Szemtanúk látták, ahogy a kislány próbált kimászni az égő autóból a tegnapi balesetben.A tűzoltók is zokogtak, amikor meglátták a kisbabát

Hirdetés

/Többen próbáltak segíteni annak a négy embernek, akik csütörtökön halálos balesetet szenvedtek Győr közelében\./

Hirdetés
Szemtanúk szerint autójuk akkora erővel csapódott egy teherautónak, hogy az ütközés az út szélére repítette őket, majd szinte azonnal kigyulladt. Az utasok nem tudtak időben kiemenkülni.

"A teherautót vezető férfi egyből kipattant és porral oltóval rohant a roncshoz.

Hirdetés
Mások is megálltak, vagy tucatnyi ember sietett a bajbajutottak megsegítésére" – mondta a Blikknek egy szemtanú, aki szerint három felnőtt és egy gyerek ült az autóban. Szerinte

A GYEREK MÉG ÉLETBEN LEHETETT, PRÓBÁLT KIJUTNI AZ ELDEFORMÁLÓDOTT KOCSIBÓL.

Hiába érkezett segítség, a négy utasnak nem volt lehetősége kimászni a lángoló autóból. A rendőrség azt közölte:

Hirdetés
EGY GYŐRI CSALÁD VOLT AZ ÁLDOZAT,

a negyvenes szülők, egy 18 éves lány és egy kisgyerek ült a kocsiban. A balesetről az Origo is írt.

A körülmények egyelőre tisztázatlanok, de állítólag az ütközés előtt a Matizt nagy tempóval megelőzte egy másik autó. Az nem derült ki, hogy ez a kocsi megállt-e segíteni, avagy keresik-e a tulajdonosát.

"Én akkor értem a helyszínre, mire eloltották a kocsit.

Hirdetés
Füst terjengett és egy halott feküdt az úton. Nagyon megrázó volt" - mondta egy férfi. A teherautót vezető férfi felesége drámai vallomást tett.

„A férjem vezette a kamiont, és higgyék el, hogy mindent megtett.

Oltották a tüzet, azokkal a kollégákkal és sofőrökkel együtt, akik megálltak segíteni. Ne bántsák őket. Anélkül is elég nehéz ez.

Őszinte részvétem a hozzátartozóknak. Borzasztóan sajnálom" – írta.

Hirdetés

2021. január 15. (péntek), 13:28

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 07:57
Hirdetés

ÍGY RONGÁLTÁK MEG Magyar Péter dédnagyapjának sírját – ezt üzente az elkövetőknek!

ÍGY RONGÁLTÁK MEG Magyar Péter dédnagyapjának sírját – ezt üzente az elkövetőknek!

ÍGY RONGÁLTÁK MEGMagyar Péter dédnagyapjának sírját– ezt üzente az elkövetőknekFeldúlták a Békés vármegyei Dobozon...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 06:37

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027: tízszázalékos emelés jöhet, egyesek ennél jóval többet kaphatnakTíz százalékkal emelnék a már...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 05:59

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Ekkora tököm még nem volt! – szokatlan ajándékkal pózolt Magyar PéterÓriási sütőtökkel a kezében, kétértelmű...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 19:39

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 18:04

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 17:15

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Orbán Viktorra kerestek a megnyitott ügynökakták között – ezt jelezte a rendszer2026. november 4-én elindult a Nyitott...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 16:24

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Sorra kerülnek elő a politikusnevek – Fidesz a Horn- és az Antall-kormány volt miniszterei is szerepelnek az...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 15:38

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Közpénzből készült a Németh Balázst népszerűsítő lap – nyomoz a NAVKöltségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el...

Hirdetés
Hirdetés