Meddig bírja ezt még? Járai Kíra drámai vallomása! Az alkoholizmusa megkeseríti a mindennapjaikat

Hirdetés
Meddig bírja ezt még? Járai Kíra drámai vallomása! Az alkoholizmusa megkeseríti a mindennapjaikat
Hirdetés

/A Nyerő Párosban megismert házaspár, Járai Kíra és Máté többek között azért is lett ennyire népszerű a nézők körében, mert mindig nyíltan kimondják, amit gondolnak, felvállalják a problémáikat, még akkor is, ha az esetleg rájuk nézve kellemetlen\./

Hirdetés

Járai Máté szülei súlyos alkoholisták voltak, emiatt nyomasztó családi légkörben nőtt fel, jelenleg pedig állandó feladatot jelent számára a mentálisan leépült szülők gondozása, A színész-műsorvezető úgy érzi, felesége, Kíra nélkül elveszett lenne a harcban.

– Az alkoholfüggő szüleim miatt nem volt rendszer nálunk, nem számíthattam rájuk. Az iskolából délutánonként gyakran arra mentem haza, hogy már nem voltak abban az állapotban, hogy értelmesen lehessen kommunikálni velük – kezdi Máté a . Nem meglepő, hogy minél gyorsabban menekülni akart ebből a toxikus közegből.

Hirdetés
Szerencsére 16 éves korában barátságot kötött gimnáziumi osztálytársával, Kírával, akivel 21 évesen közös életet kezdett egy albérletben, majd a felesége lett.

– Máté gyakran jött pénz nélkül és éhesen a suliba. Én vettem neki szendvicset a büfében, mert a szülei egyszerűen elfelejtettek gondoskodni róla. – meséli Kíra, aki akkoriban még nem sejtette, hogy Máté szüleivel egy életre szóló terhet vesz magára.

Hirdetés

– Amikor megismerkedtem velük, szinte már mindenüket elherdálták, és egy óbudai panellakásban laktak, nyoma sem volt a korábbi jólétnek. A pénzüket mindig italra költötték... – folytatja Kíra, akit leginkább az dühített, hogy Máté szülei soha, egyetlen percre sem gondolták, hogy változtatniuk kellene, meg sem próbáltak kigyógyulni a függőségükből.

Kíra nem titkolja, hogy Máté szülei alkoholizmusa megkeseríti az életüket
Hirdetés

– Máté születi mostanra leépültek, nekünk kell gondoskodnunk róluk. Máté édesapja nagyon beteg, maradandó agyi károsodása van. (...) Takarítunk náluk, a számláikat mi fizetjük be, telepakoljuk a hűtőszekrényüket, és a kisebb lakásba való átköltözést is leszerveztük. Hamarosan egy profi gondozót is fel kell vennünk melléjük – árulja el Kíra. – Csak azért csinálom, mert szeretem Mátét, az ő terheit próbálom csökkenteni. Dühös vagyok, amiért a férjem szülei önző módon kihasználják a környezetüket.

Hirdetés

– Többször eljutottam arra a pontra, hogy nem támogatom őket, mert egyszerűen nem lehet segíteni rajtuk. Önpusztító emberek, akiknek ez a sorsuk, ez a karmájuk. Aztán másnap mindig megszólalt a lelkiismeretem: mégiscsak vér szerinti kötelék köt össze minket, nem tehetem, hogy rájuk zárom az ajtót és eldobom a kulcsot – mondja Máté, aki azt is elárulta, hogy szülei alkoholizmusának az a pozitívuma, hogy ő pont az ellenkezője lett. – Soha egy korty alkoholt sem iszom, kötelességtudó és rendszerető vagyok, szervezetten élek, és a problémamegoldó képességemet is tökélyre fejlesztettem, hiszen a szüleim állandó problémát jelentenek.

2021. február 13. (szombat), 15:31

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 09:11
Hirdetés

Baka András felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Baka András felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Baka András felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!Zelenszkij váratlan üzenetet küldött...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 08:32

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen

Repülő fém kulacs, arcon ütés és ételmegvonás – súlyos vádak Gór-Sebestyén Júlia ellenKiskorú veszélyeztetésével...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 08:04

Drámai hír érkezett Pásztor Erzsiről ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Pásztor Erzsiről ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai vallomást tett Pásztor Erzsi: négyórás műtét után húsz kilót fogyottRosszul lett a színpadon, félbe kellett...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 06:48

Nem finomkodott: Megfegyelmezte Dúró Dórát a Szinetár Dóra!

Nem finomkodott: Megfegyelmezte Dúró Dórát a Szinetár Dóra!

Szinetár Dóra könyörtelenül szembesítette Dúró Dórát: erre nem volt elég a házszabálySzinetár Dóra kemény kérdést...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 06:09

Botrány! Kitört a botrány! Brutális, hogy mit találtak a határon túliak levélszavazásában

Botrány! Kitört a botrány! Brutális, hogy mit találtak a határon túliak levélszavazásában

Levélszavazási botrány Erdélyben: súlyos visszaélések gyanúja miatt követelnek teljes átalakítástKomoly politikai...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 05:37

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt a Vasas legendás hangja: 86 éves volt Rezsnák MiklósA Fáy utca felejthetetlen hangja volt86 éves korában...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 19:20

Szakács István keményen kiosztotta a Tiszát, – aztán kiderült a kellemetlen igazság! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Szakács István keményen kiosztotta a Tiszát, – aztán kiderült a kellemetlen igazság! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Szakács István a Tiszát hibáztatta a villanyszámláért – aztán 6000 röhögő fej érkezett válaszulA magasabb...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 15:50

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Magyar Péter túlélők szavaival szembesítette Toroczkait: Nyilvános bocsánatkérést követelMagyar Péter egyértelmű...

Hirdetés
Hirdetés