A macska nem hagyta egyedül a kisbabát. Amikor a szülők megtudták, miért, azonnal hívták a rendőrséget
A macska nem hagyta egyedül a kisbabát. Amikor a szülők megtudták, miért, azonnal hívták a rendőrséget A laptop...
A kisfiú lebénult! Az orvos azt tanácsolta a családnak, hogy vegyenek meg EZT a kutyát… Mindenki sokkot kapott attól, amit a kutya tett, amikor meglátta a gyermeket…
A kisfiú lebénult! Az orvos azt tanácsolta a családnak, hogy vegyenek meg EZT a kutyát… Mindenki sokkot kapott attól,...
A gyerekek ott hagyták meghalni idős anyjukat egy elhagyatott faluban, és amikor eljöttek, hogy megosszák az örökséget, a látottaktól SZÓT NÉLKÜL HAGYTAK… ??? A világ által elfeledett kis falu mélyén, ahol az erdő már benyelte az ösvényeket, és a vadvirágok visszafoglalták az udvarokat, állt egy omladozó kis házikó. Régen nevetés visszhangzott a falai között, most csak a szél suttogott benne… Itt, messze a város zajától, élt valaha Anna néni – három gyerek édesanyja, akit végül saját gyermekei felejtettek el, mintha csak egy régi bútor lett volna a padláson. Kata, Dani és Zsófi évekkel később, már felnőttként, úgy döntöttek, visszatérnek. Nem a szeretet vitte őket haza… hanem az örökség. Azt hitték, csak poros bútorok és megsárgult fényképek várják őket. De amit a kis házban találtak… ? SZÓ SZERINT ELÁLLT A LÉLEGZETÜK ? ? Olvasd el a teljes történetet a hozzászólásokban! ???
A gyerekek hagyták, hogy az idős anya elenyésszen egy elhagyatott faluban, de amikor visszatértek a hagyatékért…Odabent...
A gazdag férfi kimentett egy fiatal nőt az utcáról, majd elvitte a mozgásképtelen fiához. De amikor meghallotta, MIT suttogott a vendég a fiúnak IDEGEN NYELVEN… lefagyott az arca ???
sűrű eső úgy verte az autó szélvédőjét, mintha vödörszám öntenék. Gábor alig látott valamit vezetés közben, a...
A farkas nem mozdult el a nő koporsójától, és amikor közelebbről megnézték az emberek, ELKÁBOLTAK attól, amit láttak… ??? Az egész egy olyan napon kezdődött, amelynek a legboldogabbnak kellett volna lennie egy fiatal pár számára. Ildikó, a jólelkű, természetimádó lány épp arra készült, hogy örök hűséget fogadjon szerelmének, Bálintnak – hűséges társának és barátjának. De a sors mást tartogatott: harangzúgás helyett sírás, esküvő helyett gyász… és a gyönyörű menyasszonyi ruhában fekvő lány koporsója. Aztán hirtelen belépett egy farkas… és a levegő megfagyott. Nem egy szokványos állat volt – ez Charlie, azaz Karcsi volt, akit Ildikó évekkel korábban mentett meg a Mátrában. A farkas a koporsóhoz rohant, beugrott mellé, és nem mozdult. Mintha valamit tudott volna… valamit, amit az emberek nem vettek észre. És amikor végre közelebb hajoltak hozzá, hogy jobban megnézzék, mi történik… ELÁLLT A LÉLEGZETÜK! ??? ? Folytatás az első kommentben a kép alatt! ???
A farkas nem mozdult a koporsó mellől” – történet a MátrábólAzt mondják, az állatok olykor többet éreznek, mint az...
