VÉGE! Búcsúzunk Berki Krisztiántól

Hirdetés
VÉGE! Búcsúzunk Berki Krisztiántól
Hirdetés

2019-ben még nem tudta kimondani, amit most, 2020 után már igen.

/Berki Krisztián olimpiai, háromszoros világ\- és hatszoros Európa\-bajnok tornász 35 évesen bejelentette visszavonulását a magyar szövetség \(MATSZ\) csütörtöki online sajtótájékoztatóján\./

Hirdetés

Berki a Magyar Tornaszövetség sportigazgatójaként dolgozik tovább.

"Minden vágyam az volt, hogy amit kaptam a közönségtől, azt még egyszer visszaadhassam nekik. De az élet úgy hozta, hogy a vállam nem bírja tovább a terheléseket. Nagyon sokszor elmentünk a falig vagy azon túl is - a vállam két éve olyan állapotban van, hogy az orvosok megmondták, nem fogom tudni terhelni" - sorolta a sportoló, akinek napokkal a 2019-es világbajnokság előtt roppant meg ismét a válla.

Hirdetés
Kiutazott velük, és sokat gondolkodott azon, hogyan tovább. Akkor még nem tudta kimondani, hogy vége. Azóta beütött a vírus is 2020-ban, ő pedig időközben diplomát szerzett a debreceni egyetemen – ez hozzásegítette ahhoz, hogy ki el tudja fogadni, amit kell.

"Tavaly év végén fogalmazódott bennem az, hogy miklént szeretném kezdeni az új évet. Mindig azt mondtam, hogy a pályafutásom végét nem szeretném sérüléshez kötni, de valahogy így hozta mégis az élet.

Hirdetés
Semmi szomorúság nem lehet bennem, hiszen bajnokként ülhetek itt" - mondta Berki Krisztián.

"Lehet, hogy ez a szerepkör még nagyobb kihívásokat jelent majd számomra, mint az élsport, hiszen minden szakágra figyelnem kell" - mondta még.

2021. február 21. (vasárnap), 17:48

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 19:39
Hirdetés

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 18:04

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 17:15

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Orbán Viktorra kerestek a megnyitott ügynökakták között – ezt jelezte a rendszer2026. november 4-én elindult a Nyitott...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 16:24

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Sorra kerülnek elő a politikusnevek – Fidesz a Horn- és az Antall-kormány volt miniszterei is szerepelnek az...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 15:38

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Közpénzből készült a Németh Balázst népszerűsítő lap – nyomoz a NAVKöltségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 14:22

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira  indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetbenEgy...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 13:48

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Bőrgyógyász szólalt meg Agárdi Szilvi betegségéről – az énekesnőnek másfél órás próbatétel egy étkezésGyorsan...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 12:46

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

Nathalia 17 évesen már pilóta volt – húszévesen halt meg a floridai gépbalesetbenNathalia Gadelha Filgueiras volt a...

Hirdetés
Hirdetés