Magyarország menti meg a világot! Ebben a percben jött a hír! Koronavírus: megvan a magyar gyógyszer ami semlegesíteni tudja a vírust!

Hirdetés
Magyarország menti meg a világot! Ebben a percben jött a hír! Koronavírus: megvan a magyar gyógyszer ami semlegesíteni tudja a vírust!
Hirdetés

Kacskovics Imre: Egy magyar gyógyszer gyakorlatilag semlegesíteni tudja a vírust

/Kacskovics Imre immunológus, a konzorcium vezetője, az ELTE Természettudományi Karának dékánja az InfoRádió Arénájában elmondta\: sikeresek voltak az első vizsgálatok, tehát az állatokon már hatékony a magyar fejlesztésű Covid\-gyógyszer\./

Hirdetés
A nagy vakcinaháború – aki kapja, marja?Etikus és etikátlan húzások. Nem mindig egységben az erő.Tavaly júliusban sikerült a sejttenyészeten először kimutatnunk, igazolnunk ennek a hatóanyagnak a védőhatását. A múlt hónapban, december végén egészen pontosan, sikerült hörcsögökön is – tehát állatkísérletben – igazolnunk a fehérjealapú készítmény sikerességét.
Hirdetés
A vizsgálat azt mutatta, hogy sikerült megakadályoznunk a hörcsögök fertőzését, illetve a súlyos betegségüket ezzel a hatóanyaggal– fogalmazott konzorcium vezetője, hozzátéve, hogy reményeik szerint tudnak egyszerűsíteni és gyorsítani az állatkísérleten. Mint mondta, ha minden úgy sikerül, ahogy eltervezték, akkor ősszel a klinikai vizsgálat, azaz az embereken való tesztelés is elindulhat.

2021. február 27. (szombat), 09:15

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 18:04
Hirdetés

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 17:15

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Orbán Viktorra kerestek a megnyitott ügynökakták között – ezt jelezte a rendszer2026. november 4-én elindult a Nyitott...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 16:24

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Sorra kerülnek elő a politikusnevek – Fidesz a Horn- és az Antall-kormány volt miniszterei is szerepelnek az...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 15:38

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Közpénzből készült a Németh Balázst népszerűsítő lap – nyomoz a NAVKöltségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 14:22

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira  indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetbenEgy...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 13:48

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Bőrgyógyász szólalt meg Agárdi Szilvi betegségéről – az énekesnőnek másfél órás próbatétel egy étkezésGyorsan...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 12:46

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

Nathalia 17 évesen már pilóta volt – húszévesen halt meg a floridai gépbalesetbenNathalia Gadelha Filgueiras volt a...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 08:31

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!