Az összekevert kakaós piskótára túrós krémet szaggatott. Csodás Boci szeletet vett ki a sütőből

Hirdetés
Az összekevert kakaós piskótára túrós krémet szaggatott. Csodás Boci szeletet vett ki a sütőből
Hirdetés

Eszméletlenül finom, ráadásul sokkal kevesebb munka van vele, mint gondolnád.

Hozzávalók:
a tésztához:
11 evőkanál cukor
11 evőkanál olaj
15 evőkanál tej
15 evőkanál liszt
2 evőkanál kakaópor
4 tojás
1 tasak sütőpor

a töltelékhez:
50 dkg tehéntúró
4 evőkanál búzadara
2 dg tojás
20 dkg cukor
2 tasak vaníliás cukor

 

Elkészítés:
Először a túró tölteléket készítjük el. Ehhez a túrót összekeverjük a búzadarával, a tojással, a cukorral és a vaníliás cukorral.

/A tésztához a tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral\./

Hirdetés
Hozzáadjuk az olajat, majd adagolva hozzákeverjük a sütőporral elkevert lisztet, utána a tejet.
Hirdetés
Ezután beleszitáljuk a kakaót – ha kicsit sűrű lenne a tészta, kevés tejjel lehet lágyítani. Végül lazán, alulról felfelé emelgetve a fakanalat, belekeverjük a kemény habbá vert tojásfehérjét.

A sütőt 180 fokra előmelegítjük.

A kakaós masszát zsírral vagy olajjal kikent, lisztezett tepsibe simítjuk (sütőpapírt is lehet használni), majd teáskanállal a túrós tölteléket rá szaggatjuk a kakaós tésztára, a sütőbe toljuk és kb.

Hirdetés
30 perc alatt megsütjük. (Tűpróbával ellenőrizzük.)

Még melegen meg lehet szórni porcukorral. Lehet csoki mázat is tenni a kisült tésztára, ehhez 10 dkg étcsokit kell vízgőz fölött felolvasztani és egy teáskanál olajat hozzákeverni.

Forrás: www.kiskegyed.hu

2015. november 24. (kedd), 21:45

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. október 05. (szombat), 06:45
Hirdetés

Így készül a céklás káposzta savanyúság – Egyszerű, de nagyszerű!

Így készül a céklás káposzta savanyúság – Egyszerű, de nagyszerű!

Így készül a céklás káposzta savanyúság – Egyszerű, de nagyszerű!A céklás káposzta savanyúság igazi ínyencség, amely...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. október 02. (szerda), 20:56

Ropogós sajtos tallér recept, tojás nélkül

Ropogós sajtos tallér recept, tojás nélkül

Nagyon egyszerű sajtos tallér recept, egy adagból kb. 100 db lesz. Mi egy kicsit több sajtot szoktunk bele tenni, mert...

Mindenegyben blog
2024. október 01. (kedd), 16:19

Ebben főzd meg a krumplit víz helyett és tökéletes krumplipüré lesz a végeredmény!

Ebben főzd meg a krumplit víz helyett és tökéletes krumplipüré lesz a végeredmény!

Ebben főzd meg a krumplit víz helyett és tökéletes krumplipüré lesz a végeredmény!A tökéletes krumplipüré titka: főzd...

Mindenegyben blog
2024. augusztus 12. (hétfő), 17:16

Borsóleves gazdagon, ahogy szeretjük, pihe puha grízgaluskával

Borsóleves gazdagon, ahogy szeretjük, pihe puha grízgaluskával

bidista.com

Borsóleves gazdagon, ahogy szeretjük, pihe puha grízgaluskával  A borsóleves a család egyik nagy kedvence, de másként...

Mindenegyben blog
2024. augusztus 11. (vasárnap), 14:12

Almás mákos rakott tészta recept, így tanította a nagymamám

Almás mákos rakott tészta recept, így tanította a nagymamám

HOZZÁVALÓK:36×23-as tepsibenfél kg szélesmetélt tészta250 g darált mák6 db tojás10 dkg vaj2 dl tejföl20 dkg cukor (...

Mindenegyben blog
2024. augusztus 11. (vasárnap), 06:10

Nyíregyházi módszer: Szabolcsban így teszik el a szőlőt télire, tanuld meg te is a trükköt!

Nyíregyházi módszer: Szabolcsban így teszik el a szőlőt télire, tanuld meg te is a trükköt!

Nagyon szeretem a szőlőt, persze télen is veszem amit a nagyáruházakban lehet vásárolni. Most viszont úgy döntöttem,...

Mindenegyben blog
2024. augusztus 08. (csütörtök), 14:42

Darált hússal töltött paprika a nagymamám receptje alapján - ha még ettél finomat!

Darált hússal töltött paprika a nagymamám receptje alapján - ha még ettél finomat!

Darált hússal töltött paprika a nagymamám receptje alapjánEz a kedvenc töltött paprika receptem. Olyan különleges íze...

Mindenegyben blog
2024. augusztus 07. (szerda), 14:17

10 perces bögrés palacsinta, nagyon finom és puha

10 perces bögrés palacsinta, nagyon finom és puha

A bögrés palacsinta recept nagyon egyszerű, nem lehet elrontani. 3 dl-s bögrét használtunk a méréshez, de aki nagyobb...

Hirdetés
Hirdetés