Sejtelmes vallomást tett Krausz Gábor, Annával való kapcsolatáról: „Tényleg több volt, mint egy tánc”.

Hirdetés
Sejtelmes vallomást tett Krausz Gábor, Annával való kapcsolatáról: „Tényleg több volt, mint egy tánc”.
Hirdetés

Sokan pletykálják, hogy több van Mikes Anna és Krausz Gábor között. Erre a pletykaáradatra dobott rá egy lapáttal Tóth Gabi exe, aki vasárnap délután sejtelmes gondolatokat osztott meg a szombati szambájuk után.

/“Tegnap este tényleg több volt, mint egy tánc\./

Hirdetés
Köszönjük, hogy ismét velünk voltatok és szavaztatok. Legközelebb egy mesevilágba repítünk benneteket” – üzente Krausz Gábor.

Sokan úgy látják, hogy Krausz teljesen felszabadult, mióta Mikes Anna táncpartnerével hetente a tévében látható, néhányan pedig azt beszélik, hogy a táncos és a séf a hétköznapokban is összemelegedtek.

Hirdetés
Ezt a feltételezést egyikőjük sem erősítette meg, de a szombati műsoruk végén úgy nézett ki, hogy egy csókkal zárták le a produkciójukat.

Annyira finom volt, annyira puha volt

– mondta a táncról Mikes Anna, aki szerint Krausz Gáborral sikerült visszaadniuk a tánc üzenetét. Mint arra rámutatott, ennyire szépen soha nem táncolták még le a koreográfiát, amelynek a végét az est házigazdája, Stohl András sem hagyta szó nélkül.

„A táncba belefér-e vagy stílusidegen, hogy egy musicalhez vagy színdarabhoz hasonlóan ilyenkor csók a vége? A versenytáncban előfordulhat, hogy csók van?” – tette fel a kérdést a műsorvezető, mire Mikes Anna elmondta, hogy nem jellemző, ugyanakkor a Krausszal való tánc egy gyönyörű pózban végződött.

A nézőkre bízzuk, hogy milyen az ő fantáziájuk– fogalmazott a táncosnő. Krausz Gábor erre sejtelmesen és egyben ironikusan csak úgy reagált:

Hirdetés

... és mivel én versenytáncos vagyok...

Hirdetés

Krausz Gábor és Mikes Anna produkcióját a zsűri 26 ponttal értékelte. A sztárséf ma reggel egy szívhez szóló Instagram-posztban mondott köszönetet a partnerének, a bejegyzéshez pedig egy, a kérdéses pillanatról készült fotót posztolt. A felvételen szorosan ölelik egymást.

„Minden kisfiú arról álmodik, hogy herceg lehessen. Tegnap este Mikes Anna valóra váltotta az én gyermeki álmomat. Szerintem nagyon szép adás volt és köszönjük a rengeteg üzenetet, szavazatot, nagyon hálásak vagyunk, reméljük ti is jól éreztétek magatokat. Nem állunk meg, mert legközelebb már két táncunk lesz és mi már indulunk is a táncterembe, szurkoljatok nekünk” – írta a fotóhoz.

.

NÉZZÜK A TÖBBI PRODUKCIÓT:

Marics Peti és Stana Alexandra: Showtánc – 4. adás.

Radics Gigi és Baranya Dávid: Samba – 4.
Hirdetés
adás.

T. Danny és Lissák Laura: Rumba – 4. adás.

Király Linda és Suti András: Charleston – 4. adás.

.

Számukra véget ért a műsor.

A Dancing with the Stars negyedik élő adásának a végén Szabó András Csuti és partnere, Tóth Katica búcsúzott a produkciótól. A veszélyzónába rajtuk kívül Király Linda és Suti András, valamint Radics Gigi és Baranya Dávid került. A zsűri utóbbi párost mentette meg, a közönség pedig Király Lindáékra adott le a több szavazatot.

Hirdetés
Csuti és Katica végül könnyek között távoztak a színpadról.

(Borítókép: Krausz Gábor

2023. november 05. (vasárnap), 16:38

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 16:56
Hirdetés

Mégsem ő nyert?

Mégsem ő nyert?

Lehullt a lepel: csalást kiáltanak a Séfek séfében, sokan még most sem értik, miért nem Norbi nyertHiába ért véget...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 14:22

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter: nem engedhetjük, hogy az Orbán-kormány háborúba vigye az országotÁllítsuk meg az Orbán-kormányt! Ne...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 13:41

Félrenyelte a bolognai spagettit a bölcsődében és meghalt a 9 hónapos Oliver

Félrenyelte a bolognai spagettit a bölcsődében és meghalt a 9 hónapos Oliver

Tragédiába torkollott egy hétköznapi ebéd egy bölcsődében: egy mindössze 9 hónapos kisfiú, Oliver félrenyelte a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 12:14

Megdöbbentő vallomás Korda Györgyről –ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézni

Megdöbbentő vallomás Korda Györgyről –ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézni

Évtizedes titok derült ki Korda Györgyről – ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézniVannak történetek, amelyek még...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 09:04

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítaná

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítaná

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítanáÚjabb aggasztó fordulatot vett a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 08:19

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Mély szomorúság rázta meg a rajongókat: 54 éves korában meghalt Nicholas Brendon, akit a világ leginkább a Buffy, a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 06:42

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! GyászolOrbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia .Gyászol a világ: 86 éves...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:48

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: Ezt...

Hirdetés
Hirdetés