? Három év után visszatért a volt férj – de amit Kriszti mondott neki, arra Lajos nem volt felkészülve! ? Kattints, és olvasd el, mi történik, amikor egy megbánó férfi megpróbálja visszasírni azt, amit eldobott… ⬇️ — Nem vitatkozni jöttem. Csak… beszélgessünk, jó? Kriszti nézett Lajosra, és alig ismerte fel őt. Valaha elhagyta őt egy másik nőért, tele volt magabiztossággal és önigazolással. Most viszont ott állt előtte görnyedten, mintha az elmúlt évek hibái és csalódásai súlyos teherként nehezednének a vállára. Gyűrött kabát, ideges, megtört tekintet, vastag borosta, ami a fáradtságot árulta el — minden részlet azt sugallta, hogy az élet alaposan megtépázta, és újragondolt sok mindent. A szemei már nem villogtak régi elszántsággal — most zavartság és remény tükröződött bennük, ahogy Krisztire nézett. — Beszélj — felelte nyugodtan a nő, kissé kinyitva az ajtót, de nem invitálta be. Lajos idegesen beletúrt a hajába, mély levegőt vett. Látszott, hogy fogalma sincs, hogyan kezdje a beszélgetést. — Hülye voltam, Kriszti. Mindenre rájöttem. El sem tudod képzelni, mennyire bánom. Kriszti röviden elmosolyodott — nem gonoszan, inkább fáradtan. — Mire jöttél rá pontosan? — kérdezte, keresztbe tett karokkal. — Hogy hibát követtem el. Hogy te voltál a legjobb dolog az életemben. Hogy egy családot dobtam el egy… egy fantáziáért, érted? — Fantáziáért? — ismételte meg Kriszti, szúrósan a szemébe nézve. — Annyira biztos voltál magadban. Azt gondoltad, nem érdemellek meg. Hogy unalmas vagyok, és nincs semmi, amit adhatnék neked. Lajos lehajtotta a fejét. — Ostoba voltam. Azt hittem, a boldogság külső csillogás, könnyedség… nem pedig az a támasz, hűség és otthonosság, amit te adtál… — És most, hogy ez a „könnyedség” eltűnt, eszedbe jutottam? — Eszedbe jutott az a nő, akinek nem volt ideje manikűrre és tökéletes frizurákra? Aki után csak adósságokat és üres falakat hagytál? — Kriszti, én… — Akkor te döntöttél. Most én döntök. És tudod mit, Lajos? — enyhén elmosolyodott. — Már nem hiszek neked. Nézte őt némán. Egykor ezek a szavak összetörték volna. Most viszont nem „élete férfiját” látta maga előtt — csak egy embert, aki valamikor összetörte a szívét. — És mit akarsz? — kérdezte kis szünet után. Lajos lépett volna egyet előre, de Kriszti mozdulatlan maradt. Ezt látva Lajos megtorpant. — Minden hibát jóvá akarok tenni. Visszatérni, ha megengeded. Bármit megteszek. Csak adj egy esélyt. Kriszti lesütötte a szemét, majd lassan újra Lajosra nézett. Hány éjszakát álmodozott ezekről a szavakról? Hányszor képzelte el, hogy Lajos egyszer térdre hullva bocsánatért könyörög? De most, hogy ez megtörtént… nem érzett se örömöt, se elégtételt. Csak egy kis, szelíd szomorúságot. — Visszatérni? Hová? Abba az üres lakásba, amit otthagytál, mert azt hitted, nélküled nem boldogulok? — a hangja nyugodt maradt, de Lajos összerezzent. — Ahhoz a nőhöz, akit megaláztál azzal, hogy másokhoz hasonlítgattad? — Tényleg vissza akarsz jönni hozzám? Vagy egyszerűen csak nincs más hová menned? ? Folytatás lent az első hozzászólásban

