Tejszínes gombás csirkeragu mind a tíz ujjad megnyalod módra - fotókkal lépésről lépésre
Hozzávalók:
30 dkg szeletelt gomba, 2 szál újhagyma,1 teáskanál só, 1 kávéskanál bors, 30 dkg csirkemell csíkokra vágva, 5 dkg vaj, 3 dl tejszín, 1 teáskanál liszt, apróra vágott petrezselyemzöld
/A gombát a hagymával megpirítjuk a vajon és fűszerezzük\./
Lehet ízlés szerint mással is, én most itt a sót meg a borsot írtam. Gondolom csipet majoránna sem rontja el. A gomba a sótól levet fog ereszteni, ha ez mégsem következik be, akkor önthetünk alá vizet, de csak kb.
1 decinyit. 10 perc után jöhetnek a husikák is a serpenyőbe, kifehérítjük és kb. 25 perc alatt megpuhítjuk, majd kicsit meg is pirítjuk. Kóstoljuk meg, hogy puha-e már, már csak azért is, mert ilyenkor még korrigálhatjuk ha ízetlen az étel. Ha ez megvan, akkor megszórjuk a liszttel,és ráöntjük a tejszínt, majd végezetül megszórjuk a friss petrezselyemzölddel. Ekkor már csak 5 percet kell adni neki, és tálalás kész a krémes fincsiség.
Sütés-főzés
2016. március 03. (csütörtök), 10:37
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
f
Mindenegyben blog
2024. október 01. (kedd), 16:44
Zsemle helyett ezt kell a fasírtba tenni, és extra finom és laktató lesz!
Zsemle helyett szódabikarbóna a fasírtba – Ettől lesz extra finom és laktató!A fasírt az egyik legkedveltebb étel,...
Mindenegyben blog
2024. szeptember 28. (szombat), 14:44
Körtés kacsasült, tört krumplival, ez nagyon finom lett
Körtés kacsasült tört krumplival: egy ínyenc fogás receptjeHa egy különleges és ízletes ételre vágysz, próbáld ki a...
Mindenegyben blog
2024. szeptember 27. (péntek), 15:44
Burgonyás kenyér sült ma nálunk, isteni lett
A burgonyás kenyér egy ízletes változata a hagyományos házi kenyérnek, ahol a főtt burgonya könnyeddé és puhává...
Mindenegyben blog
2024. szeptember 27. (péntek), 06:36
Tök főzelék tyúk pörkölttel, nagyon szeretjük A receptet megtalálod a hozzászólásoknál>>>
A tökfőzelék és a tyúkpörkölt a magyar konyha két ikonikus fogása, amelyek kombinációja egy igazán ízletes és laktató...
Mindenegyben blog
2024. szeptember 25. (szerda), 20:37
Így készíts isteni krémes görög joghurtot otthon – egyszerűen és olcsón!
Így készíts isteni krémes görög joghurtot otthon – egyszerűen és olcsón!Ha szereted a krémes, sűrű görög joghurtot,...
Mindenegyben blog
2024. szeptember 24. (kedd), 15:30
Kívül ropogós, belül puha házi kenyér recept
Kívül ropogós, belül puha házi kenyér receptSokan kértétek, ezért most részletesen leírom, hogyan készítem el a...
Mindenegyben blog
2024. szeptember 23. (hétfő), 20:04
Húsleves gazdagon, én paradicsomot és paprikát is teszek bele - így az igazi
Húsleves gazdagon – Paradicsommal és paprikával megbolondítvaA húsleves az a tradicionális magyar étel, amely nemcsak...
Mindenegyben blog
2024. szeptember 23. (hétfő), 19:11
Nyári töltött paprika, ami annyira finom, hogy szinte eteti magát!
Sokféleképpen készülhet a töltött paprika – Íme egy egyszerű recept, amit kezdők is kipróbálhatnak!A töltött paprika...