Szandi szerint a szegénység olyan dolog amit szégyellt

Hirdetés
Szandi szerint a szegénység olyan dolog amit szégyellt
Hirdetés

Megható és őszinte vallomás Szanditól: szégyellte, hogy szegény volt a családja

Volt, hogy fagyira se telt, amikor az énekesnő kisiskolás volt. /Szandit ez olyan rosszul érintette gyerekként, hogy úgy érezte, hazudnia kell az osztálytársainak a dologról\./

Hirdetés
– Amikor hat-hét éves voltam, nem voltunk túl jó anyagi helyzetben. Emlékszem egy esetre: fagyizni hívtak az osztálytársaim, de amikor pénzt kértem rá édesanyámtól, ő széttárta a karját és azt mondta, sajnos most ezt nem engedhetjük meg magunknak - mesélte a Lokálnak Szandi.
Hirdetés
Nem titok, ma már nincs gondja a pénzre, nem kell százszor átgondolnia, mit vegyen meg a boltban, felnőttként pedig teljesen máshogy áll a szegénységhez. – Nem mertük elmondani, hogy anyagi problémák miatt nem mehetek. Inkább azt lódítottam, hogy nem érek rá, családi programunk van.

A mai napig pontosan emlékszem, hogy milyen feszítő érzés volt ez belülről, nem tudom elfelejteni. Utólag persze azt gondolom, hogy egyáltalán nem kellett volna titkolni, hisz miért lenne baj, ha valaki szegény.

Hirdetés
De akkor ezt nagyon szégyelltük – magyarázta a lapnak. Szandi édesanyja akkoriban 4-5 mellékállást vállalt, hogy kimásszanak a nehéz anyagi helyzetből. Apukája raktárosként dolgozott, ahonnan nem volt lehetősége továbblépni, de a kis Szandi karrierje 13 éves korában beindult, így segíteni tudta szüleit. Az énekesnő elárulta, anyukája bár már nyugdíjas, még mindig dolgozik mint könyvelő. – A mi gyerekeink sem kaphatnak meg mindent. Minden hónapban kapnak zsebpénzt, de cserébe részt kell vállalniuk a teendőkből.
Hirdetés
Rengeteget beszélgetünk ezekről a dolgokról, mert számunkra nagyon fontos, hogy a gyerekeink igazi értéket kapjanak és meg tudják becsülni azt, amink van - magyarázta.

2021. február 21. (vasárnap), 20:12

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 19:39
Hirdetés

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 18:04

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 17:15

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Orbán Viktorra kerestek a megnyitott ügynökakták között – ezt jelezte a rendszer2026. november 4-én elindult a Nyitott...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 16:24

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Sorra kerülnek elő a politikusnevek – Fidesz a Horn- és az Antall-kormány volt miniszterei is szerepelnek az...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 15:38

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Közpénzből készült a Németh Balázst népszerűsítő lap – nyomoz a NAVKöltségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 14:22

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira  indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetbenEgy...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 13:48

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Bőrgyógyász szólalt meg Agárdi Szilvi betegségéről – az énekesnőnek másfél órás próbatétel egy étkezésGyorsan...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 12:46

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

Nathalia 17 évesen már pilóta volt – húszévesen halt meg a floridai gépbalesetbenNathalia Gadelha Filgueiras volt a...

Hirdetés
Hirdetés