? Három év után visszatért a volt férj – de amit Kriszti mondott neki, arra Lajos nem volt felkészülve! ? Kattints, és olvasd el, mi történik, amikor egy megbánó férfi megpróbálja visszasírni azt, amit eldobott… ⬇️ — Nem vitatkozni jöttem. Csak… beszélgessünk, jó? Kriszti nézett Lajosra, és alig ismerte fel őt. Valaha elhagyta őt egy másik nőért, tele volt magabiztossággal és önigazolással. Most viszont ott állt előtte görnyedten, mintha az elmúlt évek hibái és csalódásai súlyos teherként nehezednének a vállára. Gyűrött kabát, ideges, megtört tekintet, vastag borosta, ami a fáradtságot árulta el — minden részlet azt sugallta, hogy az élet alaposan megtépázta, és újragondolt sok mindent. A szemei már nem villogtak régi elszántsággal — most zavartság és remény tükröződött bennük, ahogy Krisztire nézett. — Beszélj — felelte nyugodtan a nő, kissé kinyitva az ajtót, de nem invitálta be. Lajos idegesen beletúrt a hajába, mély levegőt vett. Látszott, hogy fogalma sincs, hogyan kezdje a beszélgetést. — Hülye voltam, Kriszti. Mindenre rájöttem. El sem tudod képzelni, mennyire bánom. Kriszti röviden elmosolyodott — nem gonoszan, inkább fáradtan. — Mire jöttél rá pontosan? — kérdezte, keresztbe tett karokkal. — Hogy hibát követtem el. Hogy te voltál a legjobb dolog az életemben. Hogy egy családot dobtam el egy… egy fantáziáért, érted? — Fantáziáért? — ismételte meg Kriszti, szúrósan a szemébe nézve. — Annyira biztos voltál magadban. Azt gondoltad, nem érdemellek meg. Hogy unalmas vagyok, és nincs semmi, amit adhatnék neked. Lajos lehajtotta a fejét. — Ostoba voltam. Azt hittem, a boldogság külső csillogás, könnyedség… nem pedig az a támasz, hűség és otthonosság, amit te adtál… — És most, hogy ez a „könnyedség” eltűnt, eszedbe jutottam? — Eszedbe jutott az a nő, akinek nem volt ideje manikűrre és tökéletes frizurákra? Aki után csak adósságokat és üres falakat hagytál? — Kriszti, én… — Akkor te döntöttél. Most én döntök. És tudod mit, Lajos? — enyhén elmosolyodott. — Már nem hiszek neked. Nézte őt némán. Egykor ezek a szavak összetörték volna. Most viszont nem „élete férfiját” látta maga előtt — csak egy embert, aki valamikor összetörte a szívét. — És mit akarsz? — kérdezte kis szünet után. Lajos lépett volna egyet előre, de Kriszti mozdulatlan maradt. Ezt látva Lajos megtorpant. — Minden hibát jóvá akarok tenni. Visszatérni, ha megengeded. Bármit megteszek. Csak adj egy esélyt. Kriszti lesütötte a szemét, majd lassan újra Lajosra nézett. Hány éjszakát álmodozott ezekről a szavakról? Hányszor képzelte el, hogy Lajos egyszer térdre hullva bocsánatért könyörög? De most, hogy ez megtörtént… nem érzett se örömöt, se elégtételt. Csak egy kis, szelíd szomorúságot. — Visszatérni? Hová? Abba az üres lakásba, amit otthagytál, mert azt hitted, nélküled nem boldogulok? — a hangja nyugodt maradt, de Lajos összerezzent. — Ahhoz a nőhöz, akit megaláztál azzal, hogy másokhoz hasonlítgattad? — Tényleg vissza akarsz jönni hozzám? Vagy egyszerűen csak nincs más hová menned? ? Folytatás lent az első hozzászólásban

Három év után visszajött, de nem számított arra, ami várta – magyar fordításban, magyar nevekkel, első rész— Nem azért...

Mindenki azt hitte, hogy ez a kutya a gazdáját gyászolja… De amikor az állatorvos megvizsgálta, döbbenetes dologra derült fény…

Mindenki azt hitte, hogy ez a kutya a gazdáját gyászolja… De amikor az állatorvos megvizsgálta, döbbenetes dologra derült fény…

Mindenki azt hitte, hogy ez a kutya a gazdáját gyászolja… De amikor az állatorvos megvizsgálta, döbbenetes dologra...

