Súlyos helyzetbe kerültek Bódiék. Már a tartalékaik beosztásán törik a fejüket

Hirdetés
Súlyos helyzetbe kerültek Bódiék. Már a tartalékaik beosztásán törik a fejüket
Hirdetés

Súlyos helyzetbe kerültek Bódiék. Már a tartalékaik beosztásán törik a fejüket

/Margó és Guszti tudják, milyen mélyszegénységben élni, ezért igyekeznek tartalékolni bevételeiket\./

Hirdetés
Bódiék jól alkalmazkodnak a járvány miatt kialakult helyzethez.
Hirdetés

Egyre szűkebbre húzza Bódi Guszti és Margó a nadrágszíjat. Úgy érzik, máskülönben nem lehet vigyázni arra, ami körülveszi őket.

– Nem értem azokat, akik azt mondják, hogy alig maradt lehetőségük. Azoknak, akik évek, évtizedek óta ebben a szakmában dolgoznak, kell hogy legyen egy biztos anyagi tartalékuk.

Hirdetés
Mi erre törekszünk Margóval, mert tudjuk honnan jöttünk, milyen mélyszegénységben élni. Ez az időszak inkább a spórolásról szólt, mint a költekezésről – meséli lapuknak Guszti, aki a járványidőszak alatt sem feledkezett el azokról, akik segítették a karrierjüket.

GALAMBOS LAJOST ÉS KÖRMENDI TAMÁST IS FELHÍVTUK MARGÓVAL, HOGY MEGKÖSZÖNJÜK NEKI, HOGY ITT TARTHATUNK.

Hirdetés
MEGLEPŐDTEK, PEDIG SZERINTEM EBBEN NINCS SEMMI MEGLEPŐ. HA ŐK NEM LENNÉNEK, MI SEM TARTANÁNK EZEN A SZINTEN

– tette hozzá Guszti.

Bódiék, úgy érzik, maximálisan alkalmazkodnak a jelenlegi helyzethez, amiben az is segíti őket, hogy számukra a család az első.

– Minket a tradíciók összetartanak. Mindenki tudja, mi a dolga, törődünk egymással, figyelmesek vagyunk. Margó főz, mos takarít, és csodálatosan neveli a gyerekeket, unokákat. Mellette pedig nagyszerű előadóművész.

Hirdetés
Én viszem a férfi dolgát, és nem utolsó sorban nincsenek egymás iránt elvárásaink. Ha kimaradok a srácokkal, akkor sem fogad itthon egy sárkány. Ő pedig nem igényli, hogy a barátnőkkel egy kávézóban ücsörögjön. Egy szóval nem akar több lenni nálam. Nincs versengés, hogy legyőzzük egymást –meséli büszkén Guszti.

2021. január 27. (szerda), 23:06

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 19:39
Hirdetés

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 18:04

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 17:15

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Orbán Viktorra kerestek a megnyitott ügynökakták között – ezt jelezte a rendszer2026. november 4-én elindult a Nyitott...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 16:24

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Sorra kerülnek elő a politikusnevek – Fidesz a Horn- és az Antall-kormány volt miniszterei is szerepelnek az...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 15:38

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Közpénzből készült a Németh Balázst népszerűsítő lap – nyomoz a NAVKöltségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 14:22

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira  indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetbenEgy...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 13:48

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Bőrgyógyász szólalt meg Agárdi Szilvi betegségéről – az énekesnőnek másfél órás próbatétel egy étkezésGyorsan...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 12:46

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

Nathalia 17 évesen már pilóta volt – húszévesen halt meg a floridai gépbalesetbenNathalia Gadelha Filgueiras volt a...

Hirdetés
Hirdetés