Különleges fotó készült Magyar Péterről: először látható együtt három fiával, Leventével, Lóránttal és Miklóssal

Hirdetés
Különleges fotó készült Magyar Péterről: először látható együtt három fiával, Leventével, Lóránttal és Miklóssal
Hirdetés

Két héttel ezelőtt választották miniszterelnöknek Magyar Pétert.

Május 9-én, szombaton délután választották meg miniszterelnöknek Magyar Pétert az Országgyűlés alakuló ülésén. /A választáson győztes Tisza Párt elnökét a történelmi és nemzeti zászlók fanfárok hangjára történő bevonulását követően 140 tiszás igen szavazattal, 54 nem ellenében és 1 tartózkodással választották meg a képviselők\./

Hirdetés

Letette az esküt az Országgyűlés előtt

Magyar Péter ezután esküt tett az Országgyűlés plénuma előtt, majd aláírta az esküokmányokat. Megválasztása alkalmából gratulált az új kormányfőnek Sulyok Tamás államfő, a frakcióvezetők, valamint Gallai Gergely német nemzetiségi szószóló.

Hirdetés

Első beszéde nagy visszhangot váltott ki

Magyar Péter akkor tartotta meg első beszédét kormányfőként. A beszédben többek között durván kiosztotta Sulyok Tamást, ami már akkor komoly visszhangot váltott ki.

Legkisebb fia is vele tartott

Aznap Magyar Péter legkisebb fia is vele tartott. A korábban megosztott kisfilmből kiderült, hogy Miki együtt utazott édesapjával a repülőgépen. Nem sokkal később egy különleges pillanatban is lefotózták, amely biztosan örök élmény marad számára.

Hirdetés

Különleges családi felvétel készült

A május 9-i esemény egyik különleges pillanata volt, hogy egy képen lehetett látni Magyar Péter 3 fiát: Leventét, Lórántot és Miklóst. A legnagyobbat, a 17 éves Leventét ekkor fotózták le „hivatalosan” először. A közös felvétel azért is figyelemre méltó, mert ekkor készült az első ilyen nyilvános kép Magyar Péterről és három fiáról.

Hirdetés

(Kép forrása: Telex.hu YouTube csatornája)

2026. május 21. (csütörtök), 13:47

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 05:59
Hirdetés

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Ekkora tököm még nem volt! – szokatlan ajándékkal pózolt Magyar PéterÓriási sütőtökkel a kezében, kétértelmű...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 19:39

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 18:04

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 17:15

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Orbán Viktorra kerestek a megnyitott ügynökakták között – ezt jelezte a rendszer2026. november 4-én elindult a Nyitott...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 16:24

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Sorra kerülnek elő a politikusnevek – Fidesz a Horn- és az Antall-kormány volt miniszterei is szerepelnek az...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 15:38

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Közpénzből készült a Németh Balázst népszerűsítő lap – nyomoz a NAVKöltségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 14:22

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira  indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetbenEgy...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 13:48

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Bőrgyógyász szólalt meg Agárdi Szilvi betegségéről – az énekesnőnek másfél órás próbatétel egy étkezésGyorsan...

Hirdetés
Hirdetés