A válás során Lajos követelte: 'Add vissza mindent, amit neked és a gyerekeknek adtam!' Egy héttel később egy hatalmas doboz jelent meg az ajtajában. Amikor kinyitotta, elsápadt...” ??? A megbeszélt napon egy futár cég kisbusza állt meg Lajos háza előtt. A sofőr és a rakodó, akit Károlynak hívtak, egy hatalmas kartondobozt emeltek le a járdára, vastag kötéllel átkötve. Lajos, aki az új lakásának erkélyéről figyelte az eseményeket, ahol most Marinával élt, gúnyos mosollyal nézte a történteket. Úgy gondolta, győzelmet aratott, amikor Krisztit rákényszerítette, hogy elismerje az ő igazát.​ Egyáltalán nem sejtette, mi vár rá odabent.​ – „Átvételre, uram” – mondta a sofőr, miközben átnyújtotta Lajosnak a szállítólevelet aláírásra.​ – „A doboz nehéz, legalább harminc kiló lehet. Vigyázzon vele.”​ Lajos hanyagul aláírta, majd visszaadta a papírt a sofőrnek. Már előre elképzelte, hogyan fog Marina reagálni, amikor meglátja azokat a „kincseket”, amelyeket elvett az exfeleségétől. Ez újabb bizonyítéka lesz az ő erejének és fölényének.​ Amikor a futárok távoztak, Lajos megpróbálta egyedül behúzni a dobozt a lakásba, de hamar rájött, hogy nem bír vele. Kénytelen volt felhívni Marinát, aki éppen élénkvörösre lakkozta a körmeit.​ – „Marinácska, segíts kérlek” – nyögte a telefonba.​ – „Valami érdekeset kaptam. Nagyon nehéz.”​ Marina elhúzta a száját. Egyáltalán nem volt kedve elrontani a frissen lakkozott körmeit, de a kíváncsiság, hogy belessen abba, amit Kriszti rejtegetett, felülkerekedett a lustaságán. Ketten nagy nehezen behúzták a dobozt a nappaliba. Lajos lihegve rogyott le a kanapéra.​ Marina keresztbe fonta a karjait, és lenéző pillantást vetett a dobozra.​ – „Ez meg miféle ócskaság lehet? – fújtatott. – Biztosan régi rongyok és haszontalan kacatok. Minek kellett ez neked egyáltalán?”​ – „Várj csak, mindjárt meglátod” – válaszolta Lajos, szemében izgalom csillogott, miközben kést ragadott, hogy elvágja a kötelet.​ Leemelte a doboz fedelét, és megdermedt...​ ??? Folytatás lent az első hozzászólásban

A válás során Lajos követelte: 'Add vissza mindent, amit neked és a gyerekeknek adtam!' Egy héttel később egy hatalmas doboz jelent meg az ajtajában. Amikor kinyitotta, elsápadt...” ??? A megbeszélt napon egy futár cég kisbusza állt meg Lajos háza előtt. A sofőr és a rakodó, akit Károlynak hívtak, egy hatalmas kartondobozt emeltek le a járdára, vastag kötéllel átkötve. Lajos, aki az új lakásának erkélyéről figyelte az eseményeket, ahol most Marinával élt, gúnyos mosollyal nézte a történteket. Úgy gondolta, győzelmet aratott, amikor Krisztit rákényszerítette, hogy elismerje az ő igazát.​ Egyáltalán nem sejtette, mi vár rá odabent.​ – „Átvételre, uram” – mondta a sofőr, miközben átnyújtotta Lajosnak a szállítólevelet aláírásra.​ – „A doboz nehéz, legalább harminc kiló lehet. Vigyázzon vele.”​ Lajos hanyagul aláírta, majd visszaadta a papírt a sofőrnek. Már előre elképzelte, hogyan fog Marina reagálni, amikor meglátja azokat a „kincseket”, amelyeket elvett az exfeleségétől. Ez újabb bizonyítéka lesz az ő erejének és fölényének.​ Amikor a futárok távoztak, Lajos megpróbálta egyedül behúzni a dobozt a lakásba, de hamar rájött, hogy nem bír vele. Kénytelen volt felhívni Marinát, aki éppen élénkvörösre lakkozta a körmeit.​ – „Marinácska, segíts kérlek” – nyögte a telefonba.​ – „Valami érdekeset kaptam. Nagyon nehéz.”​ Marina elhúzta a száját. Egyáltalán nem volt kedve elrontani a frissen lakkozott körmeit, de a kíváncsiság, hogy belessen abba, amit Kriszti rejtegetett, felülkerekedett a lustaságán. Ketten nagy nehezen behúzták a dobozt a nappaliba. Lajos lihegve rogyott le a kanapéra.​ Marina keresztbe fonta a karjait, és lenéző pillantást vetett a dobozra.​ – „Ez meg miféle ócskaság lehet? – fújtatott. – Biztosan régi rongyok és haszontalan kacatok. Minek kellett ez neked egyáltalán?”​ – „Várj csak, mindjárt meglátod” – válaszolta Lajos, szemében izgalom csillogott, miközben kést ragadott, hogy elvágja a kötelet.​ Leemelte a doboz fedelét, és megdermedt...​ ??? Folytatás lent az első hozzászólásban

Válás közben a férj azt mondta: „Add vissza mindent, amit neked és a gyerekeknek ajándékoztam!” Egy hét múlva hatalmas...

