Óriási változást hoz a holnap: erre számíts!

Hirdetés
Óriási változást hoz a holnap: erre számíts!
Hirdetés

A hétvégi havazást tavaszias idő váltja. 10-15 fokot is mérhetünk.

Országos előrejelzés: szerda reggeltől szerda éjfélig

Reggel még jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég. /Napközben átmenetileg vékonyodik, szakadozik a felhőzet, majd délutántól újabb vastag felhőzóna vonul nyugatról kelet felé\./

Hirdetés
A reggeli órákban az ország északi felén többfelé, délebbre helyenként számítani lehet esőre. Elsősorban az északi, északkeleti megyékben ónos eső, havas eső, hó is előfordulhat.
Hirdetés
Napközben átmenetileg csökken a csapadékhajlam, majd a délutáni óráktól nyugat felől ismét több helyütt eleredhet az eső. A déli, délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 7 és 13 fok között alakul, de az Északi-középhegységben hidegebb is lehet.

Országos előrejelzés: csütörtök

Felszakadozik a felhőzet, az ország nagy részén akár több órára kisüthet a nap. Estétől érkezhet ismét több felhő nyugat felől.

Hirdetés
Éjjel, reggel még több helyen várható eső, napközben már csak néhol valószínű kisebb eső, zápor. A szél délnyugatiról északnyugatira fordul, sokfelé megerősödik, az ország északi felén helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 16 fok között alakul, északkeleten lesz a hűvösebb idő.
Hirdetés

Országos előrejelzés: péntek

Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Délnyugaton lehet vékonyabb, szakadozott a felhőzet, ott van nagyobb esélye hosszabb-rövidebb napsütésnek. Több helyen számíthatunk esőre, hajnalban északon néhol ónos eső is előfordulhat. Északi-középhegység csúcsain átmenetileg havas eső, hó sem kizárt. Pára-, ködfoltok lehetnek. A Dunántúlon helyenként megerősödik a délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 16 fok között alakul, hazánk északkeleti felén lesz a hidegebb, délnyugati felén az enyhébb idő.

Hirdetés

Országos előrejelzés: szombat

Változóan felhős lesz az ég, zömében fátyolfelhőkre számíthatunk, majd vastagodhat a felhőzet. Helyenként előfordulhat eső. Ködfoltok is lehetnek. Helyenként megerősödik a délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 15 fok között alakul, északkeleten mérhetik az alacsonyabb értékeket.

Országos előrejelzés: vasárnap

Eleinte inkább fátyolfelhők lehetnek, majd vastagabb felhők is érkezhetnek.

Hirdetés
Helyenként előfordulhat eső. A déli, délnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 15 fok között valószínű, északkeleten lesz a hűvösebb idő.

Országos előrejelzés: hétfő

Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Több helyen előfordulhat eső. A szél délnyugatiról északnyugatira fordul és sokfelé megerősödik.

Hirdetés
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 14 fok között alakul, északnyugaton valószínű a hűvösebb, délkeleten az enyhébb idő.-írja a met.hu.

2021. február 02. (kedd), 16:13

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 19:39
Hirdetés

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 18:04

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 17:15

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Orbán Viktorra kerestek a megnyitott ügynökakták között – ezt jelezte a rendszer2026. november 4-én elindult a Nyitott...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 16:24

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Sorra kerülnek elő a politikusnevek – Fidesz a Horn- és az Antall-kormány volt miniszterei is szerepelnek az...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 15:38

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Közpénzből készült a Németh Balázst népszerűsítő lap – nyomoz a NAVKöltségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 14:22

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira  indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetbenEgy...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 13:48

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Bőrgyógyász szólalt meg Agárdi Szilvi betegségéről – az énekesnőnek másfél órás próbatétel egy étkezésGyorsan...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 12:46

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

Nathalia 17 évesen már pilóta volt – húszévesen halt meg a floridai gépbalesetbenNathalia Gadelha Filgueiras volt a...

Hirdetés
Hirdetés