Nagyon durva dolgok derültek ki a koronavírusban elhunyt Sas József haláláról

Hirdetés
Nagyon durva dolgok derültek ki a koronavírusban elhunyt Sas József haláláról
Hirdetés

Legendás barátság és a cseppet sem könnyű műfaj szeretete fűzte Sas Józsefhez (82) Beregi Pétert, aki minden kabaréban ott állt a színpadon vele. A színművész úgy véli: Jóska halálával megszűnt létezni a politikai kabaré!

 

/Sas József január elején került kórházba koronavírus\-fertőzés miatt\./

Hirdetés
Bár a 82 éves humorista állapota felől néhány napja még biztató hírek érkeztek, a korábban agyvérzésen átesett művész szervezete végül szombat éjjel feladta a harcot.
Hirdetés
Kollégája és barátja Beregi Péter hatalmas tehetségnek tartotta, akinek halálával szerinte megszűnt a politikai kabaré.

– Nagyon nehéz most bármit mondani, mert elment az utolsó színházi ember, akivel megszűnt létezni a politikai kabaré, ami küzdelem volt a szolid látásért, demokráciáért. Az életigenlés egészen különleges embere volt Józsi, hatalmas energiát adott az embereknek, a társulatot elképesztő erővel tartotta össze. Az volt kiírva irodájára, hogy Szeretetház.

Hirdetés
Két dolog volt fontos számára. Mindenekelőtt a néző, a közönség, hogy előadás után másnap jobb kedvvel ébredjen, aki látta az előadást. Aztán a társulata, a Mikoszkóp csapata, amit elképesztően összetartott.

Elévülhetetlen bűne annak a kulturális kormányzatnak, amelyik megszüntette a Mikroszkóp Színpadot, mert megszüntette az utolsó politikai kabarét. Egy olyan színházat zárattak be, ahová a jegyek New Yorktól Sidneyig, jelentős számban fogytak el.

Hirdetés

A hazalátogató magyarok boldogan és szívesen jöttek megnézni az előadásainkat. Egy olyan színházat szüntettek meg, amely a világhírű pesti kabaré hagyományait tekintette alapnak és őrizte meg, amíg azt tehette.Sas Jószef legnagyobb érdeme, hogy úgy tudta a társulatot és a közönséget egy-egy előadásban szinte együtt játszóvá, együtt gondolkodóvá tenni, ahogy senki más.

Hirdetés
Nem hangzott el a színpadon olyan mondat, amelyik ne szólt volna valami fontos dologról.

Sas érdeme, hogy egy-egy előadásunkat több százszor játszottuk telt házak előtt, mint tudjuk, üres nézőtér a színház halálát jelenti” – mondta a Blikknek Berregi, aki szerint hiába nevezik a kabarét könnyű műfajnak. Sas utolsó pillanatában még a halálával is figyelmeztetett minket arra, hogy vigyázzunk magunkra, mert ez a vírus nem lebecsülendő, ez megöl!

2021. január 23. (szombat), 09:46

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 16:49
Hirdetés

Megható gesztus: nem hiszi el, kinek adott munkát a Tankcsapda legendás dobosa

Megható gesztus: nem hiszi el, kinek adott munkát a Tankcsapda legendás dobosa

Óriási fordulat a gyógyíthatatlan beteg Flórián életében: a Tankcsapda dobosa nyújtott neki segítő kezetRitka,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 15:14

Magyar Péter egyszerre ment neki a Fidesznek és a Mi Hazánknak – kőkeményen helyre tette őket!

Magyar Péter egyszerre ment neki a Fidesznek és a Mi Hazánknak – kőkeményen helyre tette őket!

Magyar Péter két fronton csapott vissza: a Fidesznek és Toroczkainak is keményen odaszúrtMagyar Péter egyszerre üzent a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 14:12

Hatalmas változás jön a Fidesznél: megléphetik azt, amire senki sem számított!

Hatalmas változás jön a Fidesznél: megléphetik azt, amire senki sem számított!

Földcsuszamlás a Fideszben: nagyágyúk sora tűnhet el a parlamentbőlNagyszabású átalakítás kezdődhet a FideszbenMég 2026...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 12:47

Tragikus balesetben hunyt el a tekevilágbajnokság ezüstérmese

Tragikus balesetben hunyt el a tekevilágbajnokság ezüstérmese

Kettétört két fiatal élet: tragikus balesetben hunyt el a tekevilágbajnokság ezüstérmeseKét húszéves fiatal vesztette...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 12:13

-Már a hatóság előtt Orbán Viktor korábbi kormányzásának milliárdos ügye! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

-Már a hatóság előtt Orbán Viktor korábbi kormányzásának milliárdos ügye! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Feljelentés Orbán Viktor milliárdos Facebook-szerződései miatt: már a hatóság előtt az ügyFeljelentést tett a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 12:05

Már a hatóság előtt Orbán Viktor korábbi kormányzásának milliárdos ügye! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Már a hatóság előtt Orbán Viktor korábbi kormányzásának milliárdos ügye! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Feljelentés Orbán Viktor milliárdos Facebook-szerződései miatt: már a hatóság előtt az ügyFeljelentést tett a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 09:11

Baka András felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Baka András felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Baka András felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!Zelenszkij váratlan üzenetet küldött...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 08:32

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen

Repülő fém kulacs, arcon ütés és ételmegvonás – súlyos vádak Gór-Sebestyén Júlia ellenKiskorú veszélyeztetésével...

Hirdetés
Hirdetés