HOLNAPTÓL CSAK ÍGY MENJEN MUNKÁBA : Lényeges információkat közölt Müller Cecília a munkába járás ÚJ SZABÁLYAIRÓL! >>>

Hirdetés
HOLNAPTÓL CSAK ÍGY MENJEN MUNKÁBA : Lényeges információkat közölt Müller Cecília a munkába járás ÚJ SZABÁLYAIRÓL! >>>
Hirdetés

A helyzet az elmúlt napokhoz képest annyiban változott, hogy

egyértelműen növekszik a fertőzöttek száma az egész ország területén.

/Ez változatlanul érvényes minden megyére, és akár minden településre is, hiszen nem tudhatjuk, hogy hol üti fel a vírus a fejét\./

Hirdetés
Most már elmondhatjuk, hogy a fertőzés egész ország területén jelen van. Számos alkalommal már nem is lehet pontosan megmondani, hogy ki kitől kapta el a betegséget – magyarázta a tiszti főorvos.

Néhány tanácsot szeretnék adni azok részére, akiknek a munkavégzés miatt el kell hagyniuk az otthonaikat – mondta.

Hirdetés
Akinek van saját autója javaslom, hogy azzal járjon munkába és haza egyaránt. Hogyha ő még utasokat is szállít, helyezkedjenek el a hátsó ülésen.

Nyilvánvalóan csak egészséges ember menjen munkába. Ez egy alapvető tétel.

Keresse meg a lehető legrövidebb útvonalat. Jelentősen csökkent a forgalom még a nagyvárosokban is, tehát most viszonylag rövid idő alatt el lehet jutni a munkahelyre, és onnan haza.

Hirdetés
Rendszeresen töröljék át fertőtlenítő kendővel a kormánykereket, a műszerszerfalat, ajtókilincset, és minden olyan felületet, amit a gépjárművön is megérintenek. Gondoljunk itt a rádió gombjaira, vagy a fedélzeti computer gombjaira, ami egy automatikus mozdulat. Ezeket a felületeket nagyon jó, hogyha többször tisztítjuk és fertőtlenítjük is.

Hasznos és praktikus, ráadásul egészséges dolog is akár kerékpárral munkába járni. Itt is távol maradunk a közösségtől.

Hirdetés
Ugyanakkor a mozgás az nagyon előnyös mindenkor, jelen esetben is. Aki viszont a tömegközlekedést veszi igénybe, annak ajánlatos időben kimennie a megállóba, hogy ne sokat kelljen ott ácsorognia, s mind ott, mind pedig a járműveken meg kell próbálni tartani a másfél méteres távolságot. A fogódzkodókat is célszerű egy zsebkendővel áttörölni, amit leszállás után rögtön ki kell dobni.
Hirdetés

Müller Cecília arra is felhívta a figyelmet, hogy mind az otthon, mind a munkahelyen használt számítástechnikai eszközöket napjában többször tisztítani kell. A munkahelyen a kilincseket, villanykapcsolókat, és a lift nyomógombokat is, vagyis minden olyan tárgyat, amit sokan megérintenek.

2020. április 02. (csütörtök), 17:24

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda)
Hirdetés

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

Megrázó hír a Honvédségtől: tragikus hirtelenséggel hunyt el egy fiatal kadétMély megrendülést keltő hírt közölt a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 21:03

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösség Megrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:08

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament, mégis várni kell a változásraMiközben 2026 márciusát írjuk,...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:24

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett egy dal, amely nemcsak a zenéről, hanem egy ügy melletti kiállásról is szól. Ezekben az időkben mindenki...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 09:10

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról: „Ebből nem hívok vendéget”Für Anikó nemrég töltötte be a 62. életévét, így...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 08:54

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Egy korszak véget ért: elhunyt a Vissza a jövőbe ismert színészeÚjabb szomorú veszteség érte Hollywoodot: 89 éves...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 08:10

Meghalt a Vissza a jövőbe sztárja

Meghalt a Vissza a jövőbe sztárja

Gyászhír rázta meg a filmvilágot: 89 éves korában meghalt Matt Clark amerikai színész, akit a legtöbben a Vissza a...

Hirdetés
Hirdetés