Hoppá!!! EKKORTÓL MÁR NEM LESZ KÖTELEZŐ A maszkviselés Magyarországon!!! >>>

Hirdetés
Hoppá!!! EKKORTÓL MÁR NEM LESZ KÖTELEZŐ A maszkviselés Magyarországon!!! >>>
Hirdetés

HIVATALOS! KIDERÜLT meddig kell még a maszkot viselnünk!! ITT a pontos válasz:

/Azok a vakcinák, amelyeket az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezett\: biztonságosak – hangsúlyozta Rusvai Miklós víruskutató az M1 kedd esti műsorában\./

Hirdetés
A szakember ugyanakkor jelezte: a maszk viselésére addig szükség lesz, „amíg a nyájimmunitást el nem érjük”.

A koronavírus elleni oltóanyagok közül kedden Magyarországra is érkezett Pfizer- és Moderna-vakcinákról azt mondta: hatóanyaguk lényegében ugyanaz, egyéb összetevőikben, a konzerváló, stabilizáló szerekben különböznek.

Hirdetés

Ez az oka, hogy a Pfizer érzékenyebb, a Moderna viszont valamivel ellenállóbb, utóbbi csak mínusz 20 Celsius-fokos hűtést igényel.

Másik különbség, hogy a Pfizer oltását három, a Modernáét négy hét után kell megismételni. Ugyanakkor mindkettő a második oltás után körülbelül egy héttel ad védelmet – tette hozzá.

Rusvai Miklós kiemelte: az oltóanyagok minden esetben a betegség kialakulása és súlyos – akár halállal végződő – lefolyása ellen védenek. A fertőzéstől nem véd minden esetben százszázalékosan.

Hirdetés
Azt mondta: a fertőzés bejuthat a légutakba, de a beoltott embereknél a nem beoltottakhoz képest töredéke a vírustermelés, így a fertőzés továbbadásának lehetősége is alacsonyabb.

A víruskutató szerint fontos, hogy meglegyen a 60-70 százalékos átoltottság, emellett nyáron a száraz meleg idő is csökkenheti a vírus a terjedést.

Ezzel együtt Rusvai Miklós felhívta a figyelmet, hogy a maszk viselésére addig szükség lesz, „amíg a nyájimmunitást el nem érjük”.

Hirdetés

Reményei szerint ősszel már nem lesz rá szükség. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a maszk védelmet jelent a légzőszervi betegségek, az influenza ellen is, így ősszel, télen is ajánlott lehet a viselése.Forrás: hirado.hu

2021. január 26. (kedd), 13:42

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 15:14
Hirdetés

Magyar Péter egyszerre ment neki a Fidesznek és a Mi Hazánknak – kőkeményen helyre tette őket!

Magyar Péter egyszerre ment neki a Fidesznek és a Mi Hazánknak – kőkeményen helyre tette őket!

Magyar Péter két fronton csapott vissza: a Fidesznek és Toroczkainak is keményen odaszúrtMagyar Péter egyszerre üzent a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 14:12

Hatalmas változás jön a Fidesznél: megléphetik azt, amire senki sem számított!

Hatalmas változás jön a Fidesznél: megléphetik azt, amire senki sem számított!

Földcsuszamlás a Fideszben: nagyágyúk sora tűnhet el a parlamentbőlNagyszabású átalakítás kezdődhet a FideszbenMég 2026...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 12:47

Tragikus balesetben hunyt el a tekevilágbajnokság ezüstérmese

Tragikus balesetben hunyt el a tekevilágbajnokság ezüstérmese

Kettétört két fiatal élet: tragikus balesetben hunyt el a tekevilágbajnokság ezüstérmeseKét húszéves fiatal vesztette...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 12:13

-Már a hatóság előtt Orbán Viktor korábbi kormányzásának milliárdos ügye! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

-Már a hatóság előtt Orbán Viktor korábbi kormányzásának milliárdos ügye! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Feljelentés Orbán Viktor milliárdos Facebook-szerződései miatt: már a hatóság előtt az ügyFeljelentést tett a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 12:05

Már a hatóság előtt Orbán Viktor korábbi kormányzásának milliárdos ügye! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Már a hatóság előtt Orbán Viktor korábbi kormányzásának milliárdos ügye! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Feljelentés Orbán Viktor milliárdos Facebook-szerződései miatt: már a hatóság előtt az ügyFeljelentést tett a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 09:11

Baka András felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Baka András felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Baka András felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!Zelenszkij váratlan üzenetet küldött...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 08:32

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen

Repülő fém kulacs, arcon ütés és ételmegvonás – súlyos vádak Gór-Sebestyén Júlia ellenKiskorú veszélyeztetésével...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 08:04

Drámai hír érkezett Pásztor Erzsiről ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Pásztor Erzsiről ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai vallomást tett Pásztor Erzsi: négyórás műtét után húsz kilót fogyottRosszul lett a színpadon, félbe kellett...

Hirdetés
Hirdetés