Erdélyben puliszkának hívják! Hogyan készítsük el?
Hirdetés
Hirdetés
Az egyik legfinomabb vacsorát egy erdélyi tanyán kínálták, azóta pedig nagy léptekkel benne van az életemben a túróspuliszka friss kefirrel. Aki nem kóstolta, mindenképp próbálja ki, főleg hogy nemcsak finom, de egészséges is.
Hozzávalók: természetesen ide a pontosan adagokat illene feltüntetni, de puliszka úgy lesz a legjobb, ha nem dekára pontosan készítsük. Mint minden ételhez ide is inkább a megérzések a legfontosabbak.
Elkészítés: Tegyünk oda egy lábasba vizet, és adjunk hozzá két-három kanál sót. /A kisebb lábast, ha félig raktuk vízzel \(megközelítőleg 2\-3 liter víz\), akkor annyi kukoricadarát öntsünk bele, míg a közepén a vízben kezd kipúposodni a teteje\./
Hirdetés
Aztán vegyük le egy kicsit a lángot, és folyamatosan kavargassuk, hogy csomómentes legyen.
Hirdetés
Ezt leginkább úgy tudjuk elérni, ha kézi habverővel kavarjuk. Amint kezd besűrűsödni, levehetjük a lángból és kész is van az alap. Vegyünk egy jénai tálat, majd rétegesen kezdjük rakni bele a puliszkát és a juhtúrót, úgy hogy a tetejére túró kerüljön.
Hirdetés
Tegyük be a sütőbe, hogy jól összesüljenek, míg a tetején a túró barnára pirul. Tálaláskor fogyaszthatunk mellé friss natúr kefirt.
? Ropogós falusi sült csirke – a nagymama titkos receptje Van az a sült csirke, amelynek az illata már a kapuban...
Mindenegyben blog 2026. január 29. (csütörtök), 16:17
Ez a legjobb fánkrecept! Egy kis fánkot sütöttem a család kérésére, ebben a hidegben jól is esik. Nagyon finom lett, nem szívta meg magát olajjal, a recept a kommentbe
Hurka sütés egyszerűen – így nem durran ki soha többé! A hurka az a klasszikus magyar fogás, amitől a legtöbbünk szíve...
Mindenegyben blog 2026. január 24. (szombat), 11:18
Nyomjon már legyen kedves egy lájkot aki gyerek korától fogyasztja a lecsót és még kutya baja nem volt tőle!Figyeld mit írnak róla. A cikk a hozzászólásoknál olvasható