HIVATALOS! VÉGRE KIDERÜLT meddig kell még a maszkot viselnünk!! ITT a pontos válasz:

Hirdetés
HIVATALOS! VÉGRE KIDERÜLT meddig kell még a maszkot viselnünk!! ITT a pontos válasz:
Hirdetés

HIVATALOS! KIDERÜLT meddig kell még a maszkot viselnünk!! ITT a pontos válasz:

/Azok a vakcinák, amelyeket az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezett\: biztonságosak – hangsúlyozta Rusvai Miklós víruskutató az M1 kedd esti műsorában\./

Hirdetés
A szakember ugyanakkor jelezte: a maszk viselésére addig szükség lesz, „amíg a nyájimmunitást el nem érjük”.

A koronavírus elleni oltóanyagok közül kedden Magyarországra is érkezett Pfizer- és Moderna-vakcinákról azt mondta: hatóanyaguk lényegében ugyanaz, egyéb összetevőikben, a konzerváló, stabilizáló szerekben különböznek.

Hirdetés

Ez az oka, hogy a Pfizer érzékenyebb, a Moderna viszont valamivel ellenállóbb, utóbbi csak mínusz 20 Celsius-fokos hűtést igényel.

Másik különbség, hogy a Pfizer oltását három, a Modernáét négy hét után kell megismételni. Ugyanakkor mindkettő a második oltás után körülbelül egy héttel ad védelmet – tette hozzá.

Rusvai Miklós kiemelte: az oltóanyagok minden esetben a betegség kialakulása és súlyos – akár halállal végződő – lefolyása ellen védenek. A fertőzéstől nem véd minden esetben százszázalékosan.

Hirdetés
Azt mondta: a fertőzés bejuthat a légutakba, de a beoltott embereknél a nem beoltottakhoz képest töredéke a vírustermelés, így a fertőzés továbbadásának lehetősége is alacsonyabb.

A víruskutató szerint fontos, hogy meglegyen a 60-70 százalékos átoltottság, emellett nyáron a száraz meleg idő is csökkenheti a vírus a terjedést.

Ezzel együtt Rusvai Miklós felhívta a figyelmet, hogy a maszk viselésére addig szükség lesz, „amíg a nyájimmunitást el nem érjük”.

Hirdetés

Reményei szerint ősszel már nem lesz rá szükség. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a maszk védelmet jelent a légzőszervi betegségek, az influenza ellen is, így ősszel, télen is ajánlott lehet a viselése.Forrás: hirado.hu

2021. január 21. (csütörtök), 11:19

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. január 15. (csütörtök), 21:01
Hirdetés

Hiába várjuk a tavaszt ??? ? Cikk a hozzászólásoknál

Hiába várjuk a tavaszt ??? ? Cikk a hozzászólásoknál

A mostani –20 fok ahhoz képest szinte mediterránnak számít– elárulta, mikor jön az enyhülés Németh Lajos szerintAz...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. január 15. (csütörtök), 20:17

El sem hisszük! Ma reggel jött a hír Nagy Feróról ?

El sem hisszük! Ma reggel jött a hír Nagy Feróról ?

El sem hisszük! Ma reggel jött a hír Nagy Feróról ?Új fejezet kezdődik Nagy Feró életében – a nemzet csótánya...

Mindenegyben blog
2026. január 15. (csütörtök), 19:23

MEGJÖTT A NAGY 3 HÓNAPOS TAVASZI időjárás ELŐREJELZÉS :Napra pontosan mutatjuk hány fok és milyen idő lesz 2026. FEBRUÁRBAN -MÁRCIUSBAN - ÁPRILISBAN

MEGJÖTT A NAGY 3 HÓNAPOS TAVASZI időjárás ELŐREJELZÉS :Napra pontosan mutatjuk hány fok és milyen idő lesz 2026. FEBRUÁRBAN -MÁRCIUSBAN - ÁPRILISBAN

?️ Mikor jön végre az igazi tavasz? – Részletes időjárási kilátások februártól áprilisig A tél lassan, de biztosan...

Mindenegyben blog
2026. január 15. (csütörtök), 18:21

Rögzíthette a térfigyelő kamera Dudás Miki gyilkosát?

Rögzíthette a térfigyelő kamera Dudás Miki gyilkosát?

Rögzíthette a térfigyelő kamera Dudás Miki gyilkosát??️‍♂️ Vérző fejjel látták utoljára az utcánA nyomozás során...

Mindenegyben blog
2026. január 15. (csütörtök), 16:12

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

Elhunyt Medgyes Tamás – gyászban a magyar tőrvívásEgy kivételes személyiség búcsúja„Medgyes Tamás vagyok, d. gy-vel,...

Mindenegyben blog
2026. január 15. (csütörtök), 09:17

Dráma!Házasság első látásra: Horváth Zsolt szerint volt neje egy „agresszív parazita”

Dráma!Házasság első látásra: Horváth Zsolt szerint volt neje egy „agresszív parazita”

 Házasság első látásra: Zsolt szerint volt neje egy „agresszív parazita” A Horváth Zsolt és Deák Rebeka között egykor...

Mindenegyben blog
2026. január 15. (csütörtök), 08:10

Dudás Miklós-ügy: Mutatunk egy részletet,, ami akár a döntő fordulat is lehet.

Dudás Miklós-ügy: Mutatunk egy részletet,, ami akár a döntő fordulat is lehet.

Dudás Miklós-ügy: mutatunk valamit, ami talán megoldhatja a rejtélytKözel két héttel a tragédia után sem csitulnak a...

Mindenegyben blog
2026. január 15. (csütörtök), 06:32

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Egy szívszorító hír, amely megrázta az országotMegrendítő bejegyzéssel tudatta a gyászhírt Gardi Tamás a közösségi...

Hirdetés
Hirdetés