Hatalmas fájdalom: Kedden örökre lehunyta szemeit a kislányom. Mindössze 1 évet élhetett! Ezért hagyott itt bennünket ennyire korán:

Hirdetés
Hatalmas fájdalom: Kedden örökre lehunyta szemeit a kislányom. Mindössze 1 évet élhetett! Ezért hagyott itt bennünket ennyire korán:
Hirdetés

Hatalmas fájdalom: Kedden örökre lehunyta szemeit a kislányom. Mindössze 1 évet élhetett! Ezért hagyott itt bennünket ennyire korán:.

/„Egyszerűen csodálatos volt, és a legboldogabb gyermek” \- mondta édesanyja a kis Patriciáról\./

Hirdetés

Tragikus körülmények között, két nappal az első születésnapja után elhunyt egy angyalarcú lány. A kis Maddison Rose Patricia az egyik nap olyan tüneteket produkált, mint az álmosság, a levertség, a láz és étvágytalanság.

 

Egyáltalán nem volt önmaga. Úgy éreztem, valami nincs rendben. Nem evett, és nem csinált semmit

- idézi a lány édesanyját a Mirror. A szülők azonnal kórházba vitték Patriciát, haza azonban már sosem térhettek vele. A gyermek vérmérgezés miatt élet-halál közé került, egy ideig gépek tartották életben.

Az orvosok azt mondták, hogy nem fogja megélni a reggelt, és lehet, hogy meg kell hoznunk a döntést, hogy lekapcsolják a gépekről

Hirdetés

- emlékezett vissza az édesanya. Patricia életét már nem sikerült megmenteni, mindössze két nappal az első szülinapja előtt elhunyt.

Egyszerűen csodálatos volt, és a legboldogabb gyermek, akivel valaha találkoztunk

- mondták a gyászoló szülők.

Egy adománygyűjtésen már több mint 5000 font (2,3 millió Ft) gyűlt össze, amelyet a kislány temetésének a költségeire fordítanak majd.

Hirdetés

2023. december 06. (szerda), 09:36

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 12:14
Hirdetés

Megdöbbentő vallomás Korda Györgyről –ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézni

Megdöbbentő vallomás Korda Györgyről –ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézni

Évtizedes titok derült ki Korda Györgyről – ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézniVannak történetek, amelyek még...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 09:04

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítaná

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítaná

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítanáÚjabb aggasztó fordulatot vett a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 08:19

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Mély szomorúság rázta meg a rajongókat: 54 éves korában meghalt Nicholas Brendon, akit a világ leginkább a Buffy, a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 06:42

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! GyászolOrbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia .Gyászol a világ: 86 éves...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:48

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: Ezt...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:47

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: Ezt...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 17:56

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látni

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látni

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látniVan, amikor egy történet nem az...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:38

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

 Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent...

Hirdetés
Hirdetés