Elképesztő dologra jöttek rá koronavírus fertőzésnél, amit a legvadabb álmunkban sem gondoltunk volna! – VÁRATLAN hírt közöltek, amit talán jobb lett volna nem tudni! ITT vannak a fontos RÉSZLETEK:

Hirdetés

MIT TESZ A KORONAVÍRUS AZ AGGYAL?

/Korábban már bebizonyították, hogy a klasszikus tünetegyütteseken, úgymint a köhögésen, a szaglásvesztésen, a fejfájáson, a magas lázon, a gyomorbántalmakon és a hasmenésen kívül a koronavírus egyéb rendellenességeket is okozhat, akár még a szívet és az érrendszert is károsíthatja\./

Hirdetés

A legújabb kutatásokból kiderült, hogy a vérrögösödésen és a furcsa, Covid-lábujjakon túl a Sars-CoV-2 vírus közvetlen módon még az idegrendszerre is hatással lehet. A korábban egészséges páciensek arról számoltak be, hogy szellemi teljesítőképességük lecsökkent, fáradtnak és levertnek érzik magukat, szorongásuk pedig felerősödött.

Hirdetés

Hogy tisztában legyünk vele, pontosan milyen jelekre érdemes odafigyelnünk, összegyűjtöttük az 5 leggyakoribb tünetet és elváltozást, amelyeket a koronavírusos betegek észrevettek magukon.

A következő listánkból kiderül, testünk miként jelzi számunkra, hogy a kórokozó éppen behatolt a szervezetünkbe és ostrom alá vette a sejtjeinket.

1. Agyvérzéshez hasonló tüneteket érzékelünk Ha hirtelen azt vesszük észre magunkon, hogy nehezen beszélünk, nem értjük, mit mondanak mások, lebénultak a végtagjaink, vagy elhomályosodott a látásunk, akkor azonnal orvosi segítséget kell hívnunk.

A korábbi tanulmányokból megtudhattuk, hogy a vérrögösödés következtében bizony kialakulhat a stroke még a fiatalabbaknál is, gyakran még 10 nappal a tünetek fellépése után is, ezért nem árt, ha szimptómáinkat nem vesszük félvállról.

Hirdetés

2020. december 22. (kedd), 09:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:25
Hirdetés

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:20

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 18:41

Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Kiderült Tóth Gabi botrányos koncertjének ára: ennyit fizettek a fellépésértNem titok többé, mennyibe került a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 17:42

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Klein Imre – Dunaújváros biztonságáért és fiataljaiért dolgozott egész...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 16:49

Megható gesztus: nem hiszi el, kinek adott munkát a Tankcsapda legendás dobosa

Megható gesztus: nem hiszi el, kinek adott munkát a Tankcsapda legendás dobosa

Óriási fordulat a gyógyíthatatlan beteg Flórián életében: a Tankcsapda dobosa nyújtott neki segítő kezetRitka,...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 15:14

Magyar Péter egyszerre ment neki a Fidesznek és a Mi Hazánknak – kőkeményen helyre tette őket!

Magyar Péter egyszerre ment neki a Fidesznek és a Mi Hazánknak – kőkeményen helyre tette őket!

Magyar Péter két fronton csapott vissza: a Fidesznek és Toroczkainak is keményen odaszúrtMagyar Péter egyszerre üzent a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 14:12

Hatalmas változás jön a Fidesznél: megléphetik azt, amire senki sem számított!

Hatalmas változás jön a Fidesznél: megléphetik azt, amire senki sem számított!

Földcsuszamlás a Fideszben: nagyágyúk sora tűnhet el a parlamentbőlNagyszabású átalakítás kezdődhet a FideszbenMég 2026...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 12:47

Tragikus balesetben hunyt el a tekevilágbajnokság ezüstérmese

Tragikus balesetben hunyt el a tekevilágbajnokság ezüstérmese

Kettétört két fiatal élet: tragikus balesetben hunyt el a tekevilágbajnokság ezüstérmeseKét húszéves fiatal vesztette...

Hirdetés
Hirdetés