 százalékában találtak olyan kórokozókat, amelyek súlyos ételmérgezést okozhatnak. Ezek közül négy az általában alacsonyabb kockázatúnak tartott vegaburgerek közül került ki.
Hirdetés


Ehhez képest kisebb problémának tűnik, de azért nem elhanyagolható, hogy 12 terméknek több mint 100 kalóriával magasabb volt az energiaértéke, mint amit az éttermek feltüntettek – írja a The Independent.

Forrás: utcaemberek.blogspot.hu

2016. május 13. (péntek), 12:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 25. (szombat), 05:56
Hirdetés

Tragédia : meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt

Tragédia : meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt

Tragédia Ausztriában: meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt?...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 09:30

Gigantikus vihar közelít 100 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon

Gigantikus vihar közelít 100 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon

Viharos szél, záporok és köd is érkezik – figyelmeztetést adott ki a HungaroMet! ?️⚡?️Péntek délelőttre szöveges...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 07:02

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Idén januártól lényeges változás lépett életbe a magyar közúti közlekedésben: módosították a járművek forgalomba...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 05:37

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Felfoghatatlan veszteség: elhunyt dr. Frank József, a Dunaújváros FC szeretett orvosa ? A dunaújvárosi sportéletet mély...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 20:27

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 19:27

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

 ⚠️ Szöveges figyelmeztető előrejelzés – Heves időjárás várható péntekig Magyarországon ??⚡A Meteorológiai Szolgálat...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 15:26

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre, ha átrepül a légterükön – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️??

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre, ha átrepül a légterükön – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️??

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️?? Tovább...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 08:17

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Katona István püspök, az isteni irgalmasság hazai apostola – 97 éves volt Szomorú hírt közölt a Magyar...

Hirdetés
Hirdetés