Kiszáradt a kórházban a 2 hónapos kisbaba, az életéért küzdöttek, a szegedi kórházban

Hirdetés
Kiszáradt a kórházban a 2 hónapos kisbaba, az életéért küzdöttek, a szegedi kórházban
Hirdetés

A házaspár gyermeke két hónapos volt, amikor hasmenés és hányás miatt bevitték a helyi klinika fertőzőosztályára. /Azt hitték, a babát megvizsgálják, majd amennyiben szükséges, kap gyógyszereket, netán infúziót, aztán maximum pár nap múlva mehetnek is haza\./

Hirdetés
Végül három hétig kellett maradniuk, aminek nagy részét a csecsemő az intenzív osztályon töltötte.

– Minden szülő rémálma vált valóra, nincs annál szörnyűbb, mint amikor veszélybe kerül annak az élete, akit a világon a legjobban szeretünk – kezdte megrázó történetüket az édesapa.

Hirdetés
– Nagyon büszke vagyok a feleségemre, mert ha ő nem annyira határozott, talán már nincs köztünk a kisfiunk – állítja Sipos Tamás.

Miután a kisfiút bevitték a fertőzőosztályra, infúziót kapott, ám amikor kétpalacknyi lecsepegett, leállították, és nem adtak neki többet. – Nagyon furcsának tartottam, hogy azon a napon, amikor végül az intenzívre került, egész nap csak egyszer nézte meg orvos, még reggel. Estére láttam, hogy a kisfiam nagyon rosszul van, a szeme beesett és a kutacsa sincs rendben – vette át a szót az édesanya.

Hirdetés
Nagy nehezen rábeszéltem a nővérkét, hogy csináljon valamit, mert a kisfiam szenved. Vett két csepp vizeletet, azt megvizsgálta, majd közölte, hogy nincs benne aceton, tehát kiszáradástól nem kell tartanunk. Csak nem hagyott nyugodni a dolog, és addig könyörögtem, míg végül felébresztették az ügyeletes orvost. Ő elkezdte szurkálni a kisfiamat, hogy vért vegyen tőle, de ez nem sikerült. Talán az utolsó pillanatban, de az orvos kapcsolt, hogy szepszise lehet a kisfiamnak, és azonnal hívták a mentőket – idézte fel a drámai pillanatokat Hódi Ágnes.
Hirdetés

A kisbabát és az édesanyját a mentő az intenzív osztályra vitte, ahol megállapították, hogy hipovolémiás sokk és akut vesekárosodás érte a kisfiút, ezért azonnal megkezdték a sokktalanítást. – Minden valószínűség szerint a kóros kiszáradás miatt történt mindez, amit a fertőzosztályon kizártak. Az intenzíven már csak rövidebb ideig kellett bent maradnia a kisfiamnak.

Hirdetés
Szerencsére végül teljesen meggyógyult, és maradandó károsodás nélkül megúszta ezt a szörnyű kalandot – mondta Ágnes.

2019. november 05. (kedd), 14:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 06:15
Hirdetés

Szolgálatteljesítés közben meghalt Tóth József, a Nyírábrányi Mentőszolgálat bajtársa.

Szolgálatteljesítés közben meghalt Tóth József, a Nyírábrányi Mentőszolgálat bajtársa.

Gyászba borult a mentősök közösségeMegrendítő hírt közöltek kedd délután: szolgálatteljesítés közben meghalt Tóth...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 05:33

Most jött! Magyar Péter döntött Forsthoffer Ágnes ügyében

Most jött! Magyar Péter döntött Forsthoffer Ágnes ügyében

FRISS! Magyar Péter lépett Forsthoffer Ágnessel kapcsolatbanKülönös bejegyzést tett közzé a miniszterelnök, miután...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 04:52

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szolgálatteljesítés közben érte a halálKedd délután jelentették be a megrendítő hírt: szolgálatteljesítés közben...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 17:10

15 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

15 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2026.07.01 szerda éjféligA HungaroMet Nonprofit Zrt. friss...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 16:08

Laczó Adrienn szerint Orbán Viktor terrorcselekményt követhetett el, és hiába próbálták megállítani a nyomozást! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Laczó Adrienn szerint Orbán Viktor terrorcselekményt követhetett el, és hiába próbálták megállítani a nyomozást! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Laczó Adrienn súlyos állításokat fogalmazott meg2026-06-27-én megjelent nyilatkozatában Laczó Adrienn arról beszélt,...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 15:16

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyébenEgyre több helyről érkeznek bejelentések áramszünetekről...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 14:16

Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

Nagyon kínos videó terjed: saját párttársa, Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar PétertőlA parlamenti vita, amely...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:59

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter kemény szavakkal ment neki Panyi Miklósnak, miután szóba került a Kata nevű nőről szóló történet. A vita...

Hirdetés
Hirdetés