MOST jelentették be! 2023-as év legrosszabb híre!! Már csak EZ hiányzott:

Hirdetés
MOST jelentették be! 2023-as év legrosszabb híre!! Már csak EZ hiányzott:
Hirdetés

Ugrásszerűen nő a covidosok száma, több budapesti és vidéki kórházban is újra kötelező a maszkviselés.

Országszerte egyre több kórházban kötelező újra a maszkviselés, miután egyre több koronavírus-fertőzést mutatnak ki. /A víruskutató szerint a rizikócsoportba tartozó embereknek érdemes újra beoltatniuk magukat\./

Hirdetés

Nyírő Gyula Központ

„A Nyírő Gyula Kórházban rengeteg a covidos, szerencsére megint bevezették a maszkhasználatot”

– írta pár napja olvasónk, és valóban, a Nyírő Gyula Központ már október 10-én közölte, hogy „az észlelt Covid–19-esetek számának megemelkedése miatt elrendeljük a Lehel utcai telephely látogatók számára a sebészi maszk kötelező viselését!”

Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház:

Nem ez az egyetlen egészségügyi intézmény, hol hasonló szabályozást vezettek be a fővárosban. A Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet október 18-tól szintén kötelezővé tette a maszkviselést a betegeknek, kísérőknek, látogatóknak is, írja a 444.hu.

„Kérjük a tisztelt vizsgálatra érkező betegeinket és kísérőiket, valamint a látogatókat, hogy a biztonságos és folyamatos betegellátás biztosítása, valamintaz intézményünkben fekvő betegeink érdekében szíveskedjenek maszkot viselni a Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet telephelyein” – közölte a kórház.

Nem csak a fővárosban, vidéki kórházakban is hasonló lépésekre kényszerült a vezetés.

Hirdetés

Győri Petz Aladár Egyetemi Oktatókórház:

„Intézményünk Ápolási Osztályán Covid–19 megbetegedés okozta halmozódás miatt, 2023.10.18-tól határozatlan ideig látogatási tilalom van érvényben” – írta szerdán a győri Petz Aladár Egyetemi Oktatókórház, majd csütörtökön már a maszkviselés visszatértéről adtak hírt, az ok a Covid-fertőzések számának növekedés, írja az Ugytudjuk.hu.

„Az ősz beköszöntével a Covid–19 és egyéb légúti kórokozók okozta megbetegedések előfordulási gyakorisága is ugrásszerű emelkedést mutat.”

Emiatt a kórházban a látogatóknak kötelező a kézfertőtlenítés és a maszk használata is az összes fekvőbetegosztályon.

Hirdetés

Balassa János Kórház:

Október 18-tól a Tolna Vármegyei Balassa János Kórházban is, az intézmény vezetése „az akut légúti tünetekkel orvoshoz fordulók számának növekedése miatt a betegek és kísérőik számára visszavonásig újra

kötelezővé tette az orrot és szájat is eltakaró maszk folyamatos viselését,

Hirdetés

a Rendelőintézetben és az intézmény valamennyi ambulanciáján, szakrendelésén, az ezekhez tartozó vizsgálókban, valamint a várakozó és közlekedő terekben.”

Megtorpant a múlt heti mérséklődés a szennyvíz SARS-CoV-2 örökítőanyag mért szintjében, az országos átlagkoncentráció – emelkedett értéken – stagnál. Településeink kétharmadát stagnáló tendencia jellemzi, ugyanakkor emelkedés mérhető a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep ellátási területén, valamint Egerben, Kecskeméten, Nyíregyházán, Pécsett és Szombathelyen. Csökkenés egyedül Debrecenben mérhető. A SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációja Nyíregyházán és Pécsett a magas, a többi 20 mintavételi helyen az emelkedett tartományba esik.

Hirdetés

Melléklet(ek):
Hirdetés
COVID SZENNYVÍZ 2023 41. hét.pdf

Címlapfotó:illusztráció

Címlapfotó:illusztráció!

