Októberben és novemberben 76.000 forint támogatás igényelhető minden gyermek után!! Családok figyelem! 76 ezer forintos egyszeri támogatást kaphattok idén gyermekenként! Már 1 gyermekes szülők is megkapják

Hirdetés
Októberben és novemberben 76.000 forint támogatás igényelhető minden gyermek után!! Családok figyelem! 76 ezer forintos egyszeri támogatást kaphattok idén gyermekenként! Már 1 gyermekes szülők is megkapják
Hirdetés

A kedvező adó-, és járulékfizetési feltételek miatt a bérjellegű kifizetéseknél jobban megéri az iskolakezdési támogatás a munkaadó számára, így valószínűleg idén is egyre többen döntenek majd mellette./Összegét tekintve a bruttó minimálbér 30 %\-ának erejéig adható, vagyis az idei évben 38\./

Hirdetés
295.- forintot jelent ez majd a családok számára, melyet gyermekenként, évente egyszeri alkalommal, mindkét szülőnek adhatnak a munkaadók.

A juttatást szeptember hónapban osztják ki a jogosultaknak, Az utalvány formájában kapható cafeteria elem felhasználási köre szigorúan szabályozott, kifejezetten az általános-, és középiskolás gyermekek számára szükséges taneszközök, tankönyvek és ruházati termékek vásárolhatóak belőle, méghozzá hazánk körülbelül 14 000 üzletében.

Hirdetés
-írja a mixin.hu.Fontos tudnivaló, hogy dönthet úgy a munkáltató, hogy mindkét szülő kap iskolakezdési támogatást, akár abban az esetben is, ha ugyanazon munkáltatónál dolgoznak.

Feltétel az is, hogy a szülő családi pótlékra legyen jogosult. Az utalvány felhasználható a már említett célokra a tanév első napját megelőző 60. naptól egészen az érintett naptári év utolsó napjáig.

Hirdetés

1 gyermek után >>> 38.295 forint 2 gyermek után >>>> 76.590 forint 3 gyermek után >>> 114.885 forint 4 gyermek után >>> 153.180 forint

Az iskolakezdési támogatás, mint választható cafeteria elem nagy segítséget képes nyújtani az olyan helyzetben levő családoknak, akiknek egyébként problémát okozna a tankönyvek, vagy az alapvető tanszerek beszerzése. Munkaadójánál tájékozódhat a lehetőség részleteiről, de akár online is megismerheti a témát érintő aktualitásokat, hogy azokat előnyére fordítva a lehető legjobban ki tudja használni.

Hirdetés

A támogatást a munkahelyen kell kérni és egészen év végéig juttatható a munkavállóknak!!!Tehát idén még bármikor kérheti!

Forrás : mixin.hu

2017. október 19. (csütörtök), 19:07

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 15:28
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Radó Gyula – a holdra szállás magyar közvetítését is ő rendezte2026. október 25-én, 92 éves korában elhunyt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 14:33

Azonosították a floridai repülőgép-katasztrófa kilenc áldozatát, két kisgyermek is meghalt

Azonosították a floridai repülőgép-katasztrófa kilenc áldozatát, két kisgyermek is meghalt

Egy család is odaveszett a floridai gépzuhanásban – hat kilométerre is találtak roncsdarabokatKilencen haltak meg 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 13:53

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 11:26

Tarr Zoltán lemondását követelik – a Nyitott Akták leállítását is sürgetik!

Tarr Zoltán lemondását követelik – a Nyitott Akták leállítását is sürgetik!

Tarr Zoltán lemondását követeli a Fidesz az aktahiba miatt – Magyar Péter már bocsánatot kértTarr Zoltán miniszter...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 10:05

Szijjártó körül óriási a botrány: most már tényleg szorulhat a hurok!

Szijjártó körül óriási a botrány: most már tényleg szorulhat a hurok!

Nyomozók a külügy szerverszobájában: új fordulat a Szijjártó idején kötött lélegeztetőgép-üzletekbenElektronikus...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 07:57

ÍGY RONGÁLTÁK MEG Magyar Péter dédnagyapjának sírját – ezt üzente az elkövetőknek!

ÍGY RONGÁLTÁK MEG Magyar Péter dédnagyapjának sírját – ezt üzente az elkövetőknek!

ÍGY RONGÁLTÁK MEGMagyar Péter dédnagyapjának sírját– ezt üzente az elkövetőknekFeldúlták a Békés vármegyei Dobozon...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 06:37

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027: tízszázalékos emelés jöhet, egyesek ennél jóval többet kaphatnakTíz százalékkal emelnék a már...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 05:59

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Ekkora tököm még nem volt! – szokatlan ajándékkal pózolt Magyar PéterÓriási sütőtökkel a kezében, kétértelmű...

Hirdetés
Hirdetés