Itt a világvége? Egyre pokolibb a helyzet – Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint legalábbis

Hirdetés
Itt a világvége? Egyre pokolibb a helyzet – Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint legalábbis
Hirdetés

FIGYELEM!PERCEINK VANNAK HÁTRA: BRUTÁLIS FELHŐSZAKADÁS ÉRKEZIK 3CM JÉGESŐVEL,: ezekre a megyékre riasztás jött – Aki itt él, zárjon be mindent, hatalmas vihar érkezik, mutatjuk mikor!.

/Szöveges figyelmeztető előrejelzés\./
Hirdetés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2023.11.07. kedd éjfélig

Ma napközben a Dunántúlon, az esti, késő esti óráktól főleg a Dunától keletre, illetve északkeleten van esély zivatarok képződésére. Az éjszaka folyamán a zivatartevékenység egyre inkább északkeletre tolódik, majd kedden a délelőtti órákban hagyja el az északkeleti határt.

Átmeneti kisebb szünetet követően kedden a déli óráktól délnyugat felől érkezik újabb csapadékzóna, amelyben kezdetben délnyugaton, majd a késő délutáni, esti óráktól egyre északabbra is kialakulhatnak zivatarok.

Ma az éjszaka folyamán előbb északnyugaton, majd az éjszaka második felében északkeleten is tartós, sűrű köd képződhet. A látási viszonyok kedden ezeken a területeken csak lassan javulhatnak, sőt, akadhatnak olyan részek, ahol nem oszlik fel teljesen a köd.

2023.11.06. 14:02 Országos Meteorológiai Szolgálat

Hirdetés
Pest vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Baranya vármegyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Bács-Kiskun vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Békés vármegyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Csongrád-Csanád vármegyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Fejér vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Hajdú-Bihar vármegyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Heves vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Nógrád vármegyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Somogy vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeJelFokEseményLeírás ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Jász-Nagykun-Szolnok vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Tolna vármegyeJelFokEseményLeírás ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Veszprém vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
OMSZ: 2023-11-06 15:51 (14:51 UTC)  [wbhx]

Szöveges figyelmeztető előrejelzés.

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2023.11.07. kedd éjfélig

Ma napközben a Dunántúlon, az esti, késő esti óráktól főleg a Dunától keletre, illetve északkeleten van esély zivatarok képződésére. Az éjszaka folyamán a zivatartevékenység egyre inkább északkeletre tolódik, majd kedden a délelőtti órákban hagyja el az északkeleti határt.

Átmeneti kisebb szünetet követően kedden a déli óráktól délnyugat felől érkezik újabb csapadékzóna, amelyben kezdetben délnyugaton, majd a késő délutáni, esti óráktól egyre északabbra is kialakulhatnak zivatarok.

Ma az éjszaka folyamán előbb északnyugaton, majd az éjszaka második felében északkeleten is tartós, sűrű köd képződhet. A látási viszonyok kedden ezeken a területeken csak lassan javulhatnak, sőt, akadhatnak olyan részek, ahol nem oszlik fel teljesen a köd.

2023.11.06. 14:02 Országos Meteorológiai Szolgálat

2023. november 06. (hétfő), 16:28

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 16:56
Hirdetés

Mégsem ő nyert?

Mégsem ő nyert?

Lehullt a lepel: csalást kiáltanak a Séfek séfében, sokan még most sem értik, miért nem Norbi nyertHiába ért véget...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 14:22

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter: nem engedhetjük, hogy az Orbán-kormány háborúba vigye az országotÁllítsuk meg az Orbán-kormányt! Ne...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 13:41

Félrenyelte a bolognai spagettit a bölcsődében és meghalt a 9 hónapos Oliver

Félrenyelte a bolognai spagettit a bölcsődében és meghalt a 9 hónapos Oliver

Tragédiába torkollott egy hétköznapi ebéd egy bölcsődében: egy mindössze 9 hónapos kisfiú, Oliver félrenyelte a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 12:14

Megdöbbentő vallomás Korda Györgyről –ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézni

Megdöbbentő vallomás Korda Györgyről –ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézni

Évtizedes titok derült ki Korda Györgyről – ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézniVannak történetek, amelyek még...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 09:04

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítaná

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítaná

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítanáÚjabb aggasztó fordulatot vett a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 08:19

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Mély szomorúság rázta meg a rajongókat: 54 éves korában meghalt Nicholas Brendon, akit a világ leginkább a Buffy, a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 06:42

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! GyászolOrbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia .Gyászol a világ: 86 éves...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:48

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: Ezt...

Hirdetés
Hirdetés