Gergő a Kaposvár 19 éves röplabdása volt a tapolcai vonatbaleset egyik áldozata

Hirdetés
Gergő a Kaposvár 19 éves röplabdása volt a tapolcai vonatbaleset egyik áldozata
Hirdetés

A Kaposvár 19 éves röplabdása volt a tapolcai baleset egyik áldozata.

Iván Gergőt egy tragikus baleset után 19 éves korában érte a halál.

Elhunyt a Fino Kaposvár férfi röplabdacsapatának feladója, Iván Gergő. /A tragikus hírről a klub a Facebook oldalán számolt be\./

Hirdetés

A fiatal tehetség 2020 nyarán igazolt a somogyi megyeszékhelyre testvérével, Iván Bencével együtt, idén pedig már egyre többször kapott lehetőséget a kezdőcsapatban is. 

 

A 19 éves röplabdázó a Tapolcánál történt balesetben vesztette életét, ahol egy vonat és egy személygépkocsi ütközött össze január elsején.

Hirdetés
A karambolban összesen négy fiatal halt meg.

A kaposvári klub vasárnap 18 órától közös gyertyagyújtással emlékezik Iván Gergőre az Arénánál.

Hirdetés

Csend és döbbenet. Iván Gergő emlékére – JEGYZET.

Az ember csak tehetetlenül néz maga elé, küzd a könnyeivel, tördeli a kezét, a lelke feldúlt, s folyamatosan kérdéseket tesz fel.

Hirdetés
Miért? Miért kellett ennek megtörténnie?

Reményekkel teli, nagy terveket szövögető fiatalok, szinte még gyerekek ültek abban az elátkozott autóban az év első napján, Tapolcán. Az egyikük Te voltál Gergő, erőd teljében, élvonalbeli röplabdázóként, 19 évesen. Te, a sümegi nevelésű srác, aki kőkeményen dolgozott minden egyes edzésen, minden egyes mérkőzésen azért, hogy a legjobb legyen. Aki mindig is röplabdázó akart lenni és mindent ennek a sportnak rendelt alá. Akinek nemcsak a hozzáállása, a szorgalma volt példaértékű, hanem – ahogy nagyon sok edzője is mondta róla – a tehetsége, az esze is megvolt ehhez a játékhoz! És Te – akárcsak a régi nagyok – valóban szeretted is, amit csináltál, hisz imádtál játszani, sohasem tekintettél munkaként a röplabdára.

Hirdetés
Sokaknak mutattál példát, nemcsak a pályán, hanem azon kívül is! Barátságos, tisztelettudó jellemed, szerény és érző lelked, becsületességed miatt mindenki szeretett.

Alig múltál 6 éves, amikor már a sümegi tornacsarnokban a nyitásokat, az ütéseket, a különböző technikai elemeket gyakoroltad. Támaszt jelentett számodra a testvéred, a nálad 19 hónappal idősebb Bence, akit mindenhova követtél pályafutásod során. Mert bizony hamar felfigyeltek rátok, az Iván-testvérekre az ország legjobb utánpótlásműhelyeinél: 2013-ban már korosztályos válogatottak voltatok, 2017-ben pedig a Dunaújváros csapatához szerződtetek, ahol bemutatkoztatok a felnőtt élvonalban is.

Hirdetés
Majd újabb szintlépés: 2020 nyarán az Extraliga egyik élgárdája következett.

Még 18 éves sem voltál, amikor leigazolt a rekordbajnok Kaposvár. Karriered fantasztikus ütemben ívelt felfelé. Tudtad, hogy itt még az eddigieknél is többet kell dolgoznod, de szívós munkával elérted a hőn áhított célodat: az előző félévben beverekedted magad a kezdőcsapatba, brazil riválisodat a kispadra szorítva. Egy olyan csapatban kaptad meg a karmesteri pálcát, ahol korábban Mészáros Péter, Koch Róbert vagy éppen Gubik János adta fel a labdákat.

Hirdetés
Ahol 5 év után reális cél lehetne a bajnoki cím megszerzése.

Azonban a győzelmek, a bajnoki aranyak, az egész amiért küzdöttél Gergő, és ami alapesetben a mindent jelentené számodra, most a világon semmit sem ér! Mert most csak csend van. Csend és döbbenet…

A csapattársak viszont már fogadkoznak, Gergő! Ordítják majd nemsokára könnyes szemmel az öltözőben, hogy mostantól érted, az emlékedért játszanak! Nekik is borzasztó ez, hisz úgy mennek a harcba – a testvéreddel, Bencével együtt –, hogy tudják, bármennyire is szeretnék, Tőled már nem kapnak labdát, Tőled nem jön már blokk, Tőled már nincs pacsi egy-egy pont végén…

Abban viszont biztos lehetsz, hogy miattad a szívüket is kiteszik majd a pályára, mert azokban a szívekben bizony mindig ott leszel, Gergő! Örökre!

Nyugodj Békében!hunvolley.hu

vp

2022. január 02. (vasárnap), 10:01

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. június 17. (kedd), 06:25
Hirdetés

Meghalt Ambrus Imre

Meghalt Ambrus Imre

Gyászol az Újpest: Elhunyt a klub legendás szertárosa, Ambrus Imre, azaz "Pipi bácsi"Mély fájdalommal tudatta az Újpest...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 05:14

Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar

Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar

Zivatarokkal, szélviharral és jégesővel jöhet a hétfő – Így alakul az időjárás 2025. június 16-ánA HungaroMet Nonprofit...

Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 04:54

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Hazai Éva, a Hazai Attila Irodalmi Díj alapítója – Egy korszak zárult le csendben, méltósággal2025. június...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 17:25

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

A saját szememmel láttam, ahogy kiviszik a gyermeket a vízből…" – megrázó beszámolók a helyszínrőlEgy neve...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap)

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Figyelem, autósok! Balesetek, torlódások és útlezárások nehezítik a közlekedést – Ezekre a szakaszokra különösen...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:43

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️ Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:26

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️A vasárnap még nyugodtan indul, de a csendes...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:26

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Hirdetés
Hirdetés