Gyász : Tragikus autóbalesetben meghalt a Magyar világbajnok sportoló!

Hirdetés
Gyász : Tragikus autóbalesetben meghalt a Magyar világbajnok sportoló!
Hirdetés

Gyász:Magyar világbajnok a halálos baleset áldozata.

A magyar judosport jelentős alakja, a Than Károly Ökoiskola tanárnője múlt vasárnap vesztette életét egy tragikus autóbalesetben.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű autóbaleset történt március 20-án Csomádon, miután egy bedrogozott sofőr frontálisan ütközött egy másik autóval. /A járművet vezető 58 éves nő a helyszínen életét vesztette\./

Hirdetés

A Magyar Judo Szövetség a közösségi oldalán erősítette meg a hírt, Tamási Ibolya, magyar judo világbajnok halt meg a tragikus balesetben.

Hirdetés
 Utasát, Illés Sándor judoedzőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba, de a szövetség információi szerint a körülményekhez képest már jól van.

Fotó: judo.hu

Tamási Ibolya 1984-ben szerezte meg első felnőtt egyéni magyar bajnoki címét, 1987-ben hetedik helyezést ért el az esseni világbajnokságon, abban az évben őt választották a magyar judosport első női Év sportolójának.

Hirdetés
Pályafutása során tizenegy alkalommal nyerte el a magyar bajnoki címet (ezzel a nőknél az örökrangsor második helyén áll Gránicz Éva mögött), utoljára 2009-ben állhatott a dobogó legfelső fokára - írta weboldalán a Magyar Judo Szövetség.

2010-ben részt vett a budapesti IJF Masters-világbajnokságon, amelyen aranyérmet szerzett. Tamási Ibolya soha, egyetlen pillanatra sem szakadt el szeretett sportágától, egyesületében a fiatalok felkészülését segítette, és minden évben részt vett a hazai világversenyek, világ- és Európa-bajnokságok, Hungária-kupák, Grand Prix-k és Grand Slamek rendezésében.

A budapesti Than Károly Ökoiskola is megemlékezést szervez Tamási Ibolya tanárnő emlékére, akit diákok százai gyászolnak.

2022. március 21. (hétfő), 14:21

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Tragikus buszbaleset rázta meg Magyarországot: legalább 28 sérült, több gyermek is a buszon volt, a sofőr életét vesztette ? Részletek lent a hozzászólásoknál!

Halálos buszbaleset történt a 6-os főúton

Tragikus baleset történt szombat reggel a...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 17:12
Hirdetés

Halálos vonatbaleset - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Halálos vonatbaleset - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Tragédia a síneken Tállyán: egy férfi meghalt, egy nő súlyosan megsérültHalálos ütközés történt a vasúti átjáróban2026....

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 16:51

Kiderült, Orbánék tusványosi útjaira mennyi közpénzt költött a külügy – igen zsíros összeg

Kiderült, Orbánék tusványosi útjaira mennyi közpénzt költött a külügy – igen zsíros összeg

Kiderült, mennyi közpénzt költött a külügy Orbánék tusványosi útjaira – igen zsíros összegTöbb mint 202 millió forint...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 15:54

Így néz ki most Esztergályos Cecília 82 évesen smink nélkül.Boldog szülinapot - küldjünk neki sok szívecskét

Így néz ki most Esztergályos Cecília 82 évesen smink nélkül.Boldog szülinapot - küldjünk neki sok szívecskét

Smink nélkül mutatta meg arcát a 82 éves Esztergályos Cecília – küldjünk neki sok szívecskét!Bátran vállalta...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 15:06

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol Oroszlány: elhunyt a bajnokcsapat csupaszív kosárlabdázójaFontos szerepe volt az oroszlányi kosárlabdasport...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 14:44

Alkotmánybírónak jelöli Dr. Sonnevend Pált a Tisza-frakció

Alkotmánybírónak jelöli Dr. Sonnevend Pált a Tisza-frakció

Dr. Sonnevend Pált jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakcióA Tisza-frakció bejelentette alkotmánybíró-jelöltjétA...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 14:19

Sváby András olyat szólt be Fásy Ádámnak......., ez az eddigi legkeményebb kritika ! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Sváby András olyat szólt be Fásy Ádámnak......., ez az eddigi legkeményebb kritika ! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Sváby András kegyetlenül beleszállt Fásy Ádámba: „Elképesztő volt, ahogy megsemmisül”A dokumentumokkal szemben már nem...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 12:57

Orbán már a visszatérést tervezi!

Orbán már a visszatérést tervezi!

 Orbán már a visszatérést tervezi: félretolná az útjában álló szabályokat Orbán illegitimnek nevezte az új rendszert,...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 11:26

Caramel ritka családi pillanatot osztott

Caramel ritka családi pillanatot osztott

Caramel családi fotón mutatta meg ritkán látott lányát és fiátRitka családi pillanatot osztottak megMolnár Ferenc...

Hirdetés
Hirdetés