Ennek a 3 csillagjegynek olyan szerencséje lesz MÁJUSban, hogy nem is tud vele mit kezdeni .

Ennek a 3 csillagjegynek olyan szerencséje lesz MÁJUSban, hogy nem is tud vele mit kezdeni .

♈ Kos (03.21.–04.20.)Májusban végre beérhet a sok befektetett energiád, különösen a munka és pénzügyek terén. Megnyílik...

A börtönigazgató bosszút akart állni a pimasz új őrnőn, ezért bedobta a legveszélyesebb rabok közé. De amikor reggel kinyitotta a cellaajtót… LEBÉNULT A LÁTVÁNYTÓL! ?? Nagy Viktor, az ország egyik legkeményebb hírű börtönének igazgatója, gyűlölte az engedetlen beosztottakat. Különösen akkor, ha történetesen egy nő volt az, aki nem hajtotta meg magát előtte. És most jött ez az új őrnő, Szabó Veronika, aki még csak egy hónapja dolgozott, de máris az idegeire ment. Nem nyalt be a főnököknek, kimondta, amit gondolt, és ami a legidegesítőbb: nem vakon hajtotta végre a parancsokat. De azon a napon túllőtt a célon. Amikor Viktor megparancsolta neki, hogy hunyjon szemet bizonyos visszaélések felett, Veronika higgadtan a szemébe nézett, és azt mondta: „Én nem takarom el mások szennyét.” A levegő megfagyott. A többi őr döbbenten nézett össze. Ez a nő nem tréfált. És Viktor is érezte: ezt a pimaszságot nem hagyhatja megtorlatlanul. Ezért parancsot adott: zárják be Veronikát a hatos cellába – oda, ahol a legveszélyesebb visszaesők ülnek. — Majd ott megtanulja, hol a helye – mondta gúnyos mosollyal. Veronikát bekísérték. A nehéz vasajtó döngve csukódott mögötte. A cellában hat kemény bűnöző meredt rá… Egyikük még meg is nyalta a száját. De Veronika nem hátrált meg. És másnap reggel, amikor Nagy Viktor kinyitotta az ajtót… LÁTHATÓAN SOKKOT KAPOTT attól, amit bent látott......egyszerűen LEFAGYOTT A DÖBBENETTŐL... ?. ???? Folytatás lent az első hozzászólásban

A börtönigazgató bosszút akart állni a pimasz új őrnőn, ezért bedobta a legveszélyesebb rabok közé. De amikor reggel kinyitotta a cellaajtót… LEBÉNULT A LÁTVÁNYTÓL! ?? Nagy Viktor, az ország egyik legkeményebb hírű börtönének igazgatója, gyűlölte az engedetlen beosztottakat. Különösen akkor, ha történetesen egy nő volt az, aki nem hajtotta meg magát előtte. És most jött ez az új őrnő, Szabó Veronika, aki még csak egy hónapja dolgozott, de máris az idegeire ment. Nem nyalt be a főnököknek, kimondta, amit gondolt, és ami a legidegesítőbb: nem vakon hajtotta végre a parancsokat. De azon a napon túllőtt a célon. Amikor Viktor megparancsolta neki, hogy hunyjon szemet bizonyos visszaélések felett, Veronika higgadtan a szemébe nézett, és azt mondta: „Én nem takarom el mások szennyét.” A levegő megfagyott. A többi őr döbbenten nézett össze. Ez a nő nem tréfált. És Viktor is érezte: ezt a pimaszságot nem hagyhatja megtorlatlanul. Ezért parancsot adott: zárják be Veronikát a hatos cellába – oda, ahol a legveszélyesebb visszaesők ülnek. — Majd ott megtanulja, hol a helye – mondta gúnyos mosollyal. Veronikát bekísérték. A nehéz vasajtó döngve csukódott mögötte. A cellában hat kemény bűnöző meredt rá… Egyikük még meg is nyalta a száját. De Veronika nem hátrált meg. És másnap reggel, amikor Nagy Viktor kinyitotta az ajtót… LÁTHATÓAN SOKKOT KAPOTT attól, amit bent látott......egyszerűen LEFAGYOTT A DÖBBENETTŐL... ?. ???? Folytatás lent az első hozzászólásban

Aznap délután az igazgatói iroda ajtaja dühödten csapódott be. Nagy Viktor, a börtön igazgatója, a dossziét az...