SZLÁVIK János alig pár perce jelentette be a rendkívüli hírt : ÚJ FÁZISBA ÉRKEZETT A JÁRVÁNY MAGYARORSZÁGON! >>>>

Hirdetés
SZLÁVIK János alig pár perce jelentette be a rendkívüli hírt : ÚJ FÁZISBA ÉRKEZETT A JÁRVÁNY MAGYARORSZÁGON! >>>>
Hirdetés

SZLÁVIK János alig pár perce jelentette be a hírt : ÚJ FÁZISBA ÉRKEZETT A JÁRVÁNY MAGYARORSZÁGON! >>>>

Stabilizálódni látszik a járványhelyzet, az új koronavírus-fertőzöttek és az elhunytak száma lényegében nem változott az utóbbi napokban, tehát platófázisba ért a járvány – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.

/Szlávik János szerint ebből még nem lehet következtetni a járvány további alakulására, ezért figyelni kell a számokat, és bízni abban, hogy nem emelkednek újra, ahogy sok más európai országban\./

Hirdetés

Kérdésre elmondta azt is, hogy a Magyarországra érkező vakcinák nem egyformák: vannak hagyományos módszerrel készült oltóanyagok, de vannak második és harmadik generációs szerek is.

Hirdetés
“Viszont mindegyik megegyezik abban, hogy a súlyos betegség kialakulása és az elhalálozás megelőzhető vele” – fogalmazott az infektológus, hozzátéve, hogy természetesen a vakcinák hatékonysága is eltérő.

Hangsúlyozta, az a fontos, hogy az emberek ne kerüljenek olyan állapotba, hogy kórházi kezelésre szoruljanak, és ne haljanak meg, “ezért én azt tudom mondani, hogy minden Magyarországra érkező vakcina hatékony abból a szempontból, hogy megvédi az emberek egészségét és életét”.

Hirdetés

Hozzátette, így van ez a kínai Sinofarm által gyártott vakcinával is, amely hagyományos módszerrel készült, mint az influenza vagy a veszettség elleni oltás.A kínai vakcináról azt közölte, hogy az inaktivált, szaporodásra képtelen vírus alkalmas az immunitás kialakítására. “A hagyományos kínai vakcinák valamivel alacsonyabb hatékonyságúak, azonban abban nagyon hasonlítanak a többiekre, hogy megakadályozzák a súlyos fertőzés kialakulását és azt, hogy a betegek meghaljanak” – emelte ki Szlávik János.

Hirdetés

Megjegyezte, hogy egyelőre nem tudnak olyan koronavírus-mutációról, amelyre egyáltalán ne hatnának az engedélyezett vakcinák.A főorvos a legjobb vakcinának azt nevezte, amely már Magyarországon van és elérhető, az oltási rend pedig nem tesz különbséget közöttük.Arra azonban figyelni kell, hogy a különböző oltóanyagoknak más-más mellékhatása lehet, van olyan például, amelyiket nem ajánlott daganatos betegeknek vagy bizonyos allergia esetén beadni – hívta fel a figyelmet.Szlávik János kitért arra is, hogy pénteken a Dél-pesti Centrumkórházban elsőként egy 44 éves, túlsúlyos, magas vérnyomásban szenvedő nő kapta meg a bamlanivimab gyógyszert.

Hirdetés
A betegnél semmilyen mellékhatást nem észleltek.Hozzátette, a monoklonális antitest alapú bamlanivimab a betegség korai fázisában használható, megakadályozza, hogy a beteg súlyosabb állapotba kerüljön. Tehát a gyógyszer megelőző terápiára alkalmas és a betegség maximum tizedik napjáig hatékony – hívta fel a figyelmet.

MTI

2021. február 01. (hétfő), 18:40

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

Pócs János szavazása miatt összehívták a Házbizottságot, Magyar Péter büntetést sürgetett

Rendkívüli ülésre...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 19:39
Hirdetés

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 18:04

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 17:15

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Orbán Viktorra kerestek a megnyitott ügynökakták között – ezt jelezte a rendszer2026. november 4-én elindult a Nyitott...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 16:24

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Sorra kerülnek elő a politikusnevek – Fidesz a Horn- és az Antall-kormány volt miniszterei is szerepelnek az...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 15:38

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Közpénzből készült a Németh Balázst népszerűsítő lap – nyomoz a NAVKöltségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 14:22

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira  indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetbenEgy...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 13:48

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Bőrgyógyász szólalt meg Agárdi Szilvi betegségéről – az énekesnőnek másfél órás próbatétel egy étkezésGyorsan...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 12:46

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

Nathalia 17 évesen már pilóta volt – húszévesen halt meg a floridai gépbalesetbenNathalia Gadelha Filgueiras volt a...

Hirdetés
Hirdetés