Havas Henrik beperelte Baukó Évát a se.x vádak miatt

Hirdetés
Havas Henrik beperelte Baukó Évát a se.x vádak miatt
Hirdetés

Havas Henrik többmilliós személyiség jogi pert indított Baukó Éva ellen.

Baukó Éva korábban azzal vádolta Hava Henriket, hogy amikor a személyi asszisztense volt, szexuálisan zaklatta. A botrány most folytatódik: Éva most vádlott lesz, Havas Henrik három millió forintra perli - írja a Blikk.

Mint kiderült, Éva a korábbi ügy tárgyalásain sosem jelent meg, most árulta el a lapnak, hogy miért:"Az egész ügy a véleményem szerint azért indult újra, mivel nem kaptam meg az idézést a tárgyalásra, ezért persze nem is tudtam elmenni rá. A címem megváltozott. /Most pedig újra a szüleimhez ment egy idézés, amelyből megtudtam, hogy rágalmazással és becsületsértéssel vádolnak, és több millióra perelnek\./

Hirdetés
Ez a történet tíz éve kezdődött, amikor a ValóVilág című műsorban elmondtam, hogy Havas Henrik zaklatott.
Hirdetés
Három évvel ezelőtt kapott óriási nyilvánosságot a Metoo-mozgalom alatt. Elképesztő. Egyébként állok a dolog elébe. Én a Mokkában és a Facebookon is az igazságról beszéltem, eskü alatt is vállalom minden szavamat.
Hirdetés
Nekem most is tiszta a lelkiismeretem, de ha úgy vesszük, ennyi év után újra zaklat engem ezzel az egésszel. 13 évvel ezelőtt dolgoztam Havasnak. Anno a ValóVilágban elmondtam, hogy mi történt, és akkor kiröhögött, és nem perelt be. Egyébként pedig a Tanár úr is tudja, hogy az állítások igazak"
 - mondta a celeb.

Havas ezzel szemben azt állítja, hogy soha nem voltak munkakapcsolatban Baukó Évával:"Két mondatom van ezzel kapcsolatban, többet nem is érdemel.

Hirdetés
Három éve tart ez a cirkusz, senki sem jelenik meg a tárgyalásokon, Baukó sem, immár két alkalommal. Az ügyvédem türelmetlen lett, és beperelte, erről van szó."

2021. február 09. (kedd), 08:21

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. január 16. (péntek), 07:39
Hirdetés

Nyugdíjemelés 2026 –hatalmas összeget kapnak a 65 év felettiek

Nyugdíjemelés 2026 –hatalmas összeget kapnak a 65 év felettiek

Nyugdíjemelés 2026 – óriási összeget kapnak a 65 év felettiek 65 év felettiek, figyelem: több pénz érkezik...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. január 16. (péntek), 06:24

Gázfogyasztás 2026-ban: ennyi m³ gázt használhatsz január 1-jétől – itt a teljes lista

Gázfogyasztás 2026-ban: ennyi m³ gázt használhatsz január 1-jétől – itt a teljes lista

Gázfogyasztás 2026-ban: ennyi m³ gázt használhatsz január 1-jétől – itt a teljes lista2026-ban is marad a...

Mindenegyben blog
2026. január 16. (péntek), 05:55

Meghalt Kovács Anett

Meghalt Kovács Anett

Gyászba borult a kiskunhalasi kórház: 44 éves korában meghalt Kovács Anett Mély megrendülést és őszinte fájdalmat...

Mindenegyben blog
2026. január 15. (csütörtök), 21:01

Hiába várjuk a tavaszt ??? ? Cikk a hozzászólásoknál

Hiába várjuk a tavaszt ??? ? Cikk a hozzászólásoknál

A mostani –20 fok ahhoz képest szinte mediterránnak számít– elárulta, mikor jön az enyhülés Németh Lajos szerintAz...

Mindenegyben blog
2026. január 15. (csütörtök), 20:17

El sem hisszük! Ma reggel jött a hír Nagy Feróról ?

El sem hisszük! Ma reggel jött a hír Nagy Feróról ?

El sem hisszük! Ma reggel jött a hír Nagy Feróról ?Új fejezet kezdődik Nagy Feró életében – a nemzet csótánya...

Mindenegyben blog
2026. január 15. (csütörtök), 19:23

MEGJÖTT A NAGY 3 HÓNAPOS TAVASZI időjárás ELŐREJELZÉS :Napra pontosan mutatjuk hány fok és milyen idő lesz 2026. FEBRUÁRBAN -MÁRCIUSBAN - ÁPRILISBAN

MEGJÖTT A NAGY 3 HÓNAPOS TAVASZI időjárás ELŐREJELZÉS :Napra pontosan mutatjuk hány fok és milyen idő lesz 2026. FEBRUÁRBAN -MÁRCIUSBAN - ÁPRILISBAN

?️ Mikor jön végre az igazi tavasz? – Részletes időjárási kilátások februártól áprilisig A tél lassan, de biztosan...

Mindenegyben blog
2026. január 15. (csütörtök), 18:21

Rögzíthette a térfigyelő kamera Dudás Miki gyilkosát?

Rögzíthette a térfigyelő kamera Dudás Miki gyilkosát?

Rögzíthette a térfigyelő kamera Dudás Miki gyilkosát??️‍♂️ Vérző fejjel látták utoljára az utcánA nyomozás során...

Mindenegyben blog
2026. január 15. (csütörtök), 16:12

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

Elhunyt Medgyes Tamás – gyászban a magyar tőrvívásEgy kivételes személyiség búcsúja„Medgyes Tamás vagyok, d. gy-vel,...

Hirdetés
Hirdetés