Szörnyű hír érkezett! Rossz hírek jöttek Boros Lajosról

Hirdetés
Szörnyű hír érkezett! Rossz hírek jöttek Boros Lajosról
Hirdetés

Alig lehet ráismerni Boros Lajosra úgy lefogyott.." nehezen jön ki a nyugdíjából "

Sokan megijedtek, amikor kiderült, hogy Boros Lajos súlyos állapotban került kórházba, utána pedig kómába került. Szívműtétje után öt hétig volt ebben az állapotban, ám állítása szerint ezt csak egy évvel később mondták el neki – derült ki az Ébredj velünk! extra mai adásában. /A rádiós egyre erősebb, sok időt tölt a szerettei körében, ám mivel még nem a legjobb az immunrendszere, otthon gyógyul\./

Hirdetés
 

„A családom azt mondta, hogy az én akaratom nulla, innen már csak azt csinálhatom, amit ők engedélyeznek.

Hirdetés
Az én kockázatérzékem nulla, azt mondják”

– árulta el Boros. Azt is elmondta Joshi Bharatnak, hogy sok olyan dolgot tett a kórházi időszak alatt, amire nem emlékszik, és amit utólag mondtak el neki a családtagjai. Ilyen volt az is, amikor rátámadt a nővérekre és kitépte magából a „drótokat”. „Az, hogy kómában voltam, azt a kóma után egy évvel tudtam meg.

Hirdetés
(…) Vagy eltitkolták, vagy ők is pszichésen a hatása alá kerültek, és nekik is egy atrocitás volt róla beszélni” – mondta.

A felesége nagyon félti, vigyáz rá, ahogy tud. Miután hazaengedték a kórházból, megkérdezte a fiait, hogy volt-e még olyan, amit nem mondanak el neki, mert tudni szeretne minden részletet.

„Harmadszor is szerelmes lettem a feleségembe, átminősült a kapcsolatrendszer.

Hirdetés
Ezt az időszakot Vali 1-gyel, Vali 2-vel és Vali 3-mal éltem le”

– tette hozzá, majd elmondta, napi háromszor hat gyógyszert szed, hogy javuljon az állapota. Az is kiderült, hogy nagyon nehezen jön ki a nyugdíjából, ezért sok mindent eladtak az elmúlt időszakban.

2021. február 22. (hétfő), 14:40

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 19:39
Hirdetés

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 18:04

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 17:15

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Orbán Viktorra kerestek a megnyitott ügynökakták között – ezt jelezte a rendszer2026. november 4-én elindult a Nyitott...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 16:24

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Sorra kerülnek elő a politikusnevek – Fidesz a Horn- és az Antall-kormány volt miniszterei is szerepelnek az...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 15:38

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Közpénzből készült a Németh Balázst népszerűsítő lap – nyomoz a NAVKöltségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 14:22

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira  indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetbenEgy...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 13:48

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Bőrgyógyász szólalt meg Agárdi Szilvi betegségéről – az énekesnőnek másfél órás próbatétel egy étkezésGyorsan...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 12:46

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

Nathalia 17 évesen már pilóta volt – húszévesen halt meg a floridai gépbalesetbenNathalia Gadelha Filgueiras volt a...

Hirdetés
Hirdetés