Úgy döntöttem, gondoskodom a beteg édesanyámról, a férjem pedig eladta az autómat, „csak hogy ne tudjak elszökni vidékre”. Ez volt az a pillanat, amikor megértettem: kétféle szeretet közül kell választanom.Kriszta vagyok, 42 éves. Egy hónappal ezelőtt még sikeres pszichológusként dolgoztam Budapesten, volt egy lakásom a belvárosban, és egy férjem, akivel tizenöt éve voltunk házasok. Most Vargán, a szülőfalumban élek, és minden reggel teát viszek az anyámnak.A konyha ablakából nézem, ahogy az áprilisi reggel napfénye lágyan simogatja a virágzó orgonabokrot a régi családi ház udvarán. Soha nem hittem volna, hogy egyszer végleg visszatérek ide – arra a helyre, ahonnan tizennyolc évesen olyan határozottan indultam el. De az élet másként döntött.– Meghoztam a teát, anyu – mondom, miközben kilépek az udvarra. Anyu, hetvenéves, a kedvenc székében ül, egy vékony pléddel betakarva, pedig a nap melegen süt, és úgy tűnik, szép idő lesz.– Nem kellett volna jönnöd, drága kislányom – mondja, miközben remegő kézzel átveszi a csészét. – Megvolt a saját életed a városban.Elmosolyodom, és eligazítom a plédet a térdén. Úgy tűnik, az utóbbi héten még többet fogyott. A Parkinson-kór kegyetlen – apránként lopja el az embert önmagától, míg végül csak egy test marad, ami már nem hallgat a lélekre. Az orvosok egy évet, talán kettőt adtak neki. Egy egész életnyi munka után – előbb a termelőszövetkezetben, aztán takarítóként a falu iskolájában – ennél sokkal többet érdemel. Nem egy idősek otthonát, nem egy idegent, aki majd vigyáz rá.– Ez is az otthonom – válaszolom halkan, bár tudom, hogy nem teljesen igaz. Az otthonom volt a budapesti lakás is, Dani mellett. Vagy legalábbis annak hittem… egészen egy hónappal ezelőttig.Még mindig élénken él bennem minden beszélgetés, ami anyu diagnózisa után kezdődött.– Majd keresünk valakit, aki vele marad – próbált győzködni Dani. – Vagy fizetünk egy rendes otthont. Nem hagyhatod ott a karrieredet, nem mehetsz csak úgy vissza vidékre!De én tudtam: anyu nem bírná ki, ha elvágják a gyökereitől. Ha elszakad a kertjétől, a tyúkjaitól, amik reggelente felverik, a szomszédoktól, akik néha beköszönnek a kapun, hogy „na, hogy van, Eléna néni?”.Amikor közöltem Danival, hogy fél évre szabadságot veszek ki a rendelőből – a sürgős eseteket online kezelem majd –, csak kinevetett.– Ezt nem gondolhatod komolyan – mondta. – Ezzel tönkreteszed, amit évek alatt felépítettél!De amikor látta, hogy tényleg csomagolok, hirtelen átváltott fenyegetésbe.– Ha elmész, mindennek vége – mondta egy este, miután újra összevesztünk. – Nem fogok ingázni Budapest meg egy isten háta mögötti falu között.Talán lett volna megoldás, ha Dani legalább egyszer eljön ide. Ha látta volna, hogyan él anyu, ha megértette volna, hogy ez nem „csak betegség”, hanem méltóság, szeretet, emberség. De mindig csak kifogásokat keresett – túl sok a munka, fontos tárgyalás, allergia…Aztán eljött az indulás napja. Dani már kora reggel elment otthonról. Összepakoltam a bőröndjeimet, néhány dobozt, és elindultam le a mélygarázsba… de amikor odaértem, a kocsim már nem volt ott.A telefon akkor csörrent meg, amikor a taxira vártam.– Eladtam – mondta Dani hűvösen. – Hogy ne mehess csak úgy ki vidékre, amikor kedved tartja.És akkor minden világossá vált. Ez nem anyuról szólt. Nem a távol töltött időről. Hanem arról, hogy ő nem tudta elviselni, ha nem ő dönt. Abban a másodpercben tizenöt év házasság omlott össze, mint egy rosszul rakott kártyavár.A folytatást a fotó alatti első hozzászólásban olvasd el ??
