FELFOGHATATLAN HÍR ÉRKEZETT! Gyászol a sportvilág,MEGHALT A HÍRES MAGYAR JÁTÉKVEZETŐ!

Hirdetés
FELFOGHATATLAN HÍR ÉRKEZETT! Gyászol a sportvilág,MEGHALT A HÍRES MAGYAR JÁTÉKVEZETŐ!
FELFOGHATATLAN HÍR ÉRKEZETT! Gyászol a sportvilág,MEGHALT A HÍRES MAGYAR JÁTÉKVEZETŐ!
Hirdetés

Hosszan tartó, súlyos betegségben, 72 éves korában elhunyt Schóber Ottó, korábbi nemzetközi játékvezető – számolt be a szomorú hírről a Magyar Kézilabda Szövetség.

/Az NB II\-es kézilabdás pályafutását egy csigolyasérülés miatt abbahagyta, így 1969\-ben letette az alapfokú játékvezetői vizsgát, és már 1974\-től a legmagasabb osztályban vezethetett mérkőzéseket, ekkor még Tüske Jánossal, ezt követően az Andorka Sándorral alkotott legendás párosuk 1981\-től idehaza, 1983\-tól 1999\-ig nemzetközi színtéren szerzett komoly hírnevet\./

Hirdetés

Kettősük az évek során közel 450 NB I-es mérkőzést, 10 Magyar Kupa-döntőt, 297 nemzetközi találkozót dirigálhatott, beleértve "A" és alacsonyabb kategóriás női, férfi felnőtt és korosztályos világbajnokságot, illetve a barcelonai előolimpiát is. Szülővárosában, Kecskeméten, 15 éven keresztül volt a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatója, mellette 1994 és 2010 között a Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség elnökeként is tevékenykedett.

Hirdetés
A Magyar Kézilabda Szövetség a kiemelkedő munkássága elismeréseként, 2002-ben "Aranyjelvény" kitüntetésben részesítette. Schóber Ottó temetéséről később intézkednek.

2020. december 19. (szombat), 23:24

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 14:33
Hirdetés

Azonosították a floridai repülőgép-katasztrófa kilenc áldozatát, két kisgyermek is meghalt

Azonosították a floridai repülőgép-katasztrófa kilenc áldozatát, két kisgyermek is meghalt

Egy család is odaveszett a floridai gépzuhanásban – hat kilométerre is találtak roncsdarabokatKilencen haltak meg 2026....

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 13:53

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 11:26

Tarr Zoltán lemondását követelik – a Nyitott Akták leállítását is sürgetik!

Tarr Zoltán lemondását követelik – a Nyitott Akták leállítását is sürgetik!

Tarr Zoltán lemondását követeli a Fidesz az aktahiba miatt – Magyar Péter már bocsánatot kértTarr Zoltán miniszter...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 10:05

Szijjártó körül óriási a botrány: most már tényleg szorulhat a hurok!

Szijjártó körül óriási a botrány: most már tényleg szorulhat a hurok!

Nyomozók a külügy szerverszobájában: új fordulat a Szijjártó idején kötött lélegeztetőgép-üzletekbenElektronikus...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 07:57

ÍGY RONGÁLTÁK MEG Magyar Péter dédnagyapjának sírját – ezt üzente az elkövetőknek!

ÍGY RONGÁLTÁK MEG Magyar Péter dédnagyapjának sírját – ezt üzente az elkövetőknek!

ÍGY RONGÁLTÁK MEGMagyar Péter dédnagyapjának sírját– ezt üzente az elkövetőknekFeldúlták a Békés vármegyei Dobozon...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 06:37

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027: tízszázalékos emelés jöhet, egyesek ennél jóval többet kaphatnakTíz százalékkal emelnék a már...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 05:59

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Ekkora tököm még nem volt! – szokatlan ajándékkal pózolt Magyar PéterÓriási sütőtökkel a kezében, kétértelmű...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 19:39

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Hirdetés
Hirdetés