Hat embert már biztosan megfertőzött a koronavírusos szegedi rektor

Hirdetés
Hat embert már biztosan megfertőzött a koronavírusos szegedi rektor
Hirdetés

/A lap úgy tudja, vasárnap estig legalább hat embernél – orvosoknál, klinikai munkatársaknál – mutatták ki a koronavírust azok közül, akik feltételezhetően kontaktust létesítettek Rovó Lászlóval, a Szegedi Tudományegyetem \(SZTE\) fertőzött rektorával\./

Hirdetés

A vírust többek között az SZTE egyik rektorhelyettesénél és a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Idegsebészeti klinikájának egyik orvosánál is kimutatták – tudta meg a Magyar Hang több egymástól független forrásból.

A lap szerint Rovó László koronavírusos megbetegedése miatt legalább 9 aneszteziológus, több fül-orr-gégész, szakápoló és műszerezési szakasszisztens (műtős) is karanténba kényszerült.

Hirdetés
Ha nem jelentkeznek náluk a betegség tünetei, akkor is két hétig kiesnek a munkából. Információik szerint az SZTE Klinikai Központjában alapesetben 85 aneszteziológus dolgozik, azaz a kialakult helyzetben ez a szakterület a legszerencsésebb esetben is minimum két hétre megtizedelődik, de komoly nehézségek elé néz a Fül-Orr-Gégészeti és Nyak- Fejsebészeti Klinika is. A rektori pozíció mellett ennek az intézménynek az igazgatói posztját s Rovó László tölti be,írja az atv.hu

A Magyar Hang értesülései szerint az idegsebészeti klinika munkatársa Rovó Lászlóval közösen ment síelni az észak-olaszországi Dél-Tirolba, ám a rektorral ellentétben hazatérése után egyből karanténba vonult.
Hirdetés

Az egyetem rektora a közelmúltban tett külföldi útjáról hazatérve nem vonult karanténba, noha ez kötelező lett volna.

Hirdetés
Ehelyett visszatért dolgozni a Rektori Hivatalba, valamint a Fül-Orr-Gégészeti és Nyak- Fejsebészeti Klinikára, ahol műtéteket is végzett. Nála akkor csinálták meg a vírustesztet, amikor már a betegség tüneteit produkálta. Tesztje pozitív lett, ezek után a Rektori Hivatal munkatársait karanténba küldték és elkezdték tesztelni mindazokat – egyetemi vezetőket, orvosokat és betegeket –, akikkel Rovó kapcsolatba léphetett.
Hirdetés

Az üggyel kapcsolatban Müller Cecília országos tiszti főorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta: a hatóság elvégezte a szükséges kontaktkutatásokat, 120 mintavétel történt, az érintetteket hatósági karanténba küldték,írja az atv.hu

 

2020. március 23. (hétfő), 15:44

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 16. (vasárnap), 07:14
Hirdetés

Tömegszerencsétlenség az M3-ason: 12-en meghaltak, rengetegen megsérültek a buszbalesetben

Tömegszerencsétlenség az M3-ason: 12-en meghaltak, rengetegen megsérültek a buszbalesetben

 Felfoghatatlan tragédia az M3-ason: 12 halott és rengeteg sérült a buszbalesetbenÉjszaka történt a tragédiaTöbb ember...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 16. (vasárnap), 07:05

Most érkezett: Magyar Péter súlyos hírt jelentett be Orbán Viktorról!

Most érkezett: Magyar Péter súlyos hírt jelentett be Orbán Viktorról!

Orbán nemet mondott Magyar Péter paksi meghívására – kemény üzenet érkezett a miniszterelnöktőlOrbán Viktor nem megy el...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 16. (vasárnap), 06:36

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar televíziózás: elhunyt dr. Kovács Péter BalázsHosszan tartó betegség után hunyt el75 éves korában,...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 20:48

Ők a tegnapi frontális bákói ütközés áldozatai: nemrég házasodtak, a 25 éves nő terhes volt

Ők a tegnapi frontális bákói ütközés áldozatai: nemrég házasodtak, a 25 éves nő terhes volt

Szívszorító tragédia Bákónál: nemrég házasodtak össze, első gyermeküket vártákBrutális erejű frontális ütközés történt...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 18:10

Most érkezett a hír Baka Andrásról, ezzel máris HATALMAS népszerűsége lesz

Most érkezett a hír Baka Andrásról, ezzel máris HATALMAS népszerűsége lesz

Berobbant Baka András: már az első felmérésben lekörözte elődjét!Elsöprő támogatottsággal kezdettAlig választották meg...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 16:34

Óriási balhé Pakson: A biztonságiak nem engedték oda Magyar Péterhez a Mi Hazánk szakértőjét! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Óriási balhé Pakson: A biztonságiak nem engedték oda Magyar Péterhez a Mi Hazánk szakértőjét! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Botrány Pakson: a biztonságiak állták el a Mi Hazánk szakértőjének útját Magyar PéternélA biztonságiak nem engedték...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 15:45

Orbán Anita nem hátrál: Szijjártó Péter kapcsán folyik a vizsgálat, két ügyben is !

Orbán Anita nem hátrál: Szijjártó Péter kapcsán folyik a vizsgálat, két ügyben is !

Két fronton szorul a hurok Szijjártó Péter körül: rendőrségi nyomozás és nemzetbiztonsági vizsgálat indulA BRFK már...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 08:24

ÓRIÁSI HÍRT KÖZÖLT AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG ORBÁNRÓL!MUTATJUK!

ÓRIÁSI HÍRT KÖZÖLT AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG ORBÁNRÓL!MUTATJUK!

Fordulat az Orbán-korszak ügyeiben: az Európai Ügyészség már 2021-ig visszamenőleg vizsgálódhatKinyílt a jogi ajtó:...

Hirdetés
Hirdetés