2023. október 26. (csütörtök), 08:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:39
Hirdetés

Elszámították magukat a Fidesz milliárdosai: Magyar Péter radikális törvénycsomaggal indítja újra a közjogi harcot

Elszámították magukat a Fidesz milliárdosai: Magyar Péter radikális törvénycsomaggal indítja újra a közjogi harcot

Radikális jogszabálytervezetek kerülnek a parlament eléMagyar Péter miniszterelnök újabb, politikailag rendkívül súlyos...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:36

Rács mögött az NKA-ügy két ismert szereplője: Krucsainé Herter Anikó és Ughy Attila is érintett

Rács mögött az NKA-ügy két ismert szereplője: Krucsainé Herter Anikó és Ughy Attila is érintett

A vádhatóság szerint már nem csak politikai botrányról van szóAz NKA-ügy 2026. június 24-én újabb, minden korábbinál...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:35

Kiszivárgott az újabb Lavrov-hangfelvétel: Szijjártó Péter sorsát is megpecsételheti a beszélgetés

Kiszivárgott az újabb Lavrov-hangfelvétel: Szijjártó Péter sorsát is megpecsételheti a beszélgetés

Újabb kiszivárgott hangfelvétel került elő Szijjártó Péter és Szergej Lavrov kapcsolatárólÚjabb, korábban nem ismert...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:33

Orbán Anita diplomáciai földrengést indított: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – hazarendelte Orbán Viktor unokatestvérét, Vitézy Dávid féltestvérét és Csiszár Jenőt is

Orbán Anita diplomáciai földrengést indított: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – hazarendelte Orbán Viktor unokatestvérét, Vitézy Dávid féltestvérét és Csiszár Jenőt is

Diplomáciai földrengés indult el a KülügyminisztériumbanOrbán Anita külügyminiszter pénteki bejelentése után...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 08:15

Csodaszép volt menyasszonyi ruhájában Ganxsta Zolee lánya!Ilyen gyönyörű nőt még nem láttál!

Csodaszép volt menyasszonyi ruhájában Ganxsta Zolee lánya!Ilyen gyönyörű nőt még nem láttál!

Gyönyörű volt menyasszonyi ruhájában Ganxsta Zolee lányaRitka pillanatot láthattak a rajongók: Ganxsta Zolee megmutatta...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 07:42

A nyugdíjas barátnőmmel beültünk egy lakókocsis kifőzdébe Siófokon sült keszeget enni, majd 10 perc múlva hatalmas ordibálásra lettünk figyelmesek. Csak annyit szeretnék, hogy minél többen tudjanak az esetről! Hol van már az a híres magyar vendégszeretet?

A nyugdíjas barátnőmmel beültünk egy lakókocsis kifőzdébe Siófokon sült keszeget enni, majd 10 perc múlva hatalmas ordibálásra lettünk figyelmesek. Csak annyit szeretnék, hogy minél többen tudjanak az esetről! Hol van már az a híres magyar vendégszeretet?

A nyugdíjas barátnőmmel beültünk egy siófoki lakókocsis kifőzdébe sült keszeget enni. Gondoltuk, eszünk egy jót,...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 06:18

Felfoghatatlan tragédia: autóbalesetben vesztette életét a fiatal magyar focista

Felfoghatatlan tragédia: autóbalesetben vesztette életét a fiatal magyar focista

A bükkábrányi tragédia részletei: kettétört életek a 3-as főútonFelfoghatatlan tragédia Bükkábrány közelébenÖt ember...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 06:02

Hadházy Ákos feljelentést tesz Orbán Győző és Mészáros Lőrinc ügyében

Hadházy Ákos feljelentést tesz Orbán Győző és Mészáros Lőrinc ügyében

Hadházy Ákos feljelentést tesz Orbán Győző és Mészáros Lőrinc ügyébenÚjabb súlyos ügy került a nyilvánosság elé 2026....

Hirdetés
Hirdetés