ITT a nagy MTI BEJELENTÉS : EZENTÚL Több pénzt kapnak a gyerekek után a szülők!!! ITT AZ ÖSSZEG : NAGY PÉNZ ÜTI A CSALÁDOK MARKÁT!

Hirdetés
ITT a nagy MTI BEJELENTÉS : EZENTÚL Több pénzt kapnak a gyerekek után a szülők!!! ITT AZ ÖSSZEG : NAGY PÉNZ ÜTI A CSALÁDOK MARKÁT!
Hirdetés

Újabb segítséget kapnak a Kormánytól a GYED-en lévő vagy GYOD-ban részesülő szülők. /A minimálbér február 1\-jei emelkedésének köszönhetően nő a gyermekgondozási díj \(GYED\), a diplomás GYED, a gyermekek otthongondozási díja \(GYOD\) és az első sikeres nyelvvizsga megszerzéséhez nyújtott állami támogatás összege is – áll a Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter közleményében\./

Hirdetés

A kormány számára 2010 óta kiemelt prioritás a gyermeket nevelő családok támogatása. A GYED maximális összege 10 év alatt, 2010-2020 között több mint kétszeresére emelkedett. A minimálbér növekedésével az ellátás maximális összege idén még tovább emelkedik, eléri a bruttó 234.

Hirdetés
360,- forintot, míg a diplomás GYED az alapképzésben részt vevő hallgatóknál 117.180 forintra, a mesterképzésben részt vevők esetében 153.300 forintra emelkedik visszamenőlegesen 2021. január 1-től.

A tartósan beteg gyermeküket otthon ápolók számára vezette be a kormány 2019-ben a Gyermekek Otthongondozási Díját (GYOD), amely ellátás a gyermek életkorától függetlenül folyósítható. A kormány vállalta, hogy az ellátás 2022-ig évről évre növekedni fog, elérve az akkori minimálbér szintjét.

Hirdetés
A GYOD összege 2021-ben a minimálbér 88%-ára, azaz 147.312 forintra emelkedik.

Idén is biztosítja a kormány a 35 év alatti fiatalok nyelvvizsgadíjához szükséges támogatást. 2021-ben már legfeljebb 41 850 forintot igényelhetnek vissza azok a fiatalok, akik sikeresen tették le az első középfokú vagy felsőfokú komplex nyelvvizsgájukat. A Kormány ezzel – amellett, hogy segíti a fiatalok továbbtanulását és elhelyezkedését – újabb terhet vesz le a szülők válláról is.

Hirdetés
A támogatás 2018-as bevezetése óta már több mint 95 ezer fiatal kapta vissza a befizetett nyelvvizsga díját közel 3 milliárd forint értékben.

(OS)

2021. január 26. (kedd), 20:33

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 19:39
Hirdetés

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 18:04

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 17:15

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Orbán Viktorra kerestek a megnyitott ügynökakták között – ezt jelezte a rendszer2026. november 4-én elindult a Nyitott...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 16:24

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Sorra kerülnek elő a politikusnevek – Fidesz a Horn- és az Antall-kormány volt miniszterei is szerepelnek az...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 15:38

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Közpénzből készült a Németh Balázst népszerűsítő lap – nyomoz a NAVKöltségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 14:22

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira  indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetbenEgy...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 13:48

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Bőrgyógyász szólalt meg Agárdi Szilvi betegségéről – az énekesnőnek másfél órás próbatétel egy étkezésGyorsan...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 12:46

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

Nathalia 17 évesen már pilóta volt – húszévesen halt meg a floridai gépbalesetbenNathalia Gadelha Filgueiras volt a...

Hirdetés
Hirdetés