Országos GYÁSZ: Bekövetkezett a SZÖRNYŰ TRAGÉDIA! Meghalt a LEGENDÁS magyar fizikus! Te is ismerted ŐT! Tízezrek borultak gyászba:

Hirdetés
Országos GYÁSZ: Bekövetkezett a SZÖRNYŰ TRAGÉDIA! Meghalt a LEGENDÁS magyar fizikus! Te is ismerted ŐT! Tízezrek borultak gyászba:
Hirdetés

Életének 88. évében meghalt Gyulai József Széchenyi-díjas fizikus, az MTA rendes tagja, a BME professor emeritusa, Hódmezővásárhely díszpolgára..

/Az ionsugaras analitika és anyagmódosítás nemzetközileg kiemelkedő tudósa pénteken hunyt el hosszú, súlyos betegség után \- tájékoztatta a Magyar Tudományos Akadémia vasárnap az MTI\-t\./

Hirdetés

Gyulai József úttörő kutatási eredményei ma már az anyagmérnökségben, a gyártástechnológia alapműveleteiben hasznosulnak az integrált mikro- és nanoelektronika területén.

A tudós 1992-től 2004-ig volt az MTA KFKI Anyagtudományi Intézet, majd az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet igazgatója, 1993-tól 1995-ig a Bay Zoltán Anyagtechnológiai Intézet alapító igazgatója, 1989-98 között a BME Kísérleti Fizikai Tanszék vezetője.

Hirdetés

1999-ben az MTA Műszaki Tudományok Osztálya elnökhelyettese, majd 2005-ben és 2008-ban elnöke lett.

A Magyar Mérnökakadémia tagja, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tiszteletbeli elnöke, évekig a Gábor Dénes-díj kuratóriumi elnöke, több szakmai társaság és egyesület vezetőségi tagja, számos nemzetközi szakmai elismerés és hazai állami kitüntetés birtokosa volt.

Halála pótolhatatlan vesztesége a hazai tudóstársadalomnak és felsőoktatásnak - olvasható az mta.

Hirdetés
hu-n.

Gyulai József temetéséről később intézkednek.

(MTI)

2021. február 14. (vasárnap)

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 19:39
Hirdetés

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 18:04

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 17:15

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Orbán Viktorra kerestek a megnyitott ügynökakták között – ezt jelezte a rendszer2026. november 4-én elindult a Nyitott...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 16:24

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Sorra kerülnek elő a politikusnevek – Fidesz a Horn- és az Antall-kormány volt miniszterei is szerepelnek az...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 15:38

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Közpénzből készült a Németh Balázst népszerűsítő lap – nyomoz a NAVKöltségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 14:22

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira  indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetbenEgy...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 13:48

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Bőrgyógyász szólalt meg Agárdi Szilvi betegségéről – az énekesnőnek másfél órás próbatétel egy étkezésGyorsan...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 12:46

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

Nathalia 17 évesen már pilóta volt – húszévesen halt meg a floridai gépbalesetbenNathalia Gadelha Filgueiras volt a...

Hirdetés
Hirdetés