ORBÁN VIKTOR MEGSZÓLALT A További szigorításokról! NEM jó híreket hozott……EZ VÁR RÁNK:

Hirdetés
ORBÁN VIKTOR MEGSZÓLALT A További szigorításokról! NEM jó híreket hozott……EZ VÁR RÁNK:
Hirdetés

ORBÁN VIKTOR A TOVÁBBI SZIGORÍTÁSOKRÓL BESZÉLT! Erre készülj, ORBÁN VIKTOR bejelentette hogy….

Tartanunk kell a szabályokat, de nem szükségesek további szigorítások

/A kormányfő jó hírnek nevezte, hogy már mintegy 700 ezren védettek Magyarországon\: 310 ezren már legalább egy oltást megkaptak, 383 ezren pedig már igazoltan átestek a betegségen\./

Hirdetés
Rossz hír azonban, hogy a fertőzések számának csökkenése megállt, újra emelkedik – mutatott rá, ismertetve a friss adatokat, amelyek szerint az új koronavírus-fertőzöttek száma 1860, elhunytak 99-en, kórházban 3828-an fekszenek, lélegeztetőgépen pedig 299-en vannak.“Tartanunk kell a szabályokat” – hangsúlyozta a miniszterelnök, megjegyezve: az utóbbi néhány napban egész Európában megfordult a kedvező tendencia, Magyarországon is, a feltételezések szerint a brit vírusmutáns miatt.
Hirdetés
A kormányfő közölte ugyanakkor, nem szükségesek további szigorítások, sőt kifejezetten ellenezné azokat, mert “most már van annyi vakcinánk, hogy a jól megszervezett oltással legalább annyit tudunk javítani a helyzeten, mint amennyi a helyzet természetes romlása”.

A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a 10 000 főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata.

Hirdetés
Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.

Magán és családi rendezvények (például: születésnap) 10 főig megtarthatóak, amelybe a 14 év alattiak nem számítanak bele.

Továbbra is kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme. Az időseket is kérjük, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására. Felhívjuk a figyelmet, hogy a kórházakban és az idősotthonokban változatlanul látogatási tilalom van érvényben.

Hirdetés

 Az egészségügyi dolgozók mellett a védekezésben résztvevő szociális dolgozók, a rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők is díjmentesen használhatják a közösségi közlekedési eszközöket. Az ingyenes utazáshoz munkáltatói igazolás szükséges arról, hogy a személy a veszélyhelyzettel összefüggő vagy a koronavírus-világjárvány következményeinek elhárítása érdekében szükséges feladatokat lát el.

Az üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este 7 óráig maradhatnak nyitva és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki.

Hirdetés
A rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.

Minden gyülekezés tilos. Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek ott csak az étel elvitele céljából lehet tartózkodni. A szállodák turistákat nem fogadhatnak, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket. Mindennemű rendezvény megtartása tilos, ide értve a kulturális eseményeket. A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani. A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat és állatkerteket, korcsolyapályákat.

Hirdetés

Temetés legfeljebb 50 fővel tartható meg. Esküvők lakodalom nélkül tarthatóak meg, azonban az eseményen csak meghatározott személyek vehetnek részt.

A közterületi parkolás ingyenes. A kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe az este 7-től reggel 7 óráig. A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni.

A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja.

Hirdetés
A katonák az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját és a kórházban tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat.

A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát.

A kormány az egészségügyi védekezés fenntartása mellett további családvédelmi intézkedéseken dolgozik és elindította a gazdaság-újraindítási akciótervet.

2021. február 18. (csütörtök), 09:16

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 09:11
Hirdetés

Baka András felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Baka András felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Baka András felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!Zelenszkij váratlan üzenetet küldött...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 08:32

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen

Repülő fém kulacs, arcon ütés és ételmegvonás – súlyos vádak Gór-Sebestyén Júlia ellenKiskorú veszélyeztetésével...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 08:04

Drámai hír érkezett Pásztor Erzsiről ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Pásztor Erzsiről ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai vallomást tett Pásztor Erzsi: négyórás műtét után húsz kilót fogyottRosszul lett a színpadon, félbe kellett...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 06:48

Nem finomkodott: Megfegyelmezte Dúró Dórát a Szinetár Dóra!

Nem finomkodott: Megfegyelmezte Dúró Dórát a Szinetár Dóra!

Szinetár Dóra könyörtelenül szembesítette Dúró Dórát: erre nem volt elég a házszabálySzinetár Dóra kemény kérdést...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 06:09

Botrány! Kitört a botrány! Brutális, hogy mit találtak a határon túliak levélszavazásában

Botrány! Kitört a botrány! Brutális, hogy mit találtak a határon túliak levélszavazásában

Levélszavazási botrány Erdélyben: súlyos visszaélések gyanúja miatt követelnek teljes átalakítástKomoly politikai...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 05:37

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt a Vasas legendás hangja: 86 éves volt Rezsnák MiklósA Fáy utca felejthetetlen hangja volt86 éves korában...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 19:20

Szakács István keményen kiosztotta a Tiszát, – aztán kiderült a kellemetlen igazság! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Szakács István keményen kiosztotta a Tiszát, – aztán kiderült a kellemetlen igazság! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Szakács István a Tiszát hibáztatta a villanyszámláért – aztán 6000 röhögő fej érkezett válaszulA magasabb...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 15:50

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Magyar Péter túlélők szavaival szembesítette Toroczkait: Nyilvános bocsánatkérést követelMagyar Péter egyértelmű...

Hirdetés
Hirdetés