FELCSÚTRA KÜLDTÉK A MIGRÁNSOKAT A KÖRMENDIEK

Hirdetés
FELCSÚTRA KÜLDTÉK A MIGRÁNSOKAT A KÖRMENDIEK
Hirdetés

Egy nappal azt követően, hogy a Körmenden felhúzott migránstábor szomszédságában rejtélyes módon kitört egy ablak a fiatal kézilabdás lányok edzése alatt, több száz fő tüntetett a városban a Jobbik demonstrációján.

 

FIDESZES FÉLREVEZETÉS.

A rendezvény a polgármesteri hivatal előtt vette kezdetét, ahol Takó Péter, a Jobbik körmendi alelnöke emlékeztetett rá: a Fidesz korábban tagadta, hogy a városban menekülttábor épülne. /A kormánypárt márciusban még azt állította, hogy a település nem alkalmas menekültek befogadására, így minden ezzel kapcsolatos híresztelés hamis és félrevezető\./

Hirdetés
Később azt mondták, a létesítmény arra szolgál majd, hogy a bevándorlókat legfeljebb néhány percre vagy órára tartsák a helyszínen.
Hirdetés
Ezen állítások mellett a Fidesz országszerte ismert politikusai, és a város élén álló kormánypárti Bebes István is kitartott."

Ennek ellenére a városban a lakosság megkérdezése nélkül hoztak létre befogadóállomást a migránsok számára, akikről senki sem tudja, meddig tartózkodnak majd a településen.

BEMUTATKOZTAK A MIGRÁNSOK.

A rendezvényen felszólalt Bana Tibor, a Jobbik országgyűlési képviselője és Vas megyei elnöke is.

Fotó: Béli Balázs / alfahir.hu

A politikus elmondta: még csak néhány nap telt el a migránsok Körmendre irányítása óta, de máris ellentmondásos információk láttak napvilágot a sportcsarnoknál lévő botránnyal kapcsolatban, ahol állítólag bevándorlók törték rá az üveget a kézilabdázó lányokra.

Hirdetés

Bana hangsúlyozta: egyelőre 120-an tartózkodnak a településen, ám a későbbiekben még többen jöhetnek, ami nagy gondokat jelenthet majd az ott élők számára. Kifejezte tiszteletét azon rendőrök és honvédek felé, akik próbálják biztosítani a rendet és a nyugalmat, de felhívta rá a figyelmet, hogy hosszú távon ezt lehetetlen lesz garantálni.

Emlékeztetett a Fidesz ígéretére, mely szerint megvédik a magyarokat a migráció káros hatásaitól, a valóságban azonban cserben hagyják az embereket, ahogy történt ez Körmenden is. Bana Tibor nyomatékosította: bár a pénteki tüntetést a Jobbik szervezte, nem szabad pártpolitikai kérdést csinálni az ügyből, egyben reményét fejezte ki, hogy a későbbiekben több civil szervezet és magánember fejezi majd ki tiltakozását, amit természetesen a pártja is támogatni fog.

Hirdetés

Bana az Európai ügyek bizottságának alelnökeként elárulta: a bizottság ülésén is feltette kérdését a fideszes politikusoknak, hogy meddig maradnak majd a migránsok a városban, ám a korábban néhány perces-órás befogadóállomásról beszélő kormánypárti képviselők nem tudtak választ adni a kérdésre.

Felhívta a figyelmet a Fideszt jellemző kettősségre is: míg szavakban látványos harcot folytatnak a migráció és a kötelező kvóta ellen, addig valószínűleg a hónapokig elhúzódó népszavazási kezdeményezésüket erőltetik majd, ahelyett, hogy elfogadnák a Jobbik javaslatát, mely által a radikálisok alaptörvényben rögzítenék, hogy Magyarország nem hajlandó befogadni más országok által ideküldött bevándorlókat.

A tiltakozók egyértelműsítették: követelik a lakosság véleményének figyelmen kívül hagyásával létesített tábor azonnali bezárását. A több száz fős tömeg ezt követően a tábor elé vonult, menet közben az utcán álldogáló és az ablakok párkányait ellepő nézelődők tucatjai hallhatták a tiltakozó rigmusokat.

Hirdetés

A KORMÁNYT TERHELI A FELELŐSSÉG.

A tábor kerítésénél összegyűlt tömegnek beszédet tartott Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke is, aki azt mondta, a mai demonstrációt mindenki egy jó szándékú figyelmeztetésnek tekintheti. A politikus kifejtette: bízik benne, hogy nem lesznek nagyobb problémák a városban, de felhívta a figyelmet, hogy a magyarok meg fogják védeni a saját országukat és családjukat.

A Jobbik képviselője úgy fogalmazott, bennszülöttként tüntetnek saját hazájukban, és miközben a kormánypárt szavakban hangzatos háborút vív a migráció ellen, ott tartunk, hogy a magyarokat kriminalizálják, ha meg akarják védeni az országukat és családjukat. Z. Kárpát figyelmeztetett, ha a későbbekben nagyobb problémákat okoznak a bevándorlók, annak súlyos következményei lesznek, a felelősség pedig egyértelműen a kormánypártot terheli.

A helyiekből és környékbeliekből álló tömeg dühösebb része közben bekiabálásokkal adott hangot nemtetszésének, percekig skandálták, hogy a menekülttábort helyezzék át Felcsútra.

A rendezvény végeztével többen a tábort és a demonstrációt biztosító rendőröket ekézték, amiért nem állnak a tüntetők mellé, sokan pedig aláírták a petíciót, mellyel a lakosok a menekülttábor ellen tiltakoznak.

Hirdetés

Forrás: alfahir.hu

2016. május 11. (szerda), 19:20

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 25. (szombat), 05:56
Hirdetés

Tragédia : meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt

Tragédia : meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt

Tragédia Ausztriában: meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt?...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 09:30

Gigantikus vihar közelít 100 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon

Gigantikus vihar közelít 100 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon

Viharos szél, záporok és köd is érkezik – figyelmeztetést adott ki a HungaroMet! ?️⚡?️Péntek délelőttre szöveges...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 07:02

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Idén januártól lényeges változás lépett életbe a magyar közúti közlekedésben: módosították a járművek forgalomba...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 05:37

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Felfoghatatlan veszteség: elhunyt dr. Frank József, a Dunaújváros FC szeretett orvosa ? A dunaújvárosi sportéletet mély...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 20:27

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 19:27

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

 ⚠️ Szöveges figyelmeztető előrejelzés – Heves időjárás várható péntekig Magyarországon ??⚡A Meteorológiai Szolgálat...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 15:26

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre, ha átrepül a légterükön – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️??

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre, ha átrepül a légterükön – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️??

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️?? Tovább...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 08:17

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Katona István püspök, az isteni irgalmasság hazai apostola – 97 éves volt Szomorú hírt közölt a Magyar...

Hirdetés
Hirdetés