Uniós bíróság: Magyarország nem teljesítette kötelezettségeit!

Hirdetés
Uniós bíróság: Magyarország nem teljesítette kötelezettségeit!
Hirdetés

Uniós bíróság: Magyarország, Lengyelország és Csehország nem teljesítette kötelezettségeit.

/Nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit Lengyelország, Magyarország és Csehország, amikor megtagadta a nemzetközi védelmet kérelmezők áthelyezésére szolgáló ideiglenes mechanizmusnak való megfelelést \- közölte ítéletét az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön\./

Hirdetés

Az Európai Unió Tanácsa 2015-ben hozott döntést arról, hogy Magyarországnak 1264 menedékkérőt kell átvennie, ezt a határozatot jogtalan döntés miatt az Európai Bíróságon Magyarország és Szlovákia megtámadta, de 2017 szeptemberében a bíróság azt a keresetet elutasította.

Hirdetés
Ezután a bizottság 2018 januárban beperelte Magyarországot, mert nem hajtotta végre a belügyminiszteri tanács döntését.

Az uniós bíróság ítéletében aláhúzta:

a három érintett tagállam, azzal a céllal, hogy kivonja magát az áthelyezési mechanizmus végrehajtása alól, nem hivatkozhat sem a közrend fenntartásával, illetve a belső biztonság megőrzésével kapcsolatos feladataira, sem az elosztási mechanizmus működésképtelenségére.

Az Európai Unió Bírósága csütörtökön kihirdetett ítéletében helyt adott az Európai Bizottság keresetének, amelyben az uniós bizottság szerint az érintett tagállamok megsértették az uniós jogból eredő kötelezettségeiket, mivel nem jelezték rendszeres időközönként, de legalább háromhavonta, hogy hány, nemzetközi védelmet kérelmező migránst tudnak rövid időn belül áthelyezni a területükre, és mivel nem tettek eleget áthelyezési kötelezettségeiknek.

Hirdetés

A bíróság elutasította továbbá a tagállamok azon érveit is, amelyek szerint az Európai Bizottság keresetei elfogadhatatlanok lennének amiatt, hogy az áthelyezési határozatok alkalmazási időszakának 2017. szeptember 17-i és szeptember 26-i végét követően már nem tudják orvosolni az állítólagos kötelezettségszegéseket.

Az uniós tagállamok azért vezették be a migránsok ideiglenes kötelező elosztási programját, hogy enyhítsenek a kialakult helyzeten Görögországban és Olaszországban, ahol akkor papíron az ott belépő menedékkérők százezreinek kérelme torlódott fel a migrációs hullám tetőzése idején.

Hirdetés
Csehország, Lengyelország és Magyarország azonban elutasította, hogy csatlakozzon a rendszerhez, azzal érvelve, hogy a belbiztonsági ügyekre vonatkozó döntés kizárólag saját hatáskörükbe tartozik.

atv.hu/MTI

2020. április 02. (csütörtök), 16:26

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda)
Hirdetés

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

Megrázó hír a Honvédségtől: tragikus hirtelenséggel hunyt el egy fiatal kadétMély megrendülést keltő hírt közölt a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 21:03

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösség Megrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:08

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament, mégis várni kell a változásraMiközben 2026 márciusát írjuk,...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:24

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett egy dal, amely nemcsak a zenéről, hanem egy ügy melletti kiállásról is szól. Ezekben az időkben mindenki...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 09:10

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról: „Ebből nem hívok vendéget”Für Anikó nemrég töltötte be a 62. életévét, így...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 08:54

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Egy korszak véget ért: elhunyt a Vissza a jövőbe ismert színészeÚjabb szomorú veszteség érte Hollywoodot: 89 éves...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 08:10

Meghalt a Vissza a jövőbe sztárja

Meghalt a Vissza a jövőbe sztárja

Gyászhír rázta meg a filmvilágot: 89 éves korában meghalt Matt Clark amerikai színész, akit a legtöbben a Vissza a...

Hirdetés
Hirdetés