Megint börtönbe került Ambrus Attila, egy játék miatt zárták rácsok mögé a Viszkist

Hirdetés
Megint börtönbe került Ambrus Attila, egy játék miatt zárták rácsok mögé a Viszkist
Hirdetés

Ambrus Attila most ismét visszakerült a börtönbe, ugyanis felkérték, hogy teszteljen egy újonnan nyílt szabadulószobát Kapuváron, ami a börtöntematikára épül. /A Viszkisnek igencsak meggyűlt a baja a feladatokkal, azt mondta, ha a lányok nem lettek volna a csapatukban, akkor a fiúk semmire sem jutottak volna\./

Hirdetés
Attila szerint "még Jézus is hamarabb feltámadt volna, minthogy ő kiszabadult volna onnan".

„Egy sudoku rejtvény volt a legnehezebb feladvány nekem, mert ez valahogy kimaradt az életemből. De alapvetően nagyon jó élmény volt, ez volt a második szabadulószobás kalandom, de nagy élmény volt, mert nagyon emberközeli az egész, igazi csapatépítő program”

- mondta a Blikkk-nek a Viszkis.

Az Esterházy Pál sétányon található Élmények Pincéjében található szabadulószobák tulajdonosa elárulta a lapnak, hogy mikor már kipattant a fejükből az ötlet, hogy egy börtönös szobát csinálnak, eldöntötték, hogy mindenképpen meghívják ide Ambrus Attilát.

Hirdetés
Ráadásul a látogatása miatt még egy egész napos rendezvényt is szerveztek, ahol volt whiskykóstolás, róla szóló kvízest, vacsora, és VR-termi játékok.

2023. október 24. (kedd), 14:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 05:38
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetőjeMeghalt Gazsi Zoltán, aki korábban csaknem két évtizeden át vezette az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 05:37

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetője

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetője

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetőjeMeghalt Gazsi Zoltán, aki korábban csaknem két évtizeden át vezette az...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 19:34

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó Vannak történetek, amelyeknél az embernek egyszerre szorul...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 19:31

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotóVannak történetek, amelyeknél az embernek egyszerre szorul össze...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 18:35

Ma este érkezik a szuperhold, új fejezet nyílik minden csillagjegy életében– ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!

HOLDHOROSZKÓPKos-A Hold most erősebben megmozgathatja benned a tüzet, ezért könnyen úgy érezheted, hogy azonnal lépned...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 17:13

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallani

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallani

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallaniRendkívüli parlamenti ülés és házelnöki...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 16:33

Kedden érkezik az itéletidő! 10 megyére kiadták a riasztást !Pusztító jégeső ,özönvíz ,villámlás ,durva eső,90km/órás szélvihar!

Kedden érkezik az itéletidő! 10 megyére kiadták a riasztást !Pusztító jégeső ,özönvíz ,villámlás ,durva eső,90km/órás szélvihar!

Kedden nagyobb területen csaphatnak le a viharokKedden már jóval több helyen alakulhatnak ki zivatarok, mint hétfőn. A...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 14:10

Óriási a baj!Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárról

Óriási a baj!Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárról

Baj van! Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárrólAzonnali felfüggesztést rendelt el a hatóságSúlyos...

Hirdetés
Hirdetés