Nagyon nehéz hónapokon vannak túl! Jön a harmadik baba Kucsera Gáboréknál

Hirdetés
Nagyon nehéz hónapokon vannak túl! Jön a harmadik baba Kucsera Gáboréknál
Hirdetés

Amikor Kucsera Gábor és Tápai Szabina két és fél évvel ezelőtt családi házat választott, az volt az egyik szempont, hogy legyen elég szoba, ha népesebb családot szeretnének. /Nem volt kérdés számukra, hogy egyszer majd elérkezik hozzájuk a gólya, de még őket is meglepte, milyen hamar kopogtatott\: három és fél hónappal ezelőtt pozitív lett a terhességi teszt\./

Hirdetés

– A teszt elkészítése után kisétáltam a konyhába, és letettem az asztalra. Amikor a férjem meglátta, szabályosan sokkot kapott. Rám nézett és azt kérdezte. 'Ez micsoda? Pont az ,aminek látszik, feleltem, jön a harmadik gyermekünk! – kezdi Szabina a nak, majd Gábor így folytatja:

– Szabályosan lefagytam. Apaként is maximalizmus jellemez, egyből felvetődött bennem, elég felkészült vagyok-e a családbővítésre. De akárhogy is, a legjobbat fogom kihozni magamból.

Hirdetés

A 7 éves Beni és a 2 esztendős Milla is egyre izgatottabban várják kistestvérüket, puszilgatják édesanyjuk pocakját, ami a testvéri szeretet mellett azért is esett nagyon jól Szabinának, mert nagyon megviselte az első három hónap. Ahogy magyarázza, fizikailag szörnyen érezte magát, egyik várandóssága alatt sem volt annyit rosszul, mint most az első trimeszterben. Szerencsére ennek már vége, a kismama sokkal jobban érzi magát. Férje rengeget terhet levesz a válláról: iskolába, bölcsibe viszi Benit és Millát.

Hirdetés

A pár sosem titkolta, hogy bizony az ő kapcsolatukban is vannak hullámvölgyek, ám mindkettőjük számára a gyerekek adják az igazi hajtóerőt.

– Mindig van valami, miért küzdhetünk, amiért dolgozhatunk a kapcsolatunkban. Nagy munka, időnként fárasztó is, de egy házasságért mindig érdemes dolgozni, harcolni, a gyerekeink energiát is adnak hozzá, miközben sokat formálnak rajtunk – magyarázza Szabina, és azt is elárulja, ő sokkal megfontoltabb lett az anyaságtól.

2021. január 15. (péntek), 22:32

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 07:57
Hirdetés

ÍGY RONGÁLTÁK MEG Magyar Péter dédnagyapjának sírját – ezt üzente az elkövetőknek!

ÍGY RONGÁLTÁK MEG Magyar Péter dédnagyapjának sírját – ezt üzente az elkövetőknek!

ÍGY RONGÁLTÁK MEGMagyar Péter dédnagyapjának sírját– ezt üzente az elkövetőknekFeldúlták a Békés vármegyei Dobozon...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 06:37

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027: tízszázalékos emelés jöhet, egyesek ennél jóval többet kaphatnakTíz százalékkal emelnék a már...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 05:59

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Ekkora tököm még nem volt! – szokatlan ajándékkal pózolt Magyar PéterÓriási sütőtökkel a kezében, kétértelmű...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 19:39

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 18:04

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 17:15

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Orbán Viktorra kerestek a megnyitott ügynökakták között – ezt jelezte a rendszer2026. november 4-én elindult a Nyitott...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 16:24

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Sorra kerülnek elő a politikusnevek – Fidesz a Horn- és az Antall-kormány volt miniszterei is szerepelnek az...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 15:38

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Közpénzből készült a Németh Balázst népszerűsítő lap – nyomoz a NAVKöltségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el...

Hirdetés
Hirdetés