Magyar Orvosi Kamara:Semmi akadálya, hogy kötelezővé tegyék itthon a koronavírus elleni oltást

Hirdetés
Magyar Orvosi Kamara:Semmi akadálya, hogy kötelezővé tegyék itthon a koronavírus elleni oltást
Hirdetés

 Semmi akadálya, hogy kötelezővé tegyék itthon a koronavírus elleni oltást.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára, Dr. Nagy Marcell a Szabad Európának azt nyilatkozta, semmi akadálya, hogy kötelezővé tegyék itthon a koronavírus elleni oltást, s úgy véli, kulcsfontosságú lenne a jó kommunikáció, hiszen az oltás össztársadalmi érdek.

/A portál kérdésére, miszerint Nagy Marcellnek mint egészségügyi szakembernek, vannak\-e fenntartásai a vakcinával szemben, a titkár azt a választ adta, őt már beoltották, a lehetőség pedig adott arra, hogy az oltást kötelezővé tegyék, aminek elrendelése az országos tisztifőorvos hatásköre Magyarországon\./

Hirdetés

A szakember szerint abban sincs semmi rendkívüli, ha egy munkáltató így dönt, hiszen most is vannak például munkakörhöz kötött védőoltások.

Hirdetés
A MOK titkára tehát úgy vélekedik, bizonyos oltásokat kötelezővé tenni egyáltalán nem ritkaságszámba menő dolog.

Amennyiben a munkahelyi kockázatértékelés alapján az egészséget nem veszélyeztető munkavégzéshez elengedhetetlen a dolgozók immunizálása, a munkáltató elrendelheti azt a hatályos szabályok alapján.

Példaként említette, ebbe az irányba mutat a Semmelweis Egyetem döntése is: az alkalmazottak vagy beoltatják vagy kétnaponta teszteltetik magukat.

Nincs más választás, mint az oltás, ha vissza akarjuk kapni az életünket, ezt kell világossá tenni

Hirdetés

– vélekedik a szakember, aki szerint továbbá példát nem csak az orvosoknak, az egészségügyben dolgozóknak kell mutatniuk, hanem a közéleti szereplőknek, politikusoknak, celebeknek is. A közösségi médiának pedig arról kellene szólnia, hogy az említett véleményformálók oltásra buzdítanak, mellette kampányolnak.

Az oltás hivatalos oldala, vagyis a vakcinainfo.gov.hu jelenleg ugyan még elég szegényes, Nagy Marcell szerint itt lenne a helye minden oltással kapcsolatos tájékoztatásnak, illetve dokumentumnak.

Hogyan várható el az, hogy valaki jó döntést hozzon, vagy egyáltalán döntést hozzon, ha ehhez nem kap meg minden információt? 

Hirdetés

– vetette fel a MOK titkára.alfahir.hu

2021. január 16. (szombat), 16:55

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Hatalmas felháborodást váltott ki a szélsőjobboldali aktivista posztja: Budaházy Edda elmeorvosi vizsgálatot követel Magyar Péternek

Budaházy Edda bejegyzése újabb vitát robbantott ki

Budaházy Edda neve nem mindenkinek ismerős...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 18:41
Hirdetés

Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Kiderült Tóth Gabi botrányos koncertjének ára: ennyit fizettek a fellépésértNem titok többé, mennyibe került a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 17:42

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Klein Imre – Dunaújváros biztonságáért és fiataljaiért dolgozott egész...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 16:49

Megható gesztus: nem hiszi el, kinek adott munkát a Tankcsapda legendás dobosa

Megható gesztus: nem hiszi el, kinek adott munkát a Tankcsapda legendás dobosa

Óriási fordulat a gyógyíthatatlan beteg Flórián életében: a Tankcsapda dobosa nyújtott neki segítő kezetRitka,...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 15:14

Magyar Péter egyszerre ment neki a Fidesznek és a Mi Hazánknak – kőkeményen helyre tette őket!

Magyar Péter egyszerre ment neki a Fidesznek és a Mi Hazánknak – kőkeményen helyre tette őket!

Magyar Péter két fronton csapott vissza: a Fidesznek és Toroczkainak is keményen odaszúrtMagyar Péter egyszerre üzent a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 14:12

Hatalmas változás jön a Fidesznél: megléphetik azt, amire senki sem számított!

Hatalmas változás jön a Fidesznél: megléphetik azt, amire senki sem számított!

Földcsuszamlás a Fideszben: nagyágyúk sora tűnhet el a parlamentbőlNagyszabású átalakítás kezdődhet a FideszbenMég 2026...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 12:47

Tragikus balesetben hunyt el a tekevilágbajnokság ezüstérmese

Tragikus balesetben hunyt el a tekevilágbajnokság ezüstérmese

Kettétört két fiatal élet: tragikus balesetben hunyt el a tekevilágbajnokság ezüstérmeseKét húszéves fiatal vesztette...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 12:13

-Már a hatóság előtt Orbán Viktor korábbi kormányzásának milliárdos ügye! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

-Már a hatóság előtt Orbán Viktor korábbi kormányzásának milliárdos ügye! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Feljelentés Orbán Viktor milliárdos Facebook-szerződései miatt: már a hatóság előtt az ügyFeljelentést tett a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 12:05

Már a hatóság előtt Orbán Viktor korábbi kormányzásának milliárdos ügye! ????? ? ?????́???́??́?????́?!