Csatak részegen vezetett a bácsi, majd ez a párbeszéd zajlott le a rendőrök és Ő közte.

Hirdetés
Csatak részegen vezetett a bácsi, majd ez a párbeszéd zajlott le a rendőrök és Ő közte.
Hirdetés

Egy kollégám nagybátyja hazafelé tartott éjszaka a forgalmas városi bekötőúton. Csak az nem stimmelt, hogy erősen be volt rúgva, annyira, hogy talán még ránéznie se lett volna szabad az autóra, nemhogy vezetnie. /A belső sávban poroszkált halál lassan, hogy ne tűnhessen fel senkinek\./

Hirdetés
Ez a túlzott lassúság (és az időnkénti kilengések) lett a veszte. Hamarosan leintették a rendőrök. Elég volt egyetlen pillantás vérben forgó, bamba szemeire, egyetlen szippantás a leheletéből, és elő kellett venniük a szondát.
Hirdetés
Felszólították, hogy hagyja ott a kocsit, és tartson velük a kapitányságra. Már épp vitték volna el, amikor két autó összeütközött a szemközti sávban. Szigorúan ráparancsoltak a részeg nagybácsira, maradjon ott, ahol van, és áttűztek helyszínelni. Emberünk viszont rájött, hogy ez az utolsó esélye, gyorsan elhatározta, hogy lelép. Mikor meggyőződött róla, hogy a rendőrök éppen nem láthatják, kereket oldott.
Hirdetés
Egyenesen a garázsba vitte az autót, és beszaladt rémült feleségéhez.

[adSulvo]

- Ha jönnek a zsaruk, mondd, hogy influenzám van, és egész nap itthon voltam. Közelébe se mentem a kocsinak - hadarta. - Ja, meg hogy odabenn alszom az ágyikómban - fejezte be, és egy whiskeys üveget felkapva a szobájába indult. Félóra múlva megjelent a rendőrség. A feleség kinyitotta az ajtót és még mielőtt a rendőrök megszólalhattak volna, előadta, hogy a férje egész nap ágyban volt, mert beteg, most is alszik, mit akarnak.

Hirdetés
- Ez esetben, asszonyom - szólalt meg végül a rendőr -, gondolom nincs kifogása ellene, ha benézünk a garázsba - és már nyújtotta is kezét a kulcsért. Az asszony zavartan odaadta, és ő is velük tartott. Amint beléptek, elállt a lélegzete. A rendőrök viszont azt látták, amire számítottak. Ott állt a gyönyörű rendőrautó, villogott a kék fény a tetején.

2020. december 20. (vasárnap), 22:14

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:25
Hirdetés

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:20

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 18:41

Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Kiderült Tóth Gabi botrányos koncertjének ára: ennyit fizettek a fellépésértNem titok többé, mennyibe került a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 17:42

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Klein Imre – Dunaújváros biztonságáért és fiataljaiért dolgozott egész...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 16:49

Megható gesztus: nem hiszi el, kinek adott munkát a Tankcsapda legendás dobosa

Megható gesztus: nem hiszi el, kinek adott munkát a Tankcsapda legendás dobosa

Óriási fordulat a gyógyíthatatlan beteg Flórián életében: a Tankcsapda dobosa nyújtott neki segítő kezetRitka,...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 15:14

Magyar Péter egyszerre ment neki a Fidesznek és a Mi Hazánknak – kőkeményen helyre tette őket!

Magyar Péter egyszerre ment neki a Fidesznek és a Mi Hazánknak – kőkeményen helyre tette őket!

Magyar Péter két fronton csapott vissza: a Fidesznek és Toroczkainak is keményen odaszúrtMagyar Péter egyszerre üzent a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 14:12

Hatalmas változás jön a Fidesznél: megléphetik azt, amire senki sem számított!

Hatalmas változás jön a Fidesznél: megléphetik azt, amire senki sem számított!

Földcsuszamlás a Fideszben: nagyágyúk sora tűnhet el a parlamentbőlNagyszabású átalakítás kezdődhet a FideszbenMég 2026...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 12:47

Tragikus balesetben hunyt el a tekevilágbajnokság ezüstérmese

Tragikus balesetben hunyt el a tekevilágbajnokság ezüstérmese

Kettétört két fiatal élet: tragikus balesetben hunyt el a tekevilágbajnokság ezüstérmeseKét húszéves fiatal vesztette...

Hirdetés
Hirdetés