Bekövetkezett a SZÖRNYŰ TRAGÉDIA!Országos GYÁSZ:Meghaltt a LEGENDÁS magyar sportoló! Te is ismerted ŐT! Tízezrek borultak gyászba:

Hirdetés
Bekövetkezett a SZÖRNYŰ TRAGÉDIA!Országos GYÁSZ:Meghaltt a LEGENDÁS magyar sportoló! Te is ismerted ŐT! Tízezrek borultak gyászba:
Hirdetés

Rövid, súlyos betegség után életének 64. évében elhunyt Vermes Albán, olimpiai és Európa-bajnoki ezüstérmes mellúszó..

/Az 1980\-as moszkvai olimpián 200 méteres mellúszásban második Vermes Egerben született és tanult meg úszni, majd viszonylag későn, 20 évesen került Széchy Tamás csoportjába, ahol aztán két év alatt hét másodpercet javult az egyéni legjobbja – írta haláláról beszámolva a Magyar Úszó Szövetség \(MÚSZ\) közösségi oldala szerdán\./

Hirdetés

A mellúszó 200 méteren 1976-1984 között sorozatban nyolcszor volt magyar bajnok, három évvel a moszkvai olimpia után Rómában lett Eb-második, s egy évvel később vonult vissza.

A Magyar Úszó Hírességek Csarnokának 2016 óta tagja.

Hirdetés
Az élsport mellett közgazdász diplomát szerzett, klubjában, az Újpestnél főkönyvelőként, majd gazdasági elnökhelyettesként dolgozott, aztán a sportlétesítmények világába került: a BM sportlétesítmények igazgatósága után az újonnan felavatott egri Bitskey-uszoda igazgatója lett.

Innen került a Magyar Úszó Szövetségbe, ahol előbb a felügyelő-bizottság elnökeként tevékenykedett, majd 2000-től elnökségi tag, 2004-2006 között pedig szakfelügyelő volt.

Hirdetés
 Vermes Albánt a MÚSZ saját halottjának tekinti.

(MTI)

2021. február 11. (csütörtök), 08:13

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 09:11
Hirdetés

Baka András felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Baka András felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Baka András felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!Zelenszkij váratlan üzenetet küldött...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 08:32

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen

Repülő fém kulacs, arcon ütés és ételmegvonás – súlyos vádak Gór-Sebestyén Júlia ellenKiskorú veszélyeztetésével...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 08:04

Drámai hír érkezett Pásztor Erzsiről ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Pásztor Erzsiről ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai vallomást tett Pásztor Erzsi: négyórás műtét után húsz kilót fogyottRosszul lett a színpadon, félbe kellett...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 06:48

Nem finomkodott: Megfegyelmezte Dúró Dórát a Szinetár Dóra!

Nem finomkodott: Megfegyelmezte Dúró Dórát a Szinetár Dóra!

Szinetár Dóra könyörtelenül szembesítette Dúró Dórát: erre nem volt elég a házszabálySzinetár Dóra kemény kérdést...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 06:09

Botrány! Kitört a botrány! Brutális, hogy mit találtak a határon túliak levélszavazásában

Botrány! Kitört a botrány! Brutális, hogy mit találtak a határon túliak levélszavazásában

Levélszavazási botrány Erdélyben: súlyos visszaélések gyanúja miatt követelnek teljes átalakítástKomoly politikai...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 05:37

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt a Vasas legendás hangja: 86 éves volt Rezsnák MiklósA Fáy utca felejthetetlen hangja volt86 éves korában...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 19:20

Szakács István keményen kiosztotta a Tiszát, – aztán kiderült a kellemetlen igazság! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Szakács István keményen kiosztotta a Tiszát, – aztán kiderült a kellemetlen igazság! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Szakács István a Tiszát hibáztatta a villanyszámláért – aztán 6000 röhögő fej érkezett válaszulA magasabb...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 15:50

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Magyar Péter túlélők szavaival szembesítette Toroczkait: Nyilvános bocsánatkérést követelMagyar Péter egyértelmű...

Hirdetés
Hirdetés