A rendőr talált egy kiscicát – de amikor megnézte a biztonsági kamerák felvételét, eltűnt a mosolya Nagy Zoltán törzszászlós egyáltalán nem számított semmi különösre azon a reggelen. Egy újabb csendes nap a városi rendőrkapitányságon. Kávé, jelentések, rutinszerű bejárás, aztán talán néhány parkolási bírság. Klasszikus szerda. Épp a termoszbögréjét szorongatta, amikor meghallotta. Valami halk nesz. Egy hang. Ablakhoz lépett, hunyorogva figyelte az udvar mögötti sikátort. És akkor újra meghallotta: egy halk, nyöszörgő, elcsukló nyávogás. Fájdalmas, kétségbeesett. Zoltán letette a bögrét, felkapta a kabátját, és kisietett az ajtón. Ahogy kilépett a hátsó ajtón, a sikátor nyirkos kövén egy elázott kartondobozt látott. A doboz közepén pedig – egy aprócska, remegő kiscica. Csapzott volt, nedves, alig pár napos. A szeme csak félig volt nyitva, a teste meg-megrándult, ahogy próbált mozogni. Zoltán letérdelt. – Hát te meg honnan jöttél, kis harcos? – suttogta, majd finoman a kabátjába bugyolálta az apróságot. Visszament az őrsre, ahol kollégája, Misi, döbbenten nézte őt. – Te meg mi a fenét cipelgetsz? – Egy kis életet – mondta Zoltán határozottan. – Egy csuromvizes kiscicát. Valaki előszedett egy régi cumisüveget a teakonyha fiókjából, és tejjel töltötte meg. Zoltán pedig egy székbe roskadva etetni kezdte az apró cicát. A kis lény olyan mohón szopott, mintha tudta volna, hogy minden csepp számít. Zoltán akaratlanul is elmosolyodott. – Ki tudna ilyet tenni egy ilyen kis ártatlan teremtéssel? – kérdezte inkább magától, mint másoktól. Aztán... valami átvillant az agyán. Felugrott. – Ákos! – kiáltott a diszpécser felé. – Nézd már meg a tegnap esti biztonsági kamerás felvételeket, a hátsó sikátorról! Mondjuk úgy éjféltől hajnalig. Ákos bólintott, kattintott párat, és pár perc múlva már együtt bámulták a monitort. Zoltán figyelte, ahogy a felvételek pörögtek. Üres sikátor, néhány kóbor galamb, semmi különös... Aztán... egy alak tűnt fel. Egy idős asszony. Térdig érő kabátban, fején kendő, kezében a kartondoboz. Óvatosan tette le a földre, lehajolt, megsimogatta a doboz tartalmát, és egy pillanatra mozdulatlanul állt ott. Aztán sarkon fordult, és lassan elindult. Zoltán arca megváltozott. A mosoly lehervadt róla. Nem volt ez a nő közömbös vagy kegyetlen. Nem egyszerűen csak letette a cicát – búcsúzott tőle. – Ez... nem hagyott el semmit – mondta halkan. – Ő csak... nem látott más kiutat. Újra visszatekerte a felvételt, és figyelmesen megnézte az idős asszony arcát. – Ismerős valahonnan... – motyogta. – De honnan? Megfogta a kabátját, a kabát alá erősítette a kiscicát egy kendővel, hogy közel tartsa magához, majd kilépett az épületből. A folytatást a fotó alatti első hozzászólásban olvasd el ??
