Ennél komolytalanabb magyarázatot még nem hallottunk a Fidesztől

Hirdetés
Ennél komolytalanabb magyarázatot még nem hallottunk a Fidesztől
Hirdetés

A Fidesz megítélése szerint az élelmiszerek áfa-csökkenésének és a nyugdíjemelésnek köszönhetően jövőre a nyugdíjasok is léphetnek egyet előre. /Erről Révész Máriusz, a kormánypárt országgyűlési képviselője beszélt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján\./

Hirdetés
Azt is mondta: folytatják azt az utat, amelyen 2010 óta járnak, s amióta a nyugdíjasok helyzete jelentősen, a törvényben rögzített mértéket meghaladó módon javult.

Mint ismert: a jövő évi költségvetésben a nyugdíjemelést 0,9%-ban határozták meg, ami a 2017-es nagy osztogatásához képest elenyésző összeg – a szerk.

A jogszabályok alapján minden évben a költségvetésnek legalább az infláció mértékének megfelelő növelést kell tartalmaznia a nyugdíjaknál.

Hirdetés
 Révész Máriusz kiemelte: az elmúlt évek adatai szerint a törvény által előírt minimumot meghaladó módon emelkedtek a nyugdíjak Magyarországon.

Idézte a portfolio.hu elemzését is, miszerint az elmúlt hat évben 9,6 százalékkal nőttek a törvényi előírásokhoz képest pluszban nyugdíjak. Az elmúlt évek nyugdíjemeléseivel a kormány lényegében visszaadta a szocialisták által korábban elvett 13.

Hirdetés
havi nyugdíj összegét – közölte.

A fideszes képviselő hozzátette: a nyugdíjasok helyzete nemcsak a nyugdíjak emelésének köszönhetően fog változni, hanem érinti őket az áfa-csökkenést is, amely az alapvető élelmiszerekre vonatkozik. Megjegyezte: a nyugdíjas fogyasztói kosárban az alapvető élelmiszerek nagyobb súllyal szerepelnek, mint az általánosban. Nagyságrendileg 10 ezer forintos megtakarítást tehát biztosan jelent az áfa-csökkentés a nyugdíjasoknál is – közölte.

Hirdetés

Hozzátette: a baloldal felháborodása meglehetősen álságos, ők elvették a 13. havi nyugdíjat, a mostani kormány pedig visszaadta. Megjegyezte: a nyugdíjak alakulását két dolog befolyásolja, az infláció és az emelés különbsége. Magyarországon rendkívül lecsökkent az infláció, jelen pillanatban deflációt mérnek, így ez a különbség nagyobb, mint az elmúlt években. Ennek köszönhető a törvény által előírton felüli plusz 273 milliárd forint, azaz 9,6 százalékos plusz az elmúlt években – rögzítette a kormánypárti politikus.

Hirdetés

Forrás: propeller.hu

2016. április 29. (péntek), 12:05

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 02. (szerda), 18:59
Hirdetés

Nyomozás indult az Orbán Viktorhoz köthető 4,2 milliárdos szerződések ügyében

Nyomozás indult az Orbán Viktorhoz köthető 4,2 milliárdos szerződések ügyében

POLITIKAI BOMBA: Nyomozás indult az Orbán Viktorhoz köthető 4,2 milliárdos szerződések ügyébenHivatalosan is nyomoznak...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 02. (szerda), 18:57

Nyomozás indult az Orbán Viktorhoz köthető 4,2 milliárdos szerződések ügyében

Nyomozás indult az Orbán Viktorhoz köthető 4,2 milliárdos szerződések ügyében

POLITIKAI BOMBA: Nyomozás indult az Orbán Viktorhoz köthető 4,2 milliárdos szerződések ügyébenHivatalosan is nyomoznak...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 02. (szerda), 17:46

Nagy Feró elárulta, mennyi nyugdíjat kap havonta: az összeg sokakat meglephet. ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Nagy Feró elárulta, mennyi nyugdíjat kap havonta: az összeg sokakat meglephet. ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Nagy Feró kimondta, mennyi a nyugdíja – a meglepő összegen sokan felkaphatják a fejüket80 évesen sem tervezi a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 02. (szerda), 15:34

Hatalmas baleset ! Közel5km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 5kilométeres.

Hatalmas baleset ! Közel5km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 5kilométeres.

Súlyos karambol az M1-esen: két kamion és egy kisbusz ütközött, mentők is érkeztek – hatalmas torlódás alakult kiKét...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 02. (szerda), 12:42

Célkeresztben a közpénzből élő luxusfeleségek és az elkényeztetett „apuci kicsi fiai”! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Célkeresztben a közpénzből élő luxusfeleségek és az elkényeztetett „apuci kicsi fiai”! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Már nem jelentene biztos menedéket, ha más nevén van a vagyonÉvek óta komoly felháborodást vált ki, amikor valaki a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 02. (szerda), 08:31

Forsthoffer Ágnes három szóval tette helyre Magyar Pétert – erre a válaszra kevesen számítottak

Forsthoffer Ágnes három szóval tette helyre Magyar Pétert – erre a válaszra kevesen számítottak

Forsthoffer Ágnes három szóval tette helyre Magyar Pétert – erre a válaszra kevesen számítottakMagyar Péter nagy...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 02. (szerda), 07:02

Minden VAGYONT visszavett az állam Schmidt Máriától-vége a KEKVA-nak!

Minden VAGYONT visszavett az állam Schmidt Máriától-vége a KEKVA-nak!

Nagy fordulat Schmidt Máriánál: megszűnt az alapítvány, az állam vette át az irányítástLezárult egy több mint két...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 02. (szerda), 05:36

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a katolikus közösség: elhunyt Lukács József Tamás nyugalmazott plébánosÉletének 80., papságának 43. évében...

Hirdetés
Hirdetés