A feleségemmel örökbe fogadtunk egy újszülött kislányt. Aztán, amikor a kislány hét éves lett, a feleségem végre teherbe esett. MEGFAGYTAM, amikor meghallottam, MIT MONDOTT NEKEM, amikor kijött a szülészetről... ???Kriszta és Gábor hét évig éltek boldog házasságban. A gyerekvállalás azonban nem akart összejönni. Végül hosszú, nehéz időszak után úgy döntöttek, hogy örökbe fogadnak egy újszülött kislányt. Így érkezett hozzájuk Lili, háromhetesen. Az örökbefogadás sok időbe, pénzbe és idegszálba került, de végül sikerült. A kislány a Saltikov... vagyis bocsánat, már Kovács család tagja lett.A névadás joga Krisztáé és Gáboré volt – a biológiai anya még nevet sem választott. Lilit ők szerették elnevezni, és szerették is, mint a saját gyermeküket. Krisztáék szőke hajúak, kék szeműek voltak, sokan még testvérpárnak is nézték őket. És bár Lili nem hasonlított rájuk, mindenki tudta – ő a „szívük gyermeke”.A probléma csak akkor kezdődött, amikor Kriszta 37 évesen – váratlanul – teherbe esett. Gábor már 39 volt, de nem számított: a család bővült. Kriszta boldogan újságolta:— Gábor, kisfiunk lesz! Pont, ahogy mindig álmodtam!És valóban – néhány héttel később megszületett Márk, kicsit korábban, kicsit soványabban, de egészségesen. Ám amikor Kriszta egy hónappal később hazaért a babával, olyan mondatot ejtett ki a száján, amitől Gábor szó szerint LEBÉNULT.A folytatásban kiderül, mit tett Gábor, amikor a felesége olyasmit kért tőle, amit egy apa soha nem akarna hallani…??Olvasd el az első kommentben!
Az anyós évekig megalázta a menyét, mígnem egy napon kilakoltatási felszólítást kapott – a menyétől! ? Nem is sejthette, ki a valódi tulajdonos... ? Kriszta csak állt az irodájában, elmerengve a gondolataiban. Az asztalán fontos ingatlanpapírok hevertek szerteszét. Tekintélyes örökség birtokosa volt: három lakás a város elit negyedében, és egy kisebb bevásárlóközpont a külvárosban. Ujjai gépiesen követték a bérleti szerződés sorait, míg egy név ki nem ugrott: Voronova Szeréna. A férje anyja, Szeréna néni, sosem tudta meg, hogy a bérleti díjat, amit minden hónapban becsülettel fizetett, valójában a saját menye, Kriszta kapja. Kriszta ugyanis mindent egy ingatlanirodán keresztül bonyolított, hogy megtartsa a titkot. Három évvel korábban, amikor még csak éppen kibontakozóban volt a kapcsolata Danival, úgy döntött, nem fedi fel anyagi helyzetét. – Drágám – mondta akkor Dani szemébe nézve –, nem érdekel, mennyit keresel. Nekem csak az számít, hogyan bánsz velem. Dani elpirult, kissé zavarban érezte magát. Egy egyszerű mérnök volt egy építőipari cégnél, és a fizetése épphogy fedezte a megélhetését. – Hogy lehet ez? Te ilyen szép vagy, ilyen okos... Biztos, hogy elég lesz neked egy ilyen hétköznapi élet? – kérdezte hitetlenkedve. Kriszta felnevetett, és átölelte. – Szeretlek, édesem. A többi nem számít. Így Kriszta úgy döntött, titokban tartja a vagyonát. Mindenkinek azt mesélte, hogy menedzserként dolgozik egy bevásárlóközpontban – de azt elfelejtette hozzátenni, hogy ő az egész épület tulajdonosa. A lakást, ahol éltek, egyszerű örökségként állította be. Két év házasság után azonban Kriszta néha kezdte megbánni ezt a döntést. Különösen a férje anyja, Szeréna néni állandó támadásai miatt. Már az első naptól kezdve megvetéssel kezelte. – Hogy választhattál egy ilyen nőt?! – kérdezgette újra és újra a fiát. – Nem tud főzni, nem tudja vezetni a háztartást. Csak rohan dolgozni, mint valami megszállott! Kriszta mindent némán tűrt, pedig minden egyes szó mélyen megsebezte. Férje iránti szeretetből elviselt minden kritikát az anyósától, még akkor is, amikor azok egyre kegyetlenebbé és lekezelőbbé váltak. Egyik este, miközben épp vacsorát főzött, véletlenül elkapta Szeréna néni telefonbeszélgetését... A folytatást a fotó alatti első hozzászólásban olvasd el ??
A tálkáját sosem vettem le a polcról, hátha egyszer hazatalál
Amikor kiléptem a folyosóra, hogy levigyem a szemetet, ő még mindig ott ült az ajtó előtti lábtörlőn. Az